Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen az Origo.huKét nap volt hátra a tanévből a 14 éves Adam számára, ám a Szlovákiában található Lednické Rovne alapiskolájának nyolcadikos tanulója már nem vehette át a bizonyítványát. A fiú egy hagyományos Szent Iván-éji máglyagyújtás után vesztette életét, halálának körülményei nem tisztázottak.

Fotó: David Tomaseti / Unsplash
A fiú halála után számos kérdés maradt megválaszolatlanul
A fiú a nagymamája házától néhány méterre rendezett összejövetelre ment el, haza azonban már nem ért. Az iskola igazgatója szerint Adam szorgalmas és problémamentes diák volt. A történtek miatt pszichológusok segítik a tanulókat és a pedagógusokat, a tanévzárót pedig nem tartották meg, a bizonyítványokat az osztálytermekben osztották ki.
A szülők elmondása szerint a boncolás megállapította, hogy fiuk súlyos hasi sérüléseket szenvedett, leszakadt a mája.
Adamko a máglyánál volt. Az egész mindössze néhány méterre történt a nagymamája házától, ahol aznap éjszaka aludnia is kellett volna. Fogalmunk sincs, mi történt. A boncolás megállapította, hogy roncsolásos sérüléseket szenvedett a hasüregében, a mája pedig leszakadt
– mondták a szülők, írja a Paraméter.
Ez is érdekelheti!
Tragikus hír érkezett: 64 éves korában elhunyt a Doctor Who legendája