Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen az Origo.huSokkolóan pontos jóslatokat tartalmazó levél került elő egy 1969-ből. A dokumentumot a 67 éves Peter Beckerton találta meg egy régi kanapé háttámlájában, miközben azt egy ügyfél számára újították fel. Az 1969. február 23-án kelt írást egy 11 éves kislány készítette, aki azt képzelte el, milyen lesz az élet 1980-ban. A gyermek figyelemre méltó módon megjósolta a technológiai fejlődést, sőt még a mai videóhívásokhoz hasonló megoldást is leírta.

Jóslat a múltból: sokkoló levél került elő 1969-ből
A fogalmazásban a tini azzal kezdi, hogy férje a munkából hazaérve először rendbe szedi magát, saját életéről mesél kicsit, majd rátér arra, hogy a telefonok négyzet alakú készülékek lesznek, kézibeszélővel:
Ma már ugyanúgy van kézibeszélő, de látni is lehet azt, akivel beszélünk, mert van egy képernyő, amin megjelenik. Kicsit olyan, mint egy televízió
– fogalmazott.
Peter felesége, Rosa Beckerton elmondta, azért osztották meg a levelet a nyilvánossággal, mert remélik, hogy a szerző, aki ma körülbelül 67 éves lehet felismeri saját munkáját.
Amikor a férjem megmutatta, alig hittem a szememnek. Hihetetlen volt látni, hogy ennyi jóslata valóra vált, még ha gyermeki ártatlansággal azt is hitte, hogy mindez tíz éven belül megtörténik.
A történet szerint a lány 21 évesen bankban dolgozó, férjes asszonyként képzelte el magát. Úgy vélte, a jövőben az embereknek már nem kell főzniük, mert egyetlen rágógumi elegendő lesz egy teljes étkezéshez. Emellett nyomógombbal működő elektromos ajtókról és olyan televízióról is álmodott, amelyet a fotel karfájába épített gombokkal lehet ki- és bekapcsolni.
A fogalmazást így zárta:
Ha visszagondolok erre a tíz évre, elképesztő, mennyit változott a világ
- idézte a levelet a DailyStar.