Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen az Origo.huEgy hatéves, brooklyni kislány vesztette életét, amikor egy családi nyaralás során egy erős áramlat elsodorta egy southamptoni strandon. Kiara Paolasint szombaton, reggel 8 óra után nem sokkal a Nagy Peconic-öböl vizében találták meg eszméletlenül.

Már nem tudták megmenteni a kislányt, miután elsodorta az ár
A szemtanúk elmondása szerint a kislány besétált a vízbe, majd beleesett, és a Sebonac-patak áramlata a Nagy Peconic-öbölbe sodorta. A gyermeket egy 16 éves rokona próbálta ugyan kimenteni, de az erős áramlat miatt ez nem sikerült. Eközben a többi, jelenlévő családtagnak sikerült felkeltenie egy kajakos figyelmét, aki odaevezett, kihúzta a vízből az eszméletlen kislányt, majd a partra vitte, ahol már várták őket a mentőszolgálatok.
Kiara Paolasint ezután kórházba szállították, ahol nem sokkal később halottnak nyilvánították.
A southamptoni rendőrség jelenleg vizsgálja a feltehetően fulladás miatt bekövetkezett halálesetet, amelynek hivatalos okát a Suffolk Megyei Orvosszakértői Hivatal egyelőre nem hozta nyilvánosságra.
Mindez azután történt, hogy New York-iak ezrei özönlöttek Hamptonsba, hogy az East End különböző strandjain töltsék a július negyediki hétvégét, mialatt Southamptonban szombaton közel 32 Celsius-fokot mutattak a hőmérők. A térségben korábban rendkívüli hőségriadó volt érvényben a New York-i agglomerációt és Long Islandet sújtó hőhullám miatt - írja a New York Post.