Mérgező vegyi anyag szivárog az antwerpeni kikötőben, 130 embert evakuáltak

Vágólapra másolva!
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen az Origo.hu
Azonosítatlan vegyi anyag szivárgása miatt 130 kikötői munkást evakuáltak az antwerpeni kikötőben, egy konténerhajó tartálya kigyulladt, a hajóforgalmat a kikötőben felfüggesztették – közölte az RTBF belga közszolgálati rádió és televízió internetes oldalán szerdán. Mérgező vegyi anyag az előzetes jelentések szerint kénsav lehet.
Vágólapra másolva!

A mérgező vegyi anyag szivárgását a kikötőbe érkező egyik tengerjáró hajón szállított konténeren észlelték.

mérgező vegyi anyag
Mérgező vegyi anyag miatt evakuálták az embereket
Fotó: Twitter/X

 

A kifolyt, egyelőre azonosítatlan folyadék gőzétől 130 kiköti munkás rosszul lett, mindegyiküket kórházba vitték.

Többeket azóta kiengedtek, egy munkást továbbra is intenzív osztályon ápolnak.

Megkezdték a mérgező vegyi anyag vizsgálatát

A hajó körül biztonsági kerítést húztak. A mentőszolgálatok a helyszínen folytatták a vegyi anyag azonosítását és a lakosságra jelentett lehetséges kockázatának elemzését.

Előzetes feltételezések szerint kénsav szivárgott a konténerből.

A katasztrófavédelmi egységek a szivárgás megfékezésén dolgoznak, valamint azon, hogy megállapítsák: a vegyi anyag károsodást okozott-e a hajó szerkezetében, vagy érintette-e a rakományát.

A jelentés szerint a hajón kigyulladt egy vegyszereket tartalmazó tartály is, ezért a kikötői dokkon minden tevékenységet felfüggesztettek. 

A hajó közelében található zsilipet és hidakat óvintézkedésként lezárták, a tengerjáró hajók forgalmát az antwerpeni kikötő egészében felfüggesztették.

 A rendőrség arra kéri a lakosságot, hogy kerüljék el a területet.

Ismeretlen szennyező anyag lephette el a levegőt

Egy szintetikus szennyező anyagot már nemcsak a városokban, hanem távolabbi térségekben is kimutattak a levegőben. A veszélyes mérgező anyag jelenléte azért aggasztó, mert a kutatók szerint a belélegzett mennyisége is jelentős lehet. A legnagyobb probléma, hogy egyelőre nem tudni pontosan, milyen egészségügyi következményekkel járhat.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!