Oroszlán támadt egy férfira, majd fél órán át fogva tartotta – videó

Vágólapra másolva!
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen az Origo.hu
Súlyosan megsérült egy marhapásztor India nyugati részén, miután rátámadt egy oroszlán. Az oroszlántámadás sokkoló pillanatairól videót is késztettek, ami gyorsan elterjedt a közösségi médiában.
Vágólapra másolva!

A helyi hatóságok szerint az oroszlántámadás vasárnap reggel történt a gudzsaráti Bhavnagar körzet Garajiya falujában.

oroszlántámadás, India, marhapásztor
Az oroszlántámadásban megsérült férfit végül sikerül kimenteni
Fotó: Twitter/X

Kalubhai Boghabhai Parmar éppen a háza közelében etette a szarvasmarháit, amikor az oroszlán váratlanul rátámadt.

A felvételeken látható, hogy az oroszlán a földre teperte a férfit, egyik lábát a mancsaival leszorította, miközben a kezét az állkapcsában tartotta. Az áldozat több helyen vérzett, és folyamatosan próbált kiszabadulni, miközben a köré gyűlt falubeliek kiabálással igyekeztek elriasztani a vadállatot.

A helyi beszámolók szerint az oroszlán közel 30 percen át nem engedte el a férfit. Miután végül elengedte, egy közeli, kikötött tehén felé indult.

A sérült férfit a palitanai állami kórházba szállították, ahol jelenleg is ápolják. A családja és a helyiek azt állítják, hogy az erdészeti hatóságokat röviddel a támadás után értesítették, de a szakemberek nem érkeztek meg időben a helyszínre – írja az NDTV. A lakosok hatékonyabb biztonsági intézkedéseket sürgetnek annak érdekében, hogy csökkentsék a térségben egyre vadállat-támadásokat. Az ügy körülményeit az erdészeti hatóság vizsgálja.

Oroszlántámadás Mexikóban

Egy férfit súlyos sérülésekkel szállítottak kórházba Mexikóban, miután állítólag részegen kiengedett több oroszlánt a ketrecükből. Az oroszlántámadás a mexikói San Pedro Cholula városában található Los Pinos rezervátumban történt.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!