Már saját temetését szervezte az anya, amikor kiderült: mégis legyőzheti a rákot

Vágólapra másolva!
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen az Origo.hu
Három évet adtak az orvosok egy 32 éves édesanyának, miután negyedik stádiumú mellrákot diagnosztizáltak nála. A kezelések azonban váratlan fordulatot hoztak: ma már nincs kimutatható nyoma a betegségének.
Vágólapra másolva!

Claire Webb mindössze 32 éves volt, és kétéves kisfiát nevelte, amikor 2023 áprilisában egy játszóházban beütötte a mellét. A sérülés után duzzanat és egy kemény csomó jelent meg, ezért orvoshoz fordult. Két héttel később közölték vele a lesújtó diagnózist: rendkívül agresszív, negyedik stádiumú mellrákja van. Ezt követően jött a még nagyobb sokk: a biopszia és a további vizsgálatok kimutatták, hogy a daganat a tüdejére is átterjedt. Az orvosok épp ezért célként már nem a gyógyítást, hanem a betegség kordában tartását és életminőségének megőrzését tűzték ki. 

Mellrákja már tüdejére is átterjedt mire észrevették: nem adtak neki esélyt a túlélésre
Mellrákja már tüdejére is átterjedt mire észrevették: nem adtak neki esélyt a túlélésre. Fotó: JOAO LUIZ BULCAO / Hans Lucas

Claire azt mondta, élete legnagyobb sokkja volt a diagnózis, különösen azért, mert semmilyen tünete nem volt, és éppen második gyermeküket tervezték a férjével.

Megkérdeztem, megérem-e, hogy a kisfiam iskolába menjen. Azt mondták, csak akkor, ha nagyon szerencsés leszek 

– idézte fel.

Nem hittek az orvosok abban, hogy legyőzi a rákot

A diagnózis után Claire végrendeletet készített és saját temetését is elkezdte megszervezni. Mitöbb, tudatosan távolodni kezdett kisfiától, mert úgy gondolta, ezzel könnyebb lesz számára, ha elveszíti az édesanyját. 

Kemoterápián, immunterápián és sugárkezelésen esett át, majd jött a sokkoló és örömteli, ámde annál meglepőbb fordulat: már három kemoterápiás kezelés után közölték vele az orvosok, hogy nincs kimutatható daganat a szervezetében, aminek köszönhetően 2023 novemberében eltávolíthatták a jobb mellét, amit korábban lehetetlennek tartottak.

 Bár továbbra is háromhetente immunterápiát kap, orvosai „kivételesen jól reagáló betegként” emlegetik, és ma már egyes szakemberek szerint akár a negyedik stádiumú mellrákból is meggyógyulhat.

Épp ezért Claire újra reménykedik a családbővítésben, és tavaly szeptemberben átélhette azt a pillanatot is, amelyről korábban azt hitte, soha nem jön el: elkísérhette kisfiát az első iskolai napjára.

Teddy iskolakezdése életem legérzelmesebb napja volt. Feladni rá az egyenruhát, és bekísérni az iskolába olyan ajándék volt, amelyről néhány évvel korábban már azt hittem, soha nem élhetem át. Korábban még képeslapokat írtam előre a mérföldköveihez, mert azt hittem, nem leszek ott mellettük. Szerencsére tévedtem 

- idézte őt a DailyStar.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!