Megőrültek a szurkolók Marokkó vb-kiesése után - Düsseldorfban három rendőr megsérült

Vágólapra másolva!
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen az Origo.hu
Zavargások törtek ki Düsseldorfban a Marokkó-Franciaország világbajnoki negyeddöntő mérkőzés után. Üvegeket és petárdákat dobáltak a rendőrökre a szurkolók.
Vágólapra másolva!

Körülbelül 1500 szurkoló gyűlt össze a düsseldorfi főpályaudvar közelében, a Marokkó-Franciaország vb-mérkőzés miatt. A hatóságok szerint a hangulat eleinte jó volt, de pillanatok alatt agresszívvá vált. A zavargások közepette három rendőr megsérült.

Három rendőr is megsérült a zavargások közepette
Három rendőr is megsérült a zavargások közepette. (Képünk illusztráció) Fotó: unsplash.com

Három rendőr is megsérült a zavargások közepette

A közösségi médiában terjedő felvételeken látható, amint egy csoport szándékosan petárdákat és üvegpalackokat dobáltak a rendőrökre. Három tiszt ekkor megsérült, egyikőjük pedig nem tudta folytatni a műszakját. Fokozott rendőri jelenlét volt a helyszínen, és több bűncselekmény miatt is vádat emeltek, emellett két férfit letartóztattak és őrizetbe vettek.

Marokkó negyeddöntős vereségét követően nemcsak Düsseldorfban törtek ki zavargások, hanem több európai fővárosban is, köztük Londonban és Párizsban - írta a Focus.de.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!