Füstölő fülhallgató-tok miatt hajtott végre kényszerleszállást a Swiss Air repülőgépe

Vágólapra másolva!
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen az Origo.hu
Egy ülés alá beszorult fejhallgató-tok kezdett füstölni a Swiss International Airlines Zürichből New Yorkba tartó járatán múlt hétfőn. A repülőgép emiatt kényszerleszállást hajtott végre Bangorban.
Vágólapra másolva!

Egy, az ülés alá beszorult fülhallgató-tok kezdett el füstölni múlt hétfőn a Swiss International Airlines Zürichből New Yorkba tartó járatán. A repülőgép emiatt kényszerleszállást hajtott végre Bangorban, az Egyesült Államok Maine államában.

repülőgép, stewardess, fedélzet, utas, légiutas-kísérő
Füstölő fülhallgató-tok miatt hajtott végre kényszerleszállást a repülőgép / Fotó: Pixabay (Képünk illusztráció)

Füstölő fülhallgató-tok miatt hajtott végre kényszerleszállást a repülőgép

A műszaki szakértők ezután átvizsgálták a repülőgépet, majd felfedezték, hogy egy fejhallgató töltőtokja becsúszott az egyik ülés alá, ahol megsérült, ami füstöléshez vezetett.

A Swiss nemrég kiadott közleményében azt közölte, a New Yorkba tartó LX16-os járat személyzete helyesen járt el. A légitársaság azt is elmondta, senki sem sérült meg az incidens során: mind a 208 utas és a személyzet is biztonságban hagyta el a gépet.

Az eset kapcsán a Swiss emlékeztette az utasokat a lítium akkumulátorokkal működő elektronikus eszközökre vonatkozó jelenlegi szabályokra. Az év eleje óta ugyanis tilos tilos hordozható töltőt (power bank) használni az eszközök töltésére, ahogy a power bank maga sem tölthető a fedélzeten. Az utasok legfeljebb két ilyen hordozható töltőt vihetnek magukkal, amiket maguknál kell tartaniuk az ülészsebben vagy az ülés alatt elhelyezett kézipoggyászban. Tilos továbbá a feladott poggyászban vagy az ülések feletti tárolórekeszekben szállítani őket. Ugyanezek a szabályok vonatkoznak az elektronikus cigarettákra is.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!