Lómaszk mögé rejtőzik: miért nem mutatja meg az arcát a németek kedvenc női DJ-je?

Vágólapra másolva!
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen az Origo.hu
Félig lóként, félig emberként azonosítja magát a Stella Stallion nevű német TikTok-sztár, aki nemcsak a színpadon, de a magánéletben is lófejet visel. 2022-ben lépett először színpadra, azóta pedig villámgyorsan hódítja meg az elektro-dance világát tehetségének és különleges megjelenésének köszönhetően.
Vágólapra másolva!

A közösségi média időről időre kitermel olyan figurákat, akik első pillantásra inkább tűnnek egy fura lázálomnak, mintsem komoly előadónak, ennek ellenére mégis százezrek rajonganak a munkásságukért. Ilyen a berlini elektronikus zene egyik legnépszerűbb alakja, DJ HorsegiirL is, aki nevéhez méltón félig embernek, félig pedig lónak vallja magát. A Stella Stallion néven napvilágot látott hölgy korábbi életéről nem sokat lehet tudni, de egy dolog biztos: ma már az egyik legnépszerűbb zenemegosztó alkalmazáson, a Spotify-on közel 800 ezren hallgatják havonta és olyan fesztiválokon is vágtázott már, mint a San Diego-i Niteharts, vagy a Sziget fesztivál 2025-ben.

DJ HorsegiirL, azaz Stella Stallion egyre népszerűbb, az inkognitója azonban sértetlen
DJ HorsegiirL, azaz Stella Stallion egyre népszerűbb, az inkognitója azonban sértetlen
Fotó: Daniel DeSlover

Stella Stallion: a nő a maszk mögött

A titokzatos előadó mindig lómaszkban jelenik meg, következetesen tartja magát a karakteréhez, és úgy beszél magáról, mintha valóban egy vidéki istállóból érkezett volna meghódítani a világot. Interjúiban gyakran emlegeti a képzeletbeli Sunshine Farmot, ahol állítása szerint felnőtt, és ahonnan a nagyvárosi klubélet felé vette az irányt. Bár a történet nyilvánvalóan a HorsegiirL-univerzum része, az előadó soha nem töri meg a szerepet, ezért valódi személyazonosságát máig homály fedi - emlékeztet a Fanny magazin.

Különleges hangzás, különleges megjelenés

Zenéjében a kilencvenes és kétezres évek eurodance, trance és hard house hangzását ötvözi modern klubzenével. Saját bevallása szerint célja, hogy a közönség egyszerűen jól érezze magát, ezért fellépésein legalább akkora hangsúlyt kap a humor és a látvány, mint maga a zene. Szettjeiben gyakran csendülnek fel retró slágerek újragondolt változatai, miközben energikus táncával és bohókás mozdulataival pillanatok alatt megmozgatja a közönséget.

A lólány népszerűsége az egekben

Bármennyire is tűnik elsőre nonszensznek, a HorsegiirL-jelenség működik: az Instagramon több százezren követik, TikTok-videói pedig rendszeresen milliós megtekintést érnek el. A fellépéseire rendre pillanatok alatt elfogynak a jegyek, miközben Európa legnagyobb klubjaiban és fesztiváljain is állandó vendég lett. A DJ népszerűsége azonban nem kizárólag a különös megjelenésének köszönhető. Több zenei magazin is kiemelte, hogy produkciója túlmutat egy egyszeri internetes viccen: technikailag felkészült DJ, aki pontosan érzi, hogyan kell felépíteni egy fesztiválszettet. Saját dalai milliós lejátszásokat értek el a streamingplatformokon, miközben a közösségi médiában is rendre virálissá válnak. A lómaszk mögött rejtőző művész ugyanakkor továbbra sem hajlandó felfedni az arcát. Több interjúban is elmondta, hogy számára a karakter fontosabb, mint a valódi személye, mert így a közönség kizárólag a zenére és az élményre koncentrálhat.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!