Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen az Origo.huEgy 60 éves német turista halt meg Mallorca déli partján, az Es Trenc nevű híres strandon. A férfi fürdés közben került bajba, a vízimentők és a mentőorvosok több mint egy órán át próbálták újraéleszteni, de már nem tudták megmenteni – számolt be a Bild.

Turista halt meg fürdőzés közben Mallorca híres strandján
Sajtóinformációk szerint a férfit 10:40 körül kellett kimenteni a vízből. A vízimentők és a helyszínre riasztott mentőorvos azonnal megkezdték az újraélesztését, és több mint egy órán át próbálták megmenteni az életét. A segítség azonban már későn érkezett, a turista meghalt. Az első információk szerint szív- és keringésleállás történhetett, de a hatóságok még vizsgálják, hogy ez okozta-e a fulladást, vagy annak következménye volt.
A haláleset idején több ezer ember alkotott élőláncot a parton, mert környezetvédők attól tartanak, hogy enyhülhet a Baleár-szigetek védett területeinek védelme. Az eddigi információk szerint a tüntetés és a tragikus fürdőbaleset között nincs összefüggés.
Kitört a pánik a magyarok kedvelt üdülőhelyén: halálos veszély jelent meg a vízben
A klímaváltozás miatt felmelegedő tengervizek új, váratlan veszélyeket hoztak a mediterrán térségben. Görögország egyik öblében most először úszó védőgátat telepítettek, hogy megóvják a fürdőzőket a veszélyes, hosszú fogú tüskéshalaktól.
Szívszorító tragédia a budapesti strandon: vízbe fulladt egy ötéves kisfiú
Döbbenetes mulasztássorozat vezetett egy ötéves gyermek halálához, amely miatt most emelt vádat a Fővárosi Főügyészség a szülő és a személyzet ellen. A végzetes napon egy budapesti strand medencéinél pihent az a baráti társaság, amelynek tagjai órákra szem elől tévesztették a kicsiket.
Tragédiához vezetett a strandolás
Egy idős férfi holttestét emelték ki a közkedvelt pozsonyi Draždiak-tóból, miután nem sokkal 12 óra után bejelentették az eltűnését.