Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen az Origo.huA német hatóságok kiadták Spanyolországnak Andrij Portnov, az ukrán elnöki hivatal volt helyettes vezetője elleni merénylet feltételezett elkövetőjét. A mostani fejleményről 2026. július 2-án az MTI alapján számolunk be.

Kiadták Spanyolországnak az ukrán politikus feltételezett gyilkosát
A 45 éves, ukrán állampolgárságú férfit még februárban fogták el Heinsbergben, a német és a spanyol hatóságok közös akciójában, európai elfogatóparancs alapján. A kiadatási eljárás lezárása után rendőri kísérettel, repülőgépen szállították Spanyolországba, ahol előzetes letartóztatásba helyezték.
A spanyol hatóságok szerint a merénylet végrehajtásában mások is részt vehettek. Az ügyben még két ukrán állampolgárt keresnek.
Portnovot tavaly májusban lőtték le Madrid közelében, Pozuelo de Alarcónban, egy magániskola parkolójában. Éppen gyerekeit kísérte az épülethez, majd vissza akart ülni autójába, amikor támadója kilenc lövést adott le rá.
Andrij Portnov korábban Viktor Janukovics volt ukrán elnök egyik befolyásos tanácsadója és az elnöki adminisztráció helyettes vezetője volt.