Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen az Origo.huNATO-vadászgépeket riasztottak, miután egy drón behatolt Lettország légterébe, az orosz határhoz közeli Balvi járás térségében. A lett védelmi minisztérium közlése szerint a vadászgépek sikeresen lelőttek egy külföldi pilóta nélküli légijárművet.

Fotó: Twitter/X
A minisztérium szerint a drón az orosz elektronikus hadviselés miatt változtathatott irányt, és így került Lettország légterébe.
A közlemény szerint a balti államban öt határ menti településen is légtérrel kapcsolatos riasztást rendeltek el, miközben Finnországban szintén korlátozásokat vezettek be a légtérben.
A drón vélhetően ukrán volt, és egy nagyszabású, mintegy négyórás támadás részeként repült a Szentpétervár környéki leningrádi régió ellen.
A beszámoló szerint az orosz légvédelem azonban megzavarta, majd eltérítette a drónt.
Kigyulladt Oroszország egyik fontos kikötője
A lett légtér megsértése egy olyan ukrán támadással egy időben történt, amely az oroszországi Ust-Luga jelentős olajipari kikötőjét is érintette. A Finn-öböl partján található létesítményben tűz ütött ki. Alexander Drozdenko regionális kormányzó szerint a szakemberek megkezdték a lángok oltását.
Az Ust-Luga Oroszország legnagyobb balti-tengeri kikötője, amely jelentős szerepet tölt be az olajexportban és a szankciók kijátszásában.
A beszámoló szerint Oroszország légvédelme az éjszaka folyamán 553 ukrán drónt semmisített meg – írja a Daily Mail.
Máshol is történtek súlyos incidensek
- Egy olasz lőszergyárban robbanás volt. Az üzem az ukrán fegyveres erők számára is szállít.
- A rotterdami kikötő egyik olajtermináljánál szintén robbanás történt, amelyben egy ember meghalt, hatan pedig megsérültek. A létesítmény a Gunvor Energyhez, a Gunvor olajkereskedő vállalat leányvállalatához kapcsolódik. A céget Gennagyij Timcsenko, Vlagyimir Putyin közeli szövetségese alapította.
- Oroszország távol-keleti részén, Blagovescsenszkben, az Októberi Forradalom Hajógyárban is nagy tűz ütött ki. Egy üzemanyag- és kenőanyag-raktár gyulladt ki. A beszámoló szerint egyelőre nem volt világos, hogy a tűz összefüggésben áll-e az orosz–ukrán háborúval.
Ukrajnában is súlyos támadások történtek
A frontvonal mindkét oldalán jelentős támadásokról számoltak be a vitatott Donyeck régióban.
Az ukrán erők megsemmisítették a Galaktika bevásárlóközpontot az orosz ellenőrzés alatt álló Jenakijevében. A támadás jelentős robbanást okozott, a helyszínt pedig az orosz erők használták.
A Kijev által ellenőrzött Kramatorszkban közben az orosz erők egy lakóépületet támadtak meg. A csapás következtében hatalmas rés keletkezett az épületen. Egy nőt a romok közül kellett kimenekíteni, a támadásban egy ember meghalt, több tucatnyian pedig megsérültek.
A határ menti Szumi régióban egy orosz kamikaze drón csapódott egy lakóépületbe. A támadásban egy 29 éves nő és 9 éves fia meghalt. Oleg Grigorov, a regionális katonai közigazgatás vezetője szerint további négy ember megsérült. A fiú édesapja és nagymamája súlyos égési sérülésekkel került kórházba.
Az ENSZ megfigyelőmissziója szerint az ilyen orosz támadások következtében júliusban volt a legmagasabb a civil áldozatok száma 2022 májusa óta. A hónapban legalább 437 ember meghalt, 2610-en pedig megsebesültek, ami 30 százalékos emelkedést jelent júniushoz képest.
Kamikaze drónokkal támadtak az oroszok, tűz ütött ki egy bevásárlóközpontban
Egy bevásárlóközpont kigyulladt és több lakóház is megrongálódott az orosz légicsapásokban. A tűz jelentős károkat okozott az épületekben. Az ukránok több száz drónnal támadták az orosz területeket.