Rejtélyes elefántpusztulás Kenyában: a gazdák szerint nem tőlük származott a méreg

Vágólapra másolva!
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen az Origo.hu
Újabb fordulatot vett a 15 elefánt rejtélyes pusztulásának ügye Kenyában. A gazdák visszautasítják, hogy ciánt tartalmazó vegyszereket használnának, miközben a hatóságok még mindig nem tudják, honnan került a méreg az állatok szervezetébe.
Vágólapra másolva!

Újabb fejlemények láttak napvilágot annak a tragédiának az ügyében, amelyben 15 elefánt pusztult el Kenya déli részén, az Amboseli Nemzeti Park közelében. A hatóságok szerint az állatok feltehetően a park melletti földekre tévedtek, ahol ciánnal szennyezett paradicsomot fogyasztottak. Az előzetes laborvizsgálatok ciánt mutattak ki az elefántok szervezetében, de a mérgező anyag eredetét továbbra sem sikerült tisztázni – írja az ABC News.

elefánt
Fiatal afrikai szavannai elefánt (Loxodonta africana) anyjával és a csordával Kenyában.
Fotó: AFP

A gazdák szerint nem tőlük származhatott a méreg

A Kenyai Vadvédelmi Szolgálat (KWS) közlése szerint a boncolások során paradicsommaradványokat találtak az elefántok gyomrában. A szakemberek azt is megállapították, hogy az állatok pusztulásuk előtt bénulásra és légzési nehézségekre utaló tüneteket mutattak, amelyek ciánmérgezésre utalnak.

A park közelében gazdálkodók azonban határozottan visszautasítják, hogy az általuk használt növényvédő szerek okozták volna a tragédiát. 

Elvis Muchai paradicsomtermesztő szerint húsz éve dolgozik a térségben, de soha nem találkozott ciánt tartalmazó mezőgazdasági vegyszerrel.

Arról a vegyszerről, amiről beszélnek, itt még soha nem hallottunk

 – mondta. Hozzátette, hogy a forgalomban lévő növényvédő szereket a kenyai hatóságok ellenőrzik, ezért szerinte kizárt, hogy ilyen anyag került volna a terményeikre.

Tovább keresik a cián eredetét

Dr. Isaac Lekolool, a KWS állatorvosi szolgálatának vezetője közölte, hogy az első laboreredmények valóban cián jelenlétére utalnak, de további vizsgálatok szükségesek annak megállapítására, milyen mennyiségben került a méreg az állatok szervezetébe, és pontosan honnan származott. A szakemberek jelenleg az elefántok vérmintáit is elemzik.

A hatóságok egy korábbi feltételezést is elvetettek: 

már nem tartják valószínűnek, hogy a cián illegális bányászati tevékenységből került volna a természetbe.

Furcsának tartják, hogy csak az elefántok pusztultak el

A gazdák szerint több kérdés is megválaszolatlan maradt. Arra hívják fel a figyelmet, hogy ugyanazokon a földeken kecskék, szarvasmarhák és más vadon élő állatok – például gazellák – is táplálkoznak, mégsem pusztultak el.

A helyiek azt is hangsúlyozzák, hogy 

bár az elefántok rendszeresen jelentős károkat okoznak a termésben, nem érdekük megmérgezni az állatokat. 

Elvis Muchai elmondása szerint csak az előző szezonban mintegy fél hektárnyi paradicsomültetvényét tették tönkre az elefántok, ami közel 500 ezer kenyai shilling (mintegy 3800 dollár) veszteséget okozott neki.

A tragédia ismét ráirányította a figyelmet az Amboseli Nemzeti Park környékén egyre súlyosbodó ember–elefánt konfliktusra. A természetvédők szerint a park körüli mezőgazdasági területek terjeszkedése miatt egyre gyakoribbak az ilyen összetűzések, ugyanakkor hangsúlyozzák: a mostani esetben továbbra sem bizonyított, hogyan került a cián az elefántok által elfogyasztott táplálékba.

 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!