Éveken át a fagyasztóban tartotta halott édesanyját, közben felvette a járandóságait

Vágólapra másolva!
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen az Origo.hu
Christopher Phillips két nappal édesanyja halála után vásárolt egy fagyasztóládát, amelyet otthonuk nappalijában helyezett el. A férfi csaknem három évig titkolta, hogy halott édesanyja a fagyasztóban van, miközben az orvosokat is félrevezette. Közben rendszeresen felvette nyugdíját.
Vágólapra másolva!

Több mint két év börtönre ítéltek egy 60 éves férfit, aki csaknem három éven át egy fagyasztóládában tartotta halott édesanyja holttestét dél-walesi otthonuk nappalijában. Christopher Phillips ezalatt több mint 78 ezer fontnyi (33 millió forint) nyugdíjat és állami támogatást vett fel az asszony után – írta meg a Daily Mail.

Egy férfi csaknem három évig rejtegette halott édesanyja holttestét a fagyasztóban, miközben több mint 78 ezer fontnyi nyugdíjat és támogatást vett fel (illusztráció)
Egy férfi csaknem három évig rejtegette halott édesanyja holttestét a fagyasztóban, miközben több mint 78 ezer fontnyi nyugdíjat és támogatást vett fel (illusztráció)
Fotó: Unsplash

Éveken át fagyasztóban tartotta anyja holttestét

A 89 éves Silvia Phillips 2023 márciusában halt meg. Fia két nappal később vásárolt egy fagyasztóládát, majd abba helyezte a holttestet. A férfi azt állította, hogy nem akarta elengedni édesanyját, és több időt szeretett volna vele tölteni. A nappaliban álló fagyasztót egy virágmintás, leopárdmintás takaróval fedte le, tetejére pedig születésnapi üdvözlőlapot helyezett.

Phillips továbbra is kiváltotta az asszony gyógyszereit, az egészségügyi dolgozókat pedig félrevezette. Azt mondta nekik, hogy édesanyja nem akar vizsgálatokon megjelenni. Amikor a rendőrök kérdezték, azt állította, hogy az asszony Londonban tartózkodik rokonoknál.

A holttestet 2026 februárjában találták meg, miután a háziorvos aggódni kezdett Silvia Phillips miatt. A bíróság súlyosbító körülményként értékelte a halál hosszú eltitkolását és az anyagi haszonszerzést. Phillipset két rendbeli csalás és a méltó temetés megakadályozása miatt két év és négy hónap szabadságvesztésre ítélték.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!