Már legalább 111 halottja van a kolumbiai földrengésnek – videón, ahogy leszakad egy híres templom tornya

Vágólapra másolva!
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen az Origo.hu
„Minden mozgott a lakásomban” – idézte fel a pusztító földrengés pillanatait egy kolumbiai újságíró. A tragédia után már legalább 111 halottról és 87 sérültről számoltak be a hatóságok.
Vágólapra másolva!

Újabb megrázó részletek érkeztek a Kolumbiát sújtó pusztító földrengésről. A halálos áldozatok száma már 111-re emelkedett, és egy hátborzongató felvételen az is látható, ahogy egy csaknem százéves templom 119 méteres tornya leszakad.

földrengés
Újabb megrázó részletek érkeztek a Kolumbiát sújtó pusztító földrengésről. A halálos áldozatok száma már 111-re emelkedett.
Fotó: EDWIN RODRIGUEZ PIPICANO / AFP

Korábban már beszámoltunk arról, hogy 7,4-es erősségű földrengés rázta meg Kolumbia nyugati részét, amely akkor a jelentések szerint legalább 20 ember halálát okozta. Azóta azonban tovább emelkedett az áldozatok száma: a BBC legfrissebb információi szerint 

már legalább 111 ember vesztette életét, további 87-en pedig megsérültek.

Megrázó videó, ahogy a templom összeomlik

Megrázó felvételen látható, ahogy egy csaknem százéves katolikus templom tornya leszakad és a földre zuhan, majd az épület egy része romba dől a döbbent szemtanúk szeme láttára.

A kolumbiai Manizalesben található Rózsafüzér Királynője-katedrális bazilikájának tornya a földrengés következtében súlyosan megrongálódott. 

A helyszínen rendőrök tartották távol a megrendült híveket, turistákat, miközben hatalmas porfelhő borította be a környéket.

A katedrális az 1920-as években épült, tornya mintegy 119 méter magas. Kolumbia legmagasabb templomtornya, és Amerika egyik legmagasabb neogótikus temploma.

„Minden mozgott a lakásomban”

A földrengést Manizalesben élte át Luis Felipe Molina újságíró és meteorológus is, aki a BBC Mundo-nak idézte fel a történteket. Elmondása szerint a rengés alatt szinte minden mozgott a lakásában, az ablakon keresztül pedig azt látta, ahogy a környező épületek ide-oda rázkódnak.

Molina üvegtörésre és sikoltozásra lett figyelmes, és azt mondta, életében még soha nem élt át ehhez foghatót.

Manizalesben korábban, 1962-ben, 1979-ben és 1999-ben is pusztító földrengések voltak, ezért a városban szigorú földrengésbiztonsági előírások vonatkoznak az épületekre. Molina 17 emeletes otthona is állva maradt a hatalmas erejű rengés után.

Nemzeti vészhelyzetet hirdettek

A kolumbiai kormány nemzeti vészhelyzetet hirdetett a katasztrófa miatt. 

A földrengés hétfőn 7:34-kor rázta meg az ország nyugati részét, epicentruma a Chocó régióban volt, mintegy 107 kilométeres mélységben.

A rengéseket Kolumbia mellett Venezuelában, Ecuadorban és Panamában is érezni lehetett. Több épület összeomlott, a mentőcsapatok pedig folyamatosan kutatnak a romok alatt rekedt emberek után.

Mindez kevesebb mint két hónappal azután történt, hogy két egymást követő földrengés pusztított Venezuela egyes részein, több mint 6100 ember halálát okozva.

Shakira is megszólalt

A tragédiára a világhírű kolumbiai énekesnő, Shakira is reagált. Közösségi oldalán azt írta, hogy szíve mindazokkal van, akik átélték a földrengést, és együttérzését fejezte ki a szorongató pillanatokat átélő családoknak.

A kolumbiai énekesnő erőt és szeretetet küldött hazájának, miközben arra kérte honfitársait, hogy figyeljenek a hatóságok utasításaira, és segítsék egymást.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!