Apokaliptikus jóslatok, próféciák kaptak szárnyra a héten bekövetkező holdfogyatkozás miatt

Vágólapra másolva!
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen az Origo.hu
Különleges égi jelenség vár az égbolt szerelmeseire: részleges holdfogyatkozás várható, amely során a Hold mintegy 96 százaléka a Föld legsötétebb árnyékába kerül, amitől az rézvörös, „vérholdra” emlékeztető színt ölthet. A látványos jelenség több órán át tart majd, és bár egyesek már bibliai jóslatokat emlegetnek miatta, a vöröses árnyalatnak egyszerű tudományos magyarázata van.
Vágólapra másolva!

Mint arról korábban beszámoltunk, augusztus 27-28-án újabb különleges jelenség ragyog fel az égen: részleges holdfogyatkozás. A fenomén akkor következik be, amikor a Nap, a Föld és a Hold nagyjából egy vonalba kerül, és a Hold egy része belép a Föld legsötétebb árnyékába, az umbrába. Bár nem teljes holdfogyatkozásról van szó, a Hold mintegy 96 százaléka áthalad majd ezen az árnyékos területen, amely vélhetően elég lesz ahhoz, hogy a Hold felszíne nagy része jellegzetes vöröses, rézszínű árnyalatot kapjon. Ez az úgynevezett vérhold, amely miatt már-már apokalipitikus találgatások is megjelentek az interneten. Mitöbb, egy közösségimédia-felhasználó szerint a következő napokban megjelenő jelenség valójában a Bibliában említett vérhold lesz, vagyis érkezik az Úr nagy és félelmetes napja.

Apokaliptikus találgatások jelentek meg a nemsokára bekövetkező holdfogyatkozás miatt.
Apokaliptikus találgatások jelentek meg a nemsokára bekövetkező holdfogyatkozás miatt. Fotó: IZHAR KHAN / AFP

Az említett felhasználó Jóel próféta könyvének második fejezetét, 31. versét idézi. Egész pontosan azt a bibliai részt, amely szerint:

A nap sötétséggé változik, a hold pedig vérré, mielőtt eljön az Úr nagy és félelmetes napja.

Holdfogyatkozás és vérhold: évek óta kötik a jelenséget próféciákhoz

A vörös Holdat évszázadok óta kapcsolják bibliai próféciákhoz, mitöbb egyes hívők kozmikus felfordulás vagy isteni ítélet előjelének tekintik miután hasonló képek jelennek meg az Apostolok cselekedetei 2:20-ban és a Jelenések könyve 6:12-ben is.

A tudományos magyarázat szerint azonban a vöröses színt egyszerűen az okozza, hogy a Föld légköre megszűri a napfényt, miközben a Hold a bolygó árnyékába kerül.

 A jelenség először a Föld halványabb külső árnyékába, a penumbrába lépő Holddal kezdődik, ekkor még csak enyhe sötétedés figyelhető meg.

 A látványosabb rész akkor indul, amikor a Föld sötét árnyéka fokozatosan „beleharap” a teliholdba. A Hold részleges fogyatkozása több mint három órán át tart, a teljes folyamat pedig mintegy öt és fél órás lesz, írja a DailyMail.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!