Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen az Origo.huEgy brazil turista még sokáig emlegetni fogja azt az olaszországi reggelit, amelynek végén nemcsak a rántotta állaga miatt akadt kifogása. A számlán ugyanis egy olyan üzenetet talált, amelyben a pincér arra kérte a szakácsot, hogy köpje le a tojást. Az étterem szerint csak egy rosszul elsült viccről volt szó – olvasható a New York Post oldalán.

Fotó: E Adi Setiawan / Shutterstock
Csak egy kicsit jobban átsütve kérte
Maria Clara családjával augusztus 19-én tért be a romagnai Viale Ceccariniben működő Victor Lab étterembe. Rántottát, gyümölcslevet és kávét rendelt, vagyis egy teljesen átlagos nyaralós reggelire számított.
A tojás azonban túl folyósnak bizonyult, ezért udvariasan megkérte a pincért, hogy süssék át egy kicsit jobban.
A férfi állítólag ingerülten azt felelte, hogy náluk nem készítenek nyers tojást.
Clara végül nem vitatkozott, és elfogadta a lágyabb rántottát. Aztán észrevette, hogy a rendeléséhez salátát is kapott, pedig előre kérte, hogy ne hozzanak neki.
A meglepetés csak ezután következett. A nő a számlán egy kézzel írt üzenetet talált:
Ez rohadtul felidegesít. Égesd meg a tojást, és köpj bele.
A pincér később már nem nevetett a „viccen”
Clara eleinte azt gondolta, hogy az egész csak egy morbid poén, de családjával együtt inkább rákérdezett a történtekre az étterem vezetőinél.
A 17 éves pincér a beszámoló szerint elsápadt és ideges lett. Azt mondta, hogy az üzenet csak közte és a szakács között zajló viccelődés része volt, majd bocsánatot kért. A blokkot megpróbálta kidobni, a turista azonban közölte vele, hogy ha eltünteti, rendőrt hív.
Az étterem később Clara egycsillagos Google-értékelése alatt is reagált, és bocsánatot kért a történtekért. Mint írták, a pincér viselkedése elfogadhatatlan, és egyáltalán nem tükrözi azt, ahogyan a vendégeikkel bánni szeretnének. Azt is hozzátették, hogy a 17 éves fiú csak néhány hete dolgozott náluk, ez azonban szerintük sem mentség arra, ami történt.
A történetnek azonban itt még nem lett vége.
Az étterem ugyanis később egy TikTok-videóban is feldolgozta az esetet, amelyben a tulajdonos egy követelőző vendéget alakított, aki kifejezetten „köpéssel” kéri az ételét.
Azt is megszavaztatták a nézőkkel, hogy szerintük ki kellene-e rúgni a 17 éves pincért.
Amikor az ember megnézi, talán elsőre még nevetne is rajta, de valójában egyáltalán nem vicces. Ez komoly dolog
– mondta a pórul járt vendég.
Crara időközben halálos fenyegetéseket és rasszista sértéseket is kapott, ezért azt kérte, hogy vezetéknevét ne hozzák nyilvánosságra.
Egy biztos: ha legközelebb valaki Olaszországban csak egy kicsit jobban átsütött rántottát kér, érdemes lehet külön hangsúlyozni, hogy köpés nélkül.
Nem ez az első alkalom, hogy egy éttermi történetben egészen másról van szó, mint amire a vendég számít. Korábban egy bécsi étteremről írtunk, ahol étkezésről étkezésre megloptak egy vak nyugdíjast, akitől közel 2 millió forintnyi összeg tűnt el.