Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen az Origo.huA Royal Zoological Society of Scotland (Skót Királyi Zoológiai Társaság – RZSS) közlése szerint Luka éjszaka tűnt el a Highland Wildlife Parkból. Egyelőre nem tudni, a majom hogyan és mikor jutott ki a kifutójából.

Fotó: Pixabay
A szervezet közölte, hogy mindent megtesznek az állat megtalálásáért, és a környéken többféle módszerrel is keresik.
A kutatásban többek között hőkamerás drónt is használnak.
Darren McGarry, az állatgondozásért felelős vezető szerint a főemlőscsoportok közötti kapcsolatok rendkívül összetettek lehetnek, és nem ritka, hogy egy hímet kiszorítanak a csoportból.
Két éve öt napig kerestek egy másik majmot
Nem ez az első alkalom, hogy majom szökik meg a vadasparkból: 2024 januárjában egy másik japán makákó, Honshu több mint öt napig volt szökésben.
Akkor a feltételezések szerint azért hagyta el a parkot, mert összeverekedett a csoport többi hímjével.
Honshut végül egy közeli ház kertjében találták meg, majd később az edinburgh-i állatkertbe költöztették, hogy „újrakezdést” kapjon.
A RZSS szerint a korábbi eset után javítottak a kerítésen, és a gondozási protokollokon is változtattak.
Honshu egy 37 állatból álló japán makákócsoport tagja volt. Akkor a gondozók arról beszéltek, hogy a csoportban a szaporodási időszak miatt időnként magasra szökhetett a feszültség.
Nem jelent veszélyt az emberekre
A most keresett Luka nem jelent veszélyt a lakosságra – írja a BBC.
A szervezet ugyanakkor arra kéri az embereket, hogy ne próbálják megközelíteni vagy elfogni az állatot.
David Field, az RZSS vezérigazgatója szerint Luka valószínűleg megpróbál visszajutni a kifutójába, a szervezet továbbra is mindent megtesz annak érdekében, hogy megtalálják.
A japán makákókat hómajmokként is ismerik, és felnőtt korukra nagyjából egy közepes méretű kutya nagyságát érik el.
Két turista tört be a világhírű majomkölyök kifutójába
Komoly botrány robbant ki egy japán állatkertben, miután két amerikai turista tiltott területre ment be. A makákó kifutójába bemászó férfiakról videó is készült, az eset után pedig az állatkert szigorításokat jelentett be.