A NASA üldözőbe veszi a napfogyatkozást, különleges küldetés indul Izlandról

Vágólapra másolva!
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen az Origo.hu
A NASA különleges kutatórepülőgéppel követi majd a teljes napfogyatkozást. A Nap eddig nehezen megfigyelhető jelenségeit tanulmányoznák – írta meg a The Guardian.
Vágólapra másolva!

Szerdán két NASA-pilóta száll fel Izlandról egy különleges kutatórepülőgéppel, hogy a magasból kövesse a teljes napfogyatkozást. A gép mintegy 15 kilométeres magasságban, 740 km/h körüli sebességgel repül majd, így a kutatók csaknem három percig figyelhetik a teljes elsötétülést.

nasa
Megfigyeli a NASA a teljes napfogyatkozást.
Fotó: Santiago Valdes Orjuela / Shutterstock

15 kilométer magasból figyeli a NASA a teljes napfogyatkozást

A küldetéshez egy WB-57-es kutatórepülőgépet használnak. Az orrában négy kamera kap helyet, amelyek másodpercenként több tucat felvételt készítenek a Napról különböző hullámhosszokon. A kutatók így a Nap felszínéről kiinduló plazmanyúlványokat és az úgynevezett nanoflareket, vagyis apró napkitöréseket is vizsgálhatják.

A gép 15 kilométeres magasságban a felhők és a légkör zavaró hatásai fölött repül, miközben a Hold árnyéka több mint 3200 km/h-s sebességgel halad át az óceán felett. 

A pilóta úgy időzíti a repülést, hogy a gépet éppen a teljes napfogyatkozás legfontosabb pillanatában érje utol az árnyék.

A földfelszínről nézve a teljes elsötétülés 2 perc 18 másodpercig tart, a repülőgépről azonban csaknem 3 percre hosszabbíthatják meg a megfigyelési időt.

A kutatók szerint a napfogyatkozás különleges lehetőséget kínál a Nap külső légkörének vizsgálatára. A korona hőmérséklete ugyanis meghaladja az egymillió Celsius-fokot, miközben a Nap felszíne „csak” körülbelül 6000 fokos. A jelenség pontos magyarázatát a tudósok még keresik.

A kutatásnak gyakorlati jelentősége is van, hiszen a Nap aktivitásának jobb megértése segíthet előre jelezni az úgynevezett űridőjárást, amely veszélyt jelenthet a műholdakra, az űrhajósokra, az elektromos hálózatokra és a kommunikációs rendszerekre.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!