Turbulenciába került és zuhanni kezdett egy repülőgép, több utas megsérült

Vágólapra másolva!
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen az Origo.hu
Újabb súlyos részlet derült ki az Air India Phuket–Delhi járatának ügyében, amelyen a gép hirtelen körülbelül 90 méter lábat zuhant, és több utas, valamint a személyzet tagjai is megsérültek. A repülőgép pilótája a második drogteszten is megbukott, a vizsgálat szerint marihuánát fogyasztott.
Vágólapra másolva!

Az Air India AI-2379-es járata augusztus 4-én indult Phuketből Delhi felé. A fedélzeten 137 utas és 8 fős személyzet volt, amikor a repülőgép az út során turbulenciába került, majd hirtelen mintegy 300 lábbal (91 méterrel) veszített a magasságából. A pilóta később drogteszten akadt fenn.

pilóta, repülőgép, pilótafülke
A repülőgép pilótája kábítószert fogyasztott, vizsgálat indult ellene - Illusztráció
Fotó: Pixabay

A váratlan zuhanásban legalább 20 utas és a személyzet 4 tagja megsérült.

Ram Mohan Naidu indiai polgári repülési miniszter szerint két sérült személyzeti tag gerincsérülést szenvedett, többek között a farokcsont és a nyak környékén.

A repülőgép a zuhanás során úgynevezett negatív G-helyzetbe került. A beszámolók szerint a pilóta és a pilótafülkében található tárgyak is felemelkedtek, miközben a gép hátsó részében azok szenvedtek súlyosabb sérüléseket, akik nem voltak bekötve – írja az NDTV.

Már az első drogteszt is problémát jelzett

A járat megérkezése után, Delhiben elvégezték a pilóta kötelező pszichoaktívanyag-szűrését. A vizsgálat eredménye pozitív lett, ezért később újabb tesztet végeztek rajta. A második vizsgálat eredménye szintén pozitív lett, ez már azt is megerősítette, hogy a pilóta marihuánát fogyasztott.

A pilótát időközben kivették a szolgálati beosztásból, és vizsgálat indult ellene.

A pilóta drogtesztjének eredménye ugyanakkor önmagában nem bizonyítja, hogy ez okozta a repülőgép hirtelen magasságvesztését. A hatóságok több lehetséges okot is vizsgálnak, köztük a pilóta beavatkozását, műszaki hibát és hidraulikai meghibásodást.

Az Aircraft Accident Investigation Bureau (AAIB) már megkezdte a vizsgálatot. A szervezet a repülőgép és rendszereinek állapotát, a rögzített repülési adatokat, az üzemeltetési és karbantartási dokumentumokat, az orvosi információkat, valamint az érintettekkel készített interjúkat is vizsgálja.

Az indiai Polgári Repülési Minisztérium külön hangsúlyozta, hogy a vizsgálat folyamatban van, ezért egyetlen elszigetelt információból sem szabad következtetést levonni a balesetszerű esemény okára.

Halálbüntetéssel néz szembe egy pilóta, aki bedrogozva vezetett egy repülőgépet

Metamfetamin, MDMA és kokain jelenlétét fedezték fel egy malajziai pilóta szervezetében, miután landolt Indonéziában. Bőröndjében több mint 70 000 ecstasy tabletta rejtőzött.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!