Súlyos sérüléseket szerzett egy turista Görögországban egy felszálló repülőgép miatt

Vágólapra másolva!
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen az Origo.hu
A szkiathoszi repülőtér a repülés szerelmeseinek igazi zarándokhelye, hiszen a kifutópálya közvetlenül a tengerpart és a nyilvános utak mellett fekszik. A látványos helyszín azonban komoly veszélyeket rejt: nemrég egy turista szenvedett súlyos fejsérülést, miután egy felszálló repülőgép tolóereje egyszerűen elsodorta.
Vágólapra másolva!

Súlyos sérüléseket szenvedett egy turista, miután egy repülőgép hajtóműve a földre terítette egy híres repülőgép-megfigyelő strandon.

Felszálló repülőgép miatt sérült meg egy turista
Felszálló repülőgép miatt sérült meg egy turista. (Képünk illusztráció) Fotó: GUIZIOU FRANCK / HEMIS.FR / hemis.fr

Felszálló repülőgép miatt sérült meg egy turista

Az eset augusztus 10-én helyi idő szerint dél körül történt a görögországi Szkiathosz nemzetközi repülőtér közelében. A helyi média szerint a meg nem nevezett olasz turista - vélhetően egy 52 éves nő - súlyos fejsérüléseket szenvedett.

A jelentések szerint a mentőszolgálat munkatársai a helyszínre siettek, és a nőt a Szkiathosz Sürgősségi Klinikára szállították, ahol CT-vizsgálatot végeztek rajta állapota és sérülései felmérésére. Röviddel ezután a állapota súlyossága miatt mentőhelikopterrel a Vóloszi Általános Kórházba szállították további kezelésre.

A helyi hatóságok vizsgálatot indítottak annak kiderítésére, hogy a nő miért volt ilyen közel a repülőgéphez annak indulásakor.

A szkiathoszi repülőtér igazi zarándokhely a repülés szerelmesei körében, mivel a kifutópálya közvetlenül a tengerpart és a nyilvános utak mellett fekszik. A leszálló gépek rendkívül alacsonyan, szinte a strandolók feje felett húznak el a landolás előtt. Bár az érkező repülők fotózása viszonylag biztonságos, a felszállások megfigyelése komoly veszélyeket rejt, különösen a kerítés közelében állók számára. Az utasszállítók motorjai ugyanis olyan hatalmas tolóerőt generálnak, amely könnyen felboríthatja vagy elsodorhatja a gyanútlan nézelődőket. A kockázatokra a helyszínen kihelyezett, jól látható figyelmeztető táblák is felhívják a figyelmet - írta az Independent.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!