Több száz turistát kellett evakuálni: hatalmas tűz ütött ki egy olaszországi tónál

Vágólapra másolva!
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen az Origo.hu
Kétszáznál is több embert kellett evakuálni szombaton az észak-olaszországi Tignale községből, miután erdőtűz ütött ki a Garda-tó partján. A péntek este felcsapó lángok az éjszaka folyamán gyorsan továbbterjedtek, a tűzoltók jelenleg repülőgépekkel és helikopterekkel is küzdenek a katasztrófa megfékezéséért.
Vágólapra másolva!

A hatóságok tájékoztatása szerint a tűz péntek este keletkezett a Garda-tótól nyugatra fekvő Tignale közelében, amely a jelenlegi szezonban zsúfolásig megtelt nyaralókkal.

Több mint 200 embert evakuáltak a Garda-tó környékén terjedő tűz miatt
Több mint 200 embert evakuáltak a Garda-tó környékén terjedő tűz miatt.  Fotó: ALESSIO MORGESE / NurPhoto

Több mint 200 embert evakuáltak a Garda-tó környékén terjedő tűz miatt

A katasztrófavédelem közölte, hogy a lángok gyorsan terjedtek a tó feletti hegyvidéki terepen, ami miatt több mint 200 embert – köztük jelentős számú turistát – kellett evakuálni.

A hatóságok nagy erőkkel küzdenek a lángok megfékezéséért, és tűzoltó repülőgépeket, valamint helikoptereket vetettek be az előrenyomuló tűzfrontok visszaszorítására. Erőfeszítéseik ellenére azonban egyelőre csak mérsékelt sikereket értek el. A mentési munkálatok jelenleg a tűzfrontok körülhatárolására és a környékbeli lakóházak védelmére összpontosulnak.

A tűz pontos keletkezési okát egyelőre nem állapították meg.

Az RTL Today szerint, a Garda-tó Olaszország egyik legnépszerűbb üdülőhelye, amely minden nyáron turisták ezreit vonzza, köztük sok látogatót Luxemburgból is. Olaszország nagy része – Európa más területeihez hasonlóan – jelenleg is hosszan tartó hőhullámtól szenved, a hőmérséklet gyakran meghaladja a 40 fokot. A rendkívüli hőség okozta súlyos egészségügyi kockázatok miatt szinte az összes nagyvárosban vörös riasztás van érvényben.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!