Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen az Origo.huA megcsalásnak ára van – ezt most egy tajvani házaspár mindkét tagja megtapasztalhatta. A férj ugyan bizonyítékot szerzett arról, hogy felesége félrelép, ám a nyomozás során maga is bajba került.

Fotó: Daniel Beckemeier / Shutterstock
A robotporszívó többet látott, mint kellett volna
A történet 2023 őszén, két évvel a házasságkötésük után kezdődött, amikor a férj egy használt fogkefére lett figyelmes a házaspár nyaralójában. Ez önmagában még nem lett volna perdöntő bizonyíték, ezért visszanézte a parkolóház kamerafelvételeit is. Azokon egy ismeretlen férfit látott, amint hazaviszi a feleségét – írja a New York Post.
Három hónappal később aztán bevetette a modern technikát: mobiltelefonjáról távolról bekapcsolta a robotporszívót, amelynek kameráján keresztül élőben figyelhette, mi történik otthon. Nem kellett sokáig várnia, hogy választ kapjon a kérdéseire.
A kamera felvételén a férj azzal szembesült, hogy felesége egy másik férfival van, ruhát vált, megöleli a szeretőjét, majd meztelenül járkál a házban, miközben a partnere a kanapén fekszik.
A férj a felvételt bizonyítékként használta, és pert indított felesége és annak szeretője ellen. Házastársi jogainak megsértése miatt mintegy 68 ezer dollárnak (átszámítva csaknem 21,5 millió forintnak) megfelelő összeget követelt.
A bíróság végül 17 ezer dollár (körülbelül 5,4 millió forint) kártérítést ítélt meg neki.
Csakhogy a férj öröme nem tartott sokáig.
A végén a féltékeny férj is pórul járt
A feleség ugyanis visszaperelte féltékeny házastársát, amiért a beleegyezése nélkül rögzítette a magánéletét. A férj azzal védekezett, hogy nem kifejezetten a megcsalást akarta felvenni, csak szembesíteni szerette volna a nőt, ráadásul a felvételt a polgári perben már bizonyítékként elfogadták.
A bíróságot ez nem győzte meg. Úgy ítélték meg, hogy a robotporszívó fény- és hangjelzései nem voltak elegendők ahhoz, hogy a nő tudja: éppen rögzítik.
A férfit végül öt hónap börtönre ítélték, és több mint 4700 dolláros (mintegy 1,5 millió forintos) bírságot is kapott.
Tajvanon ugyanis akár három év szabadságvesztés is járhat azért, ha valaki másról annak engedélye nélkül készít titkos felvételt a magánéletéről.
A megcsalás tehát ezúttal valóban drága mulatságnak bizonyult – csak nem egészen úgy, ahogy a férj eredetileg gondolta.
És ha már a megcsalásnál tartunk: vannak szakmák, amelyek mellett könnyebb félrelépni, mint másoknál? Bár ez természetesen nem törvényszerű, egyes karrierekhez több megcsalásról szóló történet is kapcsolódik.