Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen az Origo.huEgy 43 éves holland spermadonor beismerte, hogy legalább 199 gyermek született az adományaiból Európa-szerte. A férfi, akit a nyilvánosság csak Simonként ismer, korábban rendszeresen hazudott a leendő szülőknek a korábbi adományozásai számáról.

Legalább 199 gyermek apja lett egy holland spermadonor
A Groningen régióból származó férfi egy augusztus 29-i keltezésű levélben vallott az érintett családoknak. A részletes adatok szerint az adományaiból 172 gyermek Hollandiában, 11 Belgiumban, 15 Németországban, egy pedig egy másik európai országban jött világra, ráadásul jelenleg is van egy úton lévő baba. Ez a 199-es szám lényegesen magasabb a korábban nyilvántartott 121 gyermeknél.
Simon a beismerő üzenetet szombat este küldte el egy több mint 35 szülőt tömörítő csoportos chatben. A levélről a Nieuwsuur című holland műsor számolt be először, akik elérték az egyik érintett anyát is, aki elmondta, hogy ő maga meg sem kapta ezt a tájékoztatást.
A donor levelében elismerte, hogy félrevezette a családokat.
Nem voltam mindig őszinte a szülőkkel az adományaim valós mértékéről. Emiatt hiányos és torz képet kaptak a valóságról. Úgy hittem, jót teszek, és segítek másokon. Csupán az elismerés és a szülők végtelen boldogsága motivált. Ma már látom, hogy mindenkit cserbenhagytam. Sokkal korábban összesítenem kellett volna az eseteket. A végső szám magasabb lett, mint amit gondoltam, reméltem vagy szerettem volna
- olvasható üzenetében.
A férfi évek óta adományozott spermát, a klinikák mellett főként online platformokon, közvetlenül keresve meg a párokat. Tevékenysége során több álnevet, köztük a Jesset, Johant, Daant, Samet, Maartent is használta. Több anya már korábban megvádolta azzal, hogy hazudik a gyermekei számáról, és követelték, hogy álljon le. Egyes beszámolók szerint a férfi szexuális tartalmú, tolakodó üzeneteket is küldött a nőknek.
A holland egészségügyi minisztérium a hírek szerint már 2017 augusztusában tudott Simon tevékenységéről, de akkor nem intézkedett. Két évvel később a férfit beválasztották abba a kormányzati bizottságba, amely a holland donortörvények felülvizsgálatáért felelt.
Az ügyben jelenleg a Belga Szövetségi Gyógyszer- és Egészségügyi Termékügynökség is vizsgálódik, hogy kiderítsék, Simon hivatalos belga klinikákon keresztül vagy magánúton adományozott-e az országban.
Simon kijelentette, hogy végleg felhagyott a spermadonációval. Hozzátette, szakember segítségét kéri, hogy a jövőben a gyermekek érdekeit szem előtt tartva, felelősségteljesen tudja kezelni a kialakult helyzetet - írta a Daily Mail.