Roma-ügy az Európai Parlamentben

2005.03.08. 14:29

A BBC vasárnapi vendége Mohácsi Viktória volt, az SZDSZ európai parlamenti képviselője, akivel brüsszeli irodájában beszélgettünk.

BBC: Nem hiányol valamit a bemutatásból?

Mohácsy Viktória: Meglep a kérdés, de azt hiszem, hogy értem, mire utal. Roma politikusként szoktak emlegetni nagyon sokszor, ami szerencsésebb. Jobban szeretem, ha szakmai összefüggésben említik a roma szót, és nem származásra utalnak vele. Tehát a pontos bemutatás: liberális politikus, SZDSZ-es képviselő az Európai Parlamentben, aki roma ügyekkel foglalkozik, lévén roma politikus.

BBC: A származását nem lehet letagadni: egy apró faluból származik Kelet-Magyarországról, az ország legszegényebb körzetéből. Ráadásul cigányként nem lehetett könnyű kitörni. Szerencséje volt.

Mohácsy Viktória: Igen, bár a szerencsén kívül nagy előnyt jelentett annak a szegregációnak a hiánya a faluban, ami a magyarországi roma gyerekek 40%-át érinti. Aki szegregált cigány osztályba kerül, illetve fogyatékosnak minősítik, annak sokkal kisebbek az esélyei, mint az átlagnak. Mindkét oktatási típus és szervezési gyakorlat gyengébb minőségű oktatást eredményez. Aki alacsonyabb színvonalú oktatásból érkezik, az biztos, hogy nem fog elmenni egy jó nevű gimnáziumba. Az pedig kizárt, hogy egyetemet, főiskolát végezzen. Én nem ebbe a 40%-ba tartoztam. Ez szerencse, praktikusan pedig elfogadható magyarázat, hogy egy pici faluban két cigánygyerekért nem volt érdemes külön osztályt indítani. Debrecenben volt az átminősítő bizottság, ahová nem volt érdemes elvinni egy olyan gyereket, akinek a fejlődésében egyébként semmiféle rendellenesség nem volt.

BBC: Mi volt az első élmény, ami ráébresztette arra, hogy cigány, és ki van téve az állandó diszkriminációnak?

Mohácsy Viktória: Négy éves koromban történt. A közelmúltban fogadtam örökbe egy gyermeket. Ma van a születésnapja, ma négy éves. Krisztián a második örökbefogadott gyermekem. Ha ránézek, és arra gondolok, hogy ilyen koromban tapasztaltam meg legelőször a diszkrimináció élményét, kicsit összeszorul a szívem, bármilyen régen is volt. A szülőfalum óvodájában történt, hogy a többiek - fiúk, lányok vegyesen - a másfél évvel idősebb nővérem haját kezdték húzni, ütötték, és közben azt kiabálták, hogy "cigány, cigány, dig-dig-dig, ha jól esik, megdöglik, békalyukba temetik, össze-vissza pisilik".

Én csak álltam, sírtam, nem tudtam mit csinálni. Lemerevedtem. Ez volt az első. Akkor olyan indulat kelt bennem, harag, méreg, hogy az összes óvodatársamat megutáltam. Nem tudom, hogy a nővéremben ez hogyan csapódott le, de én eldöntöttem, hogy ezt nem hagyom annyiban. Ha megverni nem tudom őket, mert sokan vannak, akkor valami mást kell tenni. Persze akkor még nem tudtam, hogy mit kell tennem, de azt gondolom, így indult el a pályám. Az iskolában is hasonló eseteket éltem meg, és a mai napig találkozom ilyen helyzetekkel. A legutóbbi esetemet olvasni lehetett a sajtóban. A román-bulgár határon való átkelés nehézségeire gondolok. Kevésbé volt veszélyes, mint az óvodás élmény, de azt mutatja, hogy bármikor érhetnek kisebb-nagyobb atrocitások.

BBC: Nem lehet, hogy ott is diszkriminációt lát, ahol egyszerű faragatlanságról, rosszindulatról van szó? Például lehet, hogy ez történt a bulgár határon is. Ha jól tudom, nem föltartóztatták annak ellenére, hogy diplomata útlevele van.

Mohácsy Viktória: Igen, ez történt. Hozzátartozik a dologhoz, hogy nem régiben vásároltam egy autót, és ilyenkor a nemzetközi biztosítást igazoló zöld kártya kiadása 30 nap után történik. 20 napos volt az autó, és akkor kellett elindulni a Roma Évtized Program dokumentumait aláírni. Volt azonban egy befizetett csekk, ami bizonyítja, hogy az otthoni és a nemzetközi biztosításom is megvan, a kötelező is, és a casco is. Tehát minden rendben volt az autóval, de azért volt mibe belekötni. Négyen ültünk az autóban, és mindannyian romák. Nagyon furcsa egy ilyen helyzetben, ha a határőr, vagyis egy hivatalos közeg eldobja a szabad átutazást biztosító igazolványt. Nagyon szívesen megkérdeztem volna tőle, hogy mi a helyzet akkor, ha egy "politikusnak kinéző" fehér bőrű férfit talál az autóban. Biztos vagyok benne, hogy akkor nem teszi ezt.

BBC: Úgy tudom, hogy a szófiai magyar követség magyarázatot kért a bulgár külügyminisztériumtól. Érkezett valamilyen válasz?

Mohácsy Viktória: Igen, de még nem volt alkalmam tüzetesen átnézni. Mindenesetre nem kérnek benne bocsánatot, csupán azt ismétlik, hogy hiányzott a biztosítást igazoló zöld papír. Nem ismerik el, hogy bármilyen atrocitás lett volna. Én ott a helyszínen kifizettem nekik másodjára a nemzetközi és a kötelező biztosítást is az autóra. Nem lettem volna erre köteles, csak azért tettem meg, mert ez volt az egyetlen megoldás arra, hogy átengedjenek.

BBC: Kanyarodjunk vissza közéleti, politikai pályájához. Üstökösként haladt előre az Oktatási Minisztériumban. Miniszteri biztosként a cigány gyerekek oktatásáért volt felelős a  szegregáció elleni küzdelemben. Most az EP-ben képviselő. Meglepi ez a tempó?

Mohácsy Viktória: Az eredmények igen. Az, hogy ilyen jó eredménnyel sikerült ezt a közel három évet zárni a magyar kormányzatban. Ez nyilván nem csak nekem köszönhető, hanem mindannak a 120 embernek, akik a hivatalomon belül, illetve alatt dolgoztak egy integrációs hálózatot felépítve. Egy olyan rendszert találtunk ki, amely nem csak hivatalosan tiltja a szegregációt az általános iskolai közegben, hanem pénzt is rendel hozzá. Nem csak fejkvótáról van szó, hanem EU-s pénzekről is egy-egy projektet illetően. Egy egész csomagot dolgoztunk ki erre alapozva, úgy, hogy 120 ember ellenőrző tevékenységével működik a rendszer. Azt hiszem, hogy ez nagyon jó eredmény.

Az első év a törvénykezéssel és a költségvetési vitákkal, illetve az EU-s pénzek megszerzésével telt. Nettó egy évet lehetett fordítani a konkrét munkára. Pedagóguskonferenciákon próbáltuk rábeszélni az érintetteket, hogy vegyék igénybe ezt a normatívát. Közben a civil oldalt is erősíteni kellett. A legfontosabb tevékenységem, amire igazán büszke vagyok az volt, hogy a civil oldalt úgy erősítettük meg, hogy folyamatosan partnerünk volt a munkában. Ez egy nagyon fontos mozzanat. Annál is fontosabb, hogy 11 bekezdést beimádkoztunk a közoktatási törvénybe, hogy 8 milliárd forintot tudtunk az EU-ból elhozni 97%-os teljesítménnyel, és hogy ennyi pénz még soha nem volt roma ügyekre. Az emberi jogot, mint olyat úgy hoztuk be a minisztérium életébe, amire korábban ott nem volt példa.

Nem tudják még az emberek ezt felfogni, nem is mondtam még ki ezt ilyen nyíltan egyetlen interjúban sem. Azt hiszem, ezért érdemes dolgozni. Tehát a munkánk látványos eredménye az, ami meglep, vagyis az, hogy pár év alatt mennyire meg tudnak változni az emberek. 20-50 éven keresztül természetes volt, hogy a cigány gyereket lehülyézzük, és fogyatékos intézményekbe tesszük vagy szegregált cigányosztályba helyezzük. Hirtelen egy paragrafus beiktatása miatt ez megszűnik természetesnek lenni. Mindenki elkezd szabadkozni: "nekünk nincs ám szegregált cigányosztályunk". Közben persze van, csak el van dugva egy sufniba, vagy nem értelmezik a szegregációt fogyatékos osztályra, vagy felzárkóztatás címén indítják az osztályt. Pedig a szegregáció identifikálása nagyon egyszerű: az egyik osztályban csak fekete gyerekek vannak, a másikban csak fehérek.

BBC: Ön még a harmincon innen van. Olyan korban került be a közigazgatásba, amikor az emberek a karrierjüket kezdeni szokták. Önnek már kész koncepciója volt, illetve hirtelen több mint száz beosztottja, és egy hatalmas költségvetési tétel állt rendelkezésre, amiért felelősséget kellett vállalnia. Erre utaltam az üstökösként ívelő karrierrel, amit meg is alapozott.

Az SZDSZ listáján az európai parlamenti választások idején Ön a harmadik volt. Ketten kerültek be akkor a Parlamentbe. Annak köszönheti képviselői helyét, hogy Demszky Gábornak választania kellett a főpolgármesteri és a képviselői poszt között, és az utóbbiról lemondott. Sokak szerint ez előre le volt zsírozva, mert Demszkyre szükség volt a kampány során, neki kellett vezetnie a listát, és úgy szólt a fáma, hogy egy év múlva amúgy is lemondott volna az Ön javára. Mi ebből az igazság?

Mohácsy Viktória: Vannak bizonyos titkos információk, amiket nem mondhatok el. Annyi bizonyos, hogy Demszky Gábornak Budapest sokkal fontosabb, mint bármi más. Ez azt bizonyítja, hogy jövőre elindul újra a választásokon a főpolgármesteri posztért. Akár visszajött volna önmagától, akár nem, valószínű, hogy a munkája a Budapesti Főpolgármesteri Hivatalban erőteljes lett volna. A kettő együtt nagyon nehezen teljesíthető. Nem árulok el titkot, hogy tervbe volt véve, hogy amint eléri a célját az EP-ben, miszerint a nagyobb városok is kaphassanak jogot EU-s fejlesztési pénzekre, akkor visszajön.

BBC: Ön belépett az SZDSZ-be?

Mohácsy Viktória: Nem, de ez csak technikai körülmény.

BBC: Ha annak idején, a választások alatt a Fidesz keresi meg, akkor vállalkozott volna a jelölésre?

Mohácsy Viktória: Én nem kerestem meg az SZDSZ-t, és ők sem kerestek meg engem. Egy hollywoodi mesejellegű történet kapcsán kerültem az SZDSZ közelébe. Kevés alkalommal éltem a szavazójogommal, de mindannyiszor az SZDSZ-re szavaztam. Ilyen jellegű érzelmeimet nagyon hamar tudtam identifikálni. Ha a Fidesztől megkerestek volna, valószínűleg nem vállaltam volna a jelölést. Tulajdonképpen az utcáról mentem be Magyar Bálinthoz. Amikor telefonon bejelentkeztem, hogy szeretnék találkozni a miniszter úrral, a titkárságon kinevettek, hogy milyen civil aktivista módszer ez. A szerencsének köszönhető, hogy másnap már Magyar Bálint hívott fel, és kérte, hogy menjek be hozzá. Magyar Bálint az az elkötelezett ember, aki ebben az ügyben tényleg akart valamit tenni.

Voltak tárgyalásaim a jobb oldal, illetve a Fidesz képviselőivel is. Meghallgatták a terveimet, hogy eldöntsék, hogy a ciklus alatt kritizálják, figyelik-e vagy sem. Majd azt mondták, hogy jó lenne, ha sikerülne, de szerintük a deszegregáció nem fog sikerülni, és sokkal jobban járnék, ha a nevemmel fémjelzett cigánykollégiumokat építeném fel a ciklus alatt. Azzal indokolták, hogy az sokkal jobban megmarad a köztudatban, ha Mohácsy Viktória építtetett egy kollégiumot. Ezzel a hozzáállással én nem tudok azonosulni. Ez nem az az eszmerendszer, ahová nekem tartoznom kell. Egy másik rendszert kell egy harmadikká alakítani.

BBC: Nem érte otthon támadás, kritika amiatt, hogy nem itthon van, hanem Brüsszelben vagy éppen Strassbourgban?

Mohácsy Viktória: De igen, támadás is ért és sajnáltam is otthagyni a minisztériumot. Bármennyire is fájt ez a váltás, sokkal nagyobb lehetőség kínálkozik nekünk Brüsszelben. Ebben a világban nem csak a magyarországi cigányok szenvednek éhezéstől, és oktatási problémáktól. Ez egy olyan közös ügy, amit valakinek fel kell vállalnia. Természetesen nem ugyanúgy képviselem a romániai romákat, mint a magyarországiakat, de annak a társadalmi igazságtalanságnak, ami működteti egész Európát, véget kell vetni. Magyarországon a politikusok (romák és nem romák egyaránt) kevésbé tudtak aktívak lenni, bármely politikai oldalról is legyen szó. Minden kormányzat konzerválja a fennálló rossz helyzetet, akkor számunkra az egyedüli szövetséges Európa lehet.

BBC: Egyik interjújában panaszolta, hogy kevés a vezető beosztású roma köztisztviselő a tárcáknál. Miközben Ön is elment.

Mohácsy Viktória: Amikor a Magyar Televíziónál a Cigánymagazin című műsornál dolgoztam, akkor ugyanezzel az indokkal fogtak be a TV Híradó hírolvasójának. Tervezték, hogy mivel nincs cigány bemondó a Híradóban, meg egyébként sem, csak a gettóműsorokban, mint amilyen a Cigánymagazin, ezért kiképeznek engem erre a feladatra. A Múzsa kulturális híradónál ez még ment is, mert akkor nem nagyon volt kedvem a politikához. Később azonban a politikai hírolvasás nem nagyon akart nekem menni, és meg is kaptam érte a magamét minden oldalról. Azt mondták, hogy be kell áldoznom magam akkor is, ha én nem szeretem ezt a szakmát. Az a munka tulajdonképpen egy prostitúció. A hírolvasó semmi mást nem csinál, csak a mások által kitalált szöveget egy súgógépről leolvassa és mosolyog. Ez nem az a szakma, amiért lelkesedni tudok, ezért nem vállaltam el.

Lelkiismeret-furdalásom volt érte, de úgy gondoltam, nem érdemes beáldoznom az életemet azért, hogy néhány ezreléket javítsak a statisztikai mutatókon. Ami a minisztériumot illeti, ott sem azért voltam, hogy a politikai participációt egy kicsit növeljem, hanem azért, hogy több tízezer gyereket mentsünk meg a gyengébb minőségű oktatástól vagy a fogyatékossá nyilvánítástól. Az a munka kielégített, mert olyan szép tevékenység volt, aminek lehetett látni az eredményét. Minden nap sikerélménnyel mentem haza, és olyan önbizalmat kaptam, amilyet előtte soha. Az összes addig elveszített "lépcsőfokot" visszakaptam azáltal, hogy mosolyogva azt tudtam mondani a pedagógusoknak, hogy nem lehet a mi gyerekeinket megalázni. Ez büszkeséget, megnyugvást ad az embernek. Nem utolsó sorban innen lehetett kapni a roma szavazatokat, mert nekik is olyan érzéseik voltak, mint nekem.

BBC: 2-3 hónapja van az EP-ben. Lehet ennyi idő után véleményt mondani a parlamenti munkáról?

Mohácsy Viktória: Igen. Egyrészt sajnálom, hogy Románia, Bulgária, Törökország, Horvátország beszavazásánál nem voltam még itt. Romániánál itt voltam ugyan, de csak abban a stádiumban, amikor muszáj volt a plenáris ülésen megszavazni, hogy csatlakozhasson. Annak ellenére, hogy a 'nem' gombot nyomtam meg a szavazáson, én szeretném, hogy Románia bejöjjön. Azért cselekedtem így, mert a módosító indítványomat, amit utolsó pillanatban, kérvényezve adtunk be, nem fogadták el, mert liberális kezdeményezés volt, és nem volt időm arra, hogy a politikai lobbit más politikai csoportoknál megtegyem. Kemény tanulópénz volt, de nem tehettem mást. Nem okolom magam.

A módosító indítványom az volt, hogy azzal a feltétellel csatlakozhasson Románia, hogy ígéretet tesz a cigány osztályok deszegregálására. Nemmel szavaztak a többiek, nyilván nem tudták, hogy mit szavaznak meg. Nem hiszem, hogy az EP-ben lévő összes képviselő, vagy legalábbis a többség ezt ellenezné. Azóta több módosító indítványt adtunk be, több-kevesebb sikerrel, de egyre jobban lehet látni, hogy hogyan folyik itt a politikai vita, milyen lépcsőket kell ahhoz bejárni, hogy az embernek elfogadják az indítványait, kik a szövetségesek, kik a kulcsfigurák és milyen háttérmunkára van szükség. Számomra ez egy olyan szép feladat, amit jó megoldani.

BBC: Van politikusi példaképe? Vagy inkább a saját útját járja?

Mohácsy Viktória: Magyar Bálint mindenképpen nagyon sokat adott nekem. Nyíltan fel meri vállalni a véleményét a következményekkel együtt. Erőt adott nekem ahhoz, hogy én is még jobban merjem vállalni az álláspontomat. A minisztériumban sokszor vitatkoztunk össze államtitkárokkal különböző pénzek vagy törvénymódosítási indítványok miatt. Egyszer megtörtént az, ami miatt kicsit szégyellem magam, de ami nélkül lehet, hogy nem került volna az a 11 bekezdés az oktatási törvénybe. Megfenyegettem azt az államtitkárt, aki azért felelt, hogy a parlament elé kerüljön a 11 bekezdés.

A fenyegetést nagyon rossz módszernek tartom, de ez volt az utolsó lehetőség. Azt mondtam az illetőnek, hogy teljesen mindegy, hogy azonosul-e a deszegregáció ügyével, el kell végeznie a feladatát - én ezért jöttem a minisztériumba. Azt válaszolta, hogy kár, hogy idejöttem, és ha ő lenne a miniszter, akkor már régen eltávolított volna. Közöltem vele, hogy megteheti, hogy kirúgat innen, de akkor én kimegyek az utcára - nem egyedül -, és onnan fogom az ő ablakát betörni. Nem a karrierem miatt szeretnék a ranglétrán feljebb jutni. Az EP-ből is visszahívhatnak, de akkor is ugyanazért az ügyért fogok küzdeni, csak esetleg kevésbé hatékonyan. Egy döntéshozó székben ülő ember hangját sokkal jobban meghallják az emberek, mint egy civilét.