Felrobbantották Ali Abdullah Száleh volt jemeni elnök rezidenciáját a húszi lázadók az arab-félszigeti ország fővárosában, Szanaában - jelentette hétfőn a Reuters hírügynökség helyiek beszámolóira hivatkozva. 

Az al-Arabíja pánarab hírtelevízió korábban arról számolt be, hogy a húszi lázadók megostromolták a volt elnök palotáját. Egyúttal Ahmed Obeid bin Daghr jemeni miniszterelnököt idézte, aki kijelentette: Abed Rabbo Manszúr Hádi államfő általános amnesztiát hirdet mindenkinek, aki megszakítja kapcsolatait a síita húszikkal.

Ali Abdullah Száleh volt jemeni elnökForrás: AFP

A jemeni lázadó frakciók és a Szálehhez hű erők között múlt szerdán egy mecset használatba vétele körüli vita miatt belharcok törtek ki, amelyek azóta is folynak, a Vöröskereszt Nemzetközi Bizottságának hétfői jelentése szerint a harcokban eddig legalább 125 ember halt meg és 238-an megsebesültek.
Száleh hétfőn hivatalosan bejelentette, hogy megszakítja szövetségesi kapcsolatait a húszi lázadókkal népellenes cselekedeteik, illetve amiatt, hogy Irán politikai akaratát hajtják végre.

Frissítés:

A síita lázadók rádiója azt közölte, hogy meghalt Ali Abdullah Száleh volt jemeni elnök. A közösségi médiában közben meg is jelent egy felvétel, amelyen egy, Szálehre hasonlító holttest látható.

Száhel pártja - az Össznépi Kongresszus nevű tömörülés - először határozottan cáfolta a volt elnök halálhírét, később azonban megerősítette az al-Arabíja pánarab hírtelevíziónak, hogy tényleg meghalt Ali Abdullah Száleh a húszi lázadókkal vívott szanaai harcokban.