Boszniát megjárt szaudi önkéntes esett el Gázában

Vágólapra másolva!
A Hamász kedden 25 rakétát lőtt ki Izraelre, az zsidó állam pedig 50 gázai célpontot támadt repülőgépekről. Az ENSZ főtitkára szerdán utazik a háború által sújtott Gázai övezetbe, hogy nyomást gyakoroljon a harcoló felekre. Első alkalommal esett el egy külföldi harcos Gázában, izraeli katonák egy Csecsenföldet és Boszniát is megjárt önkéntessel végeztek. A palesztinok harcokban eddig összesen 952 ember halt meg. Az izraeli hadsereg tíz katonája elvesztését ismerte el.
Vágólapra másolva!

Az izraeli hadsereg a gázai offenzíva 18. napján benyomult Gázaváros külső kerületeibe és utcai összecsapásokat folytatott palesztin fegyveresekkel - írja a BBC. A szemtanúk szerint izraeli különleges alakulatok több száz métert nyomultak előre, a városban puskaropogásokat lehet hallani.

Gázai kórházi források szerint kedden 40 palesztin halt meg a harcokban. A palesztinok szerint az övezet ellen indított izraeli támadásokban eddig összesen 952 ember halt meg, 4200 pedig megsérült. Egy gázai emberjogi szervezet pedig azt állítja, hogy a harcok miatt 90 ezer embernek kellett elhagynia az otthonát.

Az izraeli hadsereg szerint az összecsapásokban eddig 13 izraeli halt meg, közülük 3 civil volt. A zsidó állam szerint kedden a Hamász palesztin szélsőséges szervezet 25 rakétát lőtt ki Izraelre, az izraeli hadsereg pedig 50 célpontot támadott repülőgépekről.

Az AFP francia hírügynökség egy iszlám internetes honlapra hivatkozva számolt be arról, hogy az izraeli offenzíva kitörése óta első alkalommal esett el egy külföldi harcos, a szaudi származású Mohammed al-Merri, aki korábban Afganisztánban és Csecsenföldön az oroszok, Boszniában pedig a szerb és horvát csapatok ellen harcolt.

A BBC szerint kedden tovább folytatódtak a Hamász és Egyiptom közti, a tűszünetről szóló tárgyalások. Hoszni Mubarak egyiptomi elnök kedden Szaúd-Arábiába utazott, hogy az arab ország segítségével próbálja a Hamászt rávenni a tűzszünetre.

A harcok azonnali beszüntetésére szólította fel Izraelt és a palesztin fegyvereseket Ban Ki-moon, az ENSZ főtitkára. A világszervezet vezetője szerdán utazik a háború által sújtott gázai térségbe, hogy diplomáciai nyomást gyakoroljon a harcoló felekre, és találkozzon többek között Egyiptom, Izrael és Szíria vezetőivel, valamint Mahmúd Abbasz palesztin elnökkel - írja a BBC. Az ENSZ tisztségviselők szerint a főtitkár nem fog találkozni a Hamasz palesztin szélsőséges szervezet képviselőivel

Mintegy ötezren tüntettek kedden este Koppenhágában Izrael hadműveletei ellen. A demonstrálók a városháza előtt, az ellenzéki pártok és szakszervezetek felhívására gyűltek össze. Anders Fogh Rasmussen, dán miniszterelnök korábban védelmébe vette Izraelt, és elítélte a Hamászt.

Göncz Kinga külügyminiszter szerint Izrael a nemzetközi jog alapján jogosult az önvédelemre, de a válasz mértéke aránytalan. Magyarország az EU-val összhangban sürgeti az erőszak leállítását, és a konfliktus tárgyalásos megoldását. Ezt Szelestey Lajos külügyi szóvivő szerint Göncz akkor mondta, amikor kedden fogadta a Mazsihisz vezetőit.

Az Öntött Ólom fedőnevű izraeli hadművelet december 27-én légi csapásokkal indult, majd nyolc napra rá szárazföldi offenzívába is kezdtek. Izreal többször közölte, csak akkor szüntetik be a palesztin terület elleni offenzívát, ha megszűnnek a zsidó állam elleni rakétacsapások.