Nizza: mindenütt holttestek és emberi maradványok hevertek

2016.07.15., 07:10
rendezés

Teherautóval tarolta le a tűzijátékra összegyűlt tömeget egy tunéziai származású, de Nizzában élő 31 éves férfi. Lövöldözött is a menekülő emberekre. 84-en meghaltak, többtucatnyian megsérültek. 

Amit eddig tudni lehet: 

  • A Promenade des Anglais sétányon történt a merénylet.
  • Cikcakkban hajtott az emberek közé a merénylő, miközben lőtt is.
  • Egy 31 éves, tunéziai származású, Nizzában élő férfi az elkövető.
  • Ismerték a rendőrök, de nem terroristaként.
  • Fegyverek, robbanószerek is voltak a teherautón.
  • 84-en meghaltak, ötvenen megsérültek, 18 ember állapota válságos.
  • Magyar sérültje is van a merényletnek. 

EZ TÖRTÉNT CSÜTÖRTÖKÖN:

Origo
21:00

Valls: A merénylőnek köze volt a radikális iszlámhoz

A nizzai terrortámadás elkövetőjének - " ilyen vagy olyan módon" - köze volt a radikális iszlámhoz - jelentette ki pénteken Manuel Valls francia miniszterelnök.

Igen, ez egy terrorista cselekmény volt, és meglátjuk, milyen szálak kötötték terrorista szervezetekhez"

- tette hozzá. Valls nyilatkozatától eltérően Bernard Cazeneuve francia belügyminiszter azt közölte: egyelőre nem tudják megerősíteni a hatóságok, hogy a támadó indítéka összefüggésben lenne a radikális iszlámmal.

Origo
20:47

Obama segítséget ajánlott

A Fehér Ház szóvivője, Josh Earnest sajtótájékoztatóján bejelentette: Barack Obama telefonon hívta fel Francois Hollande francia államfőt, együttérzését hangsúlyozta, és felajánlotta az Egyesült Államok támogatását. Earnest közölte, hogy Obama elnök "biztonságpolitikai együttműködést" ajánlott a nizzai merénylet felderítéséhez. Hozzátette, hogy az amerikai hírszerzés és biztonsági szolgálatok munkatársai állandó kapcsolatban vannak francia kollégáikkal.

Origo
20:45

Szigorúbb ellenőrzés New Yorkban is

A Franciaországban történtek miatt Washingtonban és New Yorkban megerősítették a biztonsági intézkedéseket. Mindkét nagyvárosban megnövelték az utcán járőröző rendőrök létszámát, szigorúbban ellenőrzik a repülőtereket, hidakat, aluljárókat, tömegközlekedési eszközöket és közlekedési csomópontokat. Andrew Cuomo, New York állam kormányzója a pénteki sajtótájékoztatóján arról beszélt, hogy a nizzai terrorakció "nemcsak Franciaország, hanem a demokrácia elleni támadás" volt. "New York Franciaország mellett áll a terrorizmus elleni küzdelemben" - szögezte le a demokrata párti kormányzó.

Origo
20:38

Valls: 26 ezer főt mozgósítanak

Manuel Valls francia miniszterelnök közölte, hogy mintegy 26 ezer főt mozgósítanak a fokozott biztonsági készültség fenntartása érdekében. A tartalékosok mozgósításának az idejéről, folyamatáról és pontos számukról a francia csendőrség vezetősége dönt. A védelmi minisztérium szerint a több mint 200 ezer tartalékos egy részének a mozgósítása lehetővé tenné a francia erők számára, hogy egyszerre több műveletet hajtsanak végre.

Origo
20:31

Közúti incidens miatt állt bíróság előtt a merénylő

A The Guardian cikke szerint idén márciusban állt bíróság előtt a nizzai merénylő, miután összeverekedett egy közúti incidens után egy másik férfivel. Mohamed Lahouaiej Bouhlel - miután ez volt az első ügye - hat hónapos felfüggesztett börtönbüntetést kapott. Hetente egyszer kapcsolatba kellett lépnie a rendőrséggel, ezt meg is tette.  A Reuters elérte a merénylő bátyját is, aki még mindig kételkedett abban, hogy a testvére volt az elkövető. "Miért tett volna ilyet? Tegnap óta hívjuk őt telefonon, de nem veszi fel" - mondta.

Origo
19:28

A tunéziai elnök szerint gyáva tett volt

Bédzsi Káid esz-Szebszi tunéziai köztársasági elnök pénteken határozottan elítélte és gyáva tettnek nevezte azt a nizzai gázolásos merényletet, amelyet előző nap egy Franciaországban élő tunéziai állampolgár követett el. 

Origo
18:56

Hétfőn a terrorizmusról is tárgyal az EU

Franciaország kérésére a terrorizmus elleni harc kérdését is felvették az európai uniós tagországok külügyminiszterei hétfői brüsszeli tanácskozásának napirendjére - közölte a minisztereket tömörítő Tanács pénteken.

Origo
18:51

Koszorúkkal emlékeznek az áldozatokra

Virágcsokrokat, koszorúkat visznek az emberek a nizzai gázolásos merénylet áldozatainak emlékére a helyszínhez közeli pálmafához.

Origo
18:43

Három-négy gyerek lehet élet és halál között

A The Guardiannak nyilatkozott az egyik nizzai orvos. Állítása szerint három-négy gyerek is élet és halál között van, jelenleg küzdenek az életükért. A sérült gyerekek nagyon súlyos sérülésektől - csonttörések, belső vérzések - szenvednek.

Origo
17:41

Most már biztos, ki a merénylő

Emelkedhet a halottak száma – erről François Molins párizsi főügyész beszélt sajtótájékoztatóján. Az általa ismertetett legfrissebb adatok szerint a nizzai támadásban 84-en haltak meg – köztük 10 gyerek –, a sérültek száma pedig 202, közülük 52-en kritikus állapotban vannak, 25 embert az intenzíven kezelnek.

Az ügyész megerősítette, hogy a merénylő a 31 éves tunéziai állampolgár, Mohamed Lahouaiej Bouhlel, aki „teljesen ismeretlen” volt eddig a hírszerzés előtt. A csütörtök este használt hűtőkamiont hétfőn vette bérbe két napra. A vele végzett ámokfutás alatt többször rálőtt három rendőrre.

Tájékoztat a főügyészForrás: AFP/Giuseppe Cacace

Molins szerint, bár még senki nem vállalta magára a felelősséget, de őt a történtek a terrorszervezetek módszereire emlékeztetik. A merénylet után indult nyomozás a többi között azt igyekszik kideríteni, hogy Bouhlelnek voltak-e társai, köze volt-e bármilyen terrorszervezethez, illetve hogy honnan szerezte a kézifegyvert, amivel a rendőrökre tüzelt.

Origo
17:34

Jégkrémárusnak adta ki magát a merénylő

Az M6 francia tévécsatorna információi szerint le volt zárva a gépjárműforgalom elől a gázolásos terrortámadás helyszíne, a Promenade des Anglais sétány, a biztonsági szolgálat mégis beengedte a teherautót. A merénylő ugyanis azt állította, hogy jégkrémet szállít.

Origo
17:04

Elfogták a gyilkos exnejét

Erről egy rendőrségi forrás beszélt az AFP-nek. Részleteket nem közölt, de a nyomozók minden bizonnyal Mohamed Lahouaiej Bouhlel, a 31 éves gyilkos motivációit igyekeznek kideríteni.

Origo
16:46

Francia színekbe borul az Eiffel-torony

Ma este, 22 óra 30 perctől, a háromnapos nemzeti gyász alatt, a nizzai áldozatok – köztük a három német, két amerikai, illetve egy-egy orosz, ukrán, örmény és svájci halott – emlékére. A hírt Párizs főpolgármestere, Anne Hidalgo tweetelte.

Origo
16:35

Közös orosz–amerikai gesztus

Szergej Lavrov orosz külügyminiszter és amerikai kollégája, John Kerry együtt keresték fel a moszkvai francia követséget.

KollégákForrás: Sputnik/Maksim Blinov
Origo
16:33

Gyász Strasbourgban

Az Európai Parlament főépülete előtt lobogó 29 közül félárbócra eresztették Franciaország és az Unió zászlaját.

Zászlópark az EP Louise Weiss épülete előttForrás: AFP/Frederick Florin
MTI
16:31

Vaklárma volt a nizzai repülőtéren

Átmenetileg teljesen kiürítették, és katonák vették körül a nizzai repülőteret pénteken egy elhagyott poggyász miatt, de a zárlatot később feloldották, miután sikerült megtalálni a poggyász gazdáját, és visszaadták neki a csomagot.

A nizzai a harmadik legnagyobb repülőtér Franciaországban.

Origo
16:23

Bátorít a francia útkezelő

Szabadság, egyenlőség, testvériség – olvasható egy autópályán.

Origo
16:21

188 ember van kórházban

A francia hatóságok legfrissebb összesítése szerint 188 embert ápolnak kórházban a nizzai támadás miatt. Közülük 48-an vannak intenzív osztályon – olvasható a Guardian honlapján. 

Origo
16:00

Orosz diáklánnyal is végzett a merénylő

Az olaszországi orosz nagykövetség megerősítette, hogy a nizzai támadásnak volt egy orosz áldozata is. Viktorija Szavcsenko a moszkvai pénzügyi akadémián tanult. A 84 halálos áldozatot követelő támadásnak ukrán, amerikai, belga és örmény áldozata is volt.  

Origo
15:42

Rihanna nem lép fel

Lemondta péntekre tervezett nizzai koncertjét Rihanna a terrortámadás miatt. A tragikus események miatt a tervekkel ellentétben nem lesz koncertem. Együttérzünk az áldozatokkal és a családjaikkal" - fogalmazott a popsztár az Instagram-oldalán. 

A Nizzai Dzsesszfesztivált sem tartják meg, szombaton kezdődött volna.

Origo
15:29

Üres a strand

Egy átlagos nyári napon zsúfolásig lenne emberekkel a francia Riviéra emblematikus tengerpartja emberekkel, a terrortámadás másnapján azonban a környék zárva, üres a strand, és Nizzában is kevesen járnak az utcákon. 

Origo
15:19

Hollande: 50 sebesült állapota kritikus

A francia elnök legfrissebb tájékoztatása szerint a nizzai merénylet sebesültjei közül 50-en kritikus állapotban vannak. Francois Hollande megerősítette, hogy 84 halálos áldozat van, és terrortámadásnak nevezte a nizzai akciót.

Origo
15:13

Ferenc pápa imádkozik az áldozatokért

Ferenc pápa Twitter-üzenetben közölte, hogy imádkozik a nizzai terrortámadás áldozataiért és családtagjaikért. 

Origo
15:07

30 ezren ünnepeltek

Ezt az információt kapta az AFP a nizzai városházától. A július 14-i nemzeti ünnep alkalmából megtelt tengerparti sétányt, a Promenade des Anglais-t, ahol a terrortámadás történt, egyelőre lezárva tartják.

Origo
15:05

Megerősítik a francia érdekeltségek őrzését

Magyarországon nem emelkedett a biztonsági készültségi szint a nizzai terrortámadás miatt, ugyanakkor megerősítik a magyarországi francia érdekeltségek őrzését - mondta Bakondi György, a miniszterelnök belbiztonsági tanácsadója az M1-en, miután a nizzai merénylet miatt ülésezett a terrorellenes koordinációs bizottság.

Origo
14:59

Háromgyerekes apa a merénylő

Többnyire Franciaországban élt a hivatásos sofőrként dolgozó Bouhlel, aki a Guardian értesülése szerint utoljára négy éve járt Tunéziában. A Sky News a tunéziai hatóságokra hivatkozva azt írja, hogy nős volt, három gyermek apja, és Masakin városában élt. 

Közben szomszédaitól az is kiderült, hogy magányos, csendes ember volt, nem nézett ki mélyen vallásosnak, gyakran jár rövid nadrágban, szeretett táncolni, és szerette a nőket. Úgy tudták, hogy válófélben volt Tunéziában élő feleségétől, és emiatt utóbb depresszióban szenvedett, és időnként eléggé agresszívan viselkedett. Tudomásuk szerint állandóan anyagi gondjai voltak.

MTI
14:56

Kövér László is elítélte a támadást

Együttérzését és szolidaritását fejezte ki Kövér László, az Országgyűlés elnöke a francia Nemzetgyűlés és a francia Szenátus elnökének a nizzai terrortámadás miatt. Kövér László Claude Bartolone-nak, a Nemzetgyűlés elnökének és Gérard Larcher-nak, a Szenátus elnökének azt írta, hogy mély megrendüléssel értesült a csütörtök esti nizzai vérengzésről. 

Kövér László is elítélte a támadástFotó: Szabó Gábor - Origo

Franciaország továbbra is a célpontja ezen értelmetlen cselekményeknek, de az egész európai közösség is érintette. "Ezért is szeretném kifejezni, a saját és a Magyar Országgyűlés minden tagja és az azt képviselő teljes nemzet nevében a legnagyobb határtalan undorunkat e barbár támadással szemben, valamint mély őszinte együttérzésünket a családok és az áldozatok hozzátartozóinak, és a legteljesebb szolidaritásunkat Franciaországgal a nemzetközi terrorizmus felbujtói, finanszírozói vagy végrehajtóival szemben folytatott küzdelemben" – fogalmazott Kövér László.

Origo
14:29

Tisztelgők a moszkvai francia nagykövetségnél

Origo
14:09

Jóváír a Vodafone és a Telenor

Legfeljebb bruttó 10 ezer forintot jóváír a Vodafone és a Telenor a nizzai gázolásos merényletet követő órákban Franciaországban roamingoló ügyfeleinek. 

A Vodafone jóváírása a 2016. július 14-én 19 órától július 15-én 10 óráig terjedő időszakban bonyolított SMS- és hívásforgalomra, a Magyarországra és Franciaországon belülre indított hívásokra, valamint a Franciaországban fogadott hívásokra vonatkozik. 

A Telenor szintén legfeljebb 10 ezer forintig írja jóvá utólagosan azon kártyás és számlás ügyfeleinek a forgalmát, akik 2016. július 14-én 20 óra és 2016. július 15-én 20 óra között francia hálózatot használva hívást fogadtak vagy kezdeményeztek.

Origo
14:07

Kiürítették a nizzai repteret

Egy gazdátlan csomag keltett gyanút – írja az RT. A repteret evakuálták, a terminálban pedig katonák járőröznek.

Origo
13:56

Megérkezett az államfő

Nizzába érkezett Francois Hollande, francia köztársasági elnök és Manuel Walls miniszterelnök, hogy megnézzék a merénylet színhelyét. A  Pasteur-kórházban meglátogatták a sérülteket, és továbbmentek a prefektúrára, ahol találkoznak a mentés és a biztosítás irányítóival.

MTI
13:48

Letakart holttestek a sétányon

Amíg a bűnügyi helyszínelők nem végeznek, a holttestek kék nejlonnal letakarva fekszenek a sétányon.

A merénylet színhelyeForrás: MTI/EPA/Olivier Anrigo
Takarítanak a helyszínelők utánForrás: MTI/EPA/Alberto Estevez
Origo
13:42

Magyar szemtanú a támadásról

Egy Nizzában dolgozó magyar férfi mellett száguldott el a kamion, ő nem sérült meg. Az Origónak elmondta, hogy a máskor nyüzsgő város szinte kiürült a támadás másnapjára, alig vannak emberek az utcákon. A magyar szemtanú élményeiről bővebben itt olvashat>>>

Origo
13:29

Meglett a 8 hónapos baba

Épségben találta meg a merénylet okozta pánikban elveszített nyolc hónapos kisbabáját egy család a Facebookon közzétett és több ezrek által megosztott felhívásnak köszönhetően. "A tömegben elveszítettük a kisfiunkat. Kék babakocsiban volt. Osszátok meg az információt!" - tették közzé az egyik hozzátartozó a közösségi hálón a felhívást, mellékelve a kisfiú fényképét. Egy fiatal nő megtalálta, és hazavitte magával a gyereket, ezután belépett a Facebookra és megtalálta a baba fényképét. Azonnal kapcsolatba lépett a szülőkkel.

Origo
13:22

Újabb gyanús kamion Nizza-külsőn

A Nice-Matin szerint tűzszerészek vizsgáltak egy Volvo kamiont Nizza külvárosában, a Torino felé vezető 84-es úton, majd felrobbantottak egy csomagot.

A teherautó az Open Troc nevű bútorlerakatnál áll, 100 méterre egy olyan háztól, amit épp a rendőrség kutat át. Az épületet evakuálták.

Origo
13:18

Strache kiutasítaná az iszlamistákat

Hans-Cristian Strache, az Osztrák Szabadságpárt vezetője legfrissebb Facebook-bejegyzésében azt írta, hogy ki kellene utasítani Európából a radikális iszlám híveit, és fel kell számolni a szervezetrendszerüket. 

Origo
13:12

Tíz gyerek van a halottak között

Másik ötvenet a nizzai gyerekkórházban kellett ellátni, többen közülük válságos állapotban vannak - értesült a Sky News.

Origo
13:07

A németek is erősítenek a határon

Spanyol és olasz kollégáik után a német rendőrök is bejelentették, hogy megerősítik az ellenőrzést a francia határszakaszon. Tobias Plate belügyi szóvivő később pontosított: nem a határon, hanem a határ térségében végzett ellenőrzés megerősítését rendelték el a nizzai támadás miatt. "A terrorfenyegetettség a nizzai támadás után Németországban alapvetően változatlan, azaz továbbra is magas. Az ország változatlanul az iszlamista terror célkeresztjében van" – fogalmazott a szóvivő.

Origo
12:46

Virágok a budapesti francia követségnél

Félárbócra eresztették a zászlókat a budapesti francia nagykövetség épületén is, a kerítéshez többen virágokat vittek.

A francia követség épülete BudapestenFotó: Mudra László - Origo

 

Virágok és rendőrök a francia követség előttFotó: Mudra László - Origo
Origo
12:44

Már tudják a merénylő nevét

Mohamed Lahouaiej Bouhlelnek hívják azt a 31 éves, tunéziai származású férfit, aki elkövette a nizzai gázolásos merényletet – jelentette a Nice-Matin című helyi napilap hivatalos forrásokra hivatkozva. A lap tudomása szerint a francia hatóságok házkutatást tartottak a rendőrök által lelőtt merénylő észak-nizzai lakásán. Az ő személyazonosító okmányait találták meg a legalább 84 ember életét kioltó nizzai tömeggyilkossághoz használt fehér teherautóban. Legfrissebb információk szerint találtak még egy személyi igazolványt is a teherautóban, de a hatóságok egyelőre nem közölték, hogy kié a másik okmány.

A hivatásos sofőrként dolgozó Bouhlel erőszakos cselekmények miatt ismert volt a hatóságok előtt, de radikalizálódására nem figyeltek fel. A nyomozók az elkövetkezőkben megpróbálják azonosítani az esetleges bűntársait, a férfi hozzátartozóinak rendőrségi kihallgatása jelenleg is zajlik.

Origo
12:43

Theresa May: Sokkoló és szomorú

A terrorizmust meg kell fékezni, Anglia Franciaország mellett áll, a nizzai terror sokkoló, horrorisztikus tett volt - mondta az új brit kormányfő. 

Origo
12:42

A szomszédai csendes embernek ismerték

A nizzai merénylőt magányos, néma embernek ismerték a szomszédai. Az AFP-nek nyilatkozva azt mondták: a hivatásos sofőrként dolgozó Mohamed Lahouaiej Bouhlel nem tűnt vallásosnak, gyakran viselt rövidnadrágot.

Origo
12:35

Videón a kamion megrohamozása

Origo
12:33

Trump hadüzenetet küldene

A washingtoni Kongresszussal, a terror ellen, NATO-erőket felhasználva – már ha elnökké választják novemberben. A Fox Newsnak adott interjújában a republikánus elnökjelölt azt mondta: „Ha megnézzük, ez egy háború, ami különféle helyekről érkezik, és egyenruha nélküli emberekkel van dolgunk. Régebben volt egyenruha, és tudtuk kivel harcolunk."

Trump megint erőset mondottForrás: AFP/Tasos Katopodis

Trump egyébként a nizzai támadás miatt elhalasztotta a bejelentést arról, hogy Mike Pence indianai kormányzó lesz az alelnökjelöltje.

Origo
12:33

Bono is ott volt

A U2 frontembere a sétány egyik éttermében vacsorázott, amikor a gázolásos terrortámadás történt. Bonónak egyébként háza van a francia Riviérán.

MTI
12:31

Szijjártó: Megsokszorozzuk erőinket

A csütörtök éjjeli nizzai terrortámadás megerősíti annak szükségességét, hogy megsokszorozzuk erőinket a terrorizmus elleni küzdelemben - mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.

Szijjártó PéterForrás: MTI/Máthé Zoltán

A tárcavezető - aki Ulánbátorban részt vesz az Ázsia-Európa csúcstalálkozón (ASEM) - azt mondta: a Külgazdasági és Külügyminisztérium a lehető leghatározottabban elítéli a terrorcselekményt, amely egyúttal megerősíti a terrorizmus elleni küzdelem szükségességét. Magyarország a terrorellenes nemzetközi küzdelemből erején felül kiveszi a részét - tette hozzá.

Origo
12:18

Díjmentes átfoglalás a Wizz Airnél

A Wizz Air az alábbi közleményt adta ki a terrortámadással kapcsolatban: „A Wizz Air jelenleg heti két, hétfőnként és péntekenként közlekedő járattal működteti Budapest-Nizza útvonalát. Azoknak az utasoknak, akik úgy döntenek, hogy ma, július 15-én, vagy hétfőn, július 18-án nem utaznak Nizzába, lehetőségük van díjmentesen átfoglalni utazásukat későbbi időpontra, vagy kérhetik a jegy árának jóváírását WIZZ accountjukon, amelyet egy későbbi foglalásnál használhatnak fel."

Origo
12:12

Az egyik legmegrázóbb rajz

Origo
12:12

Tunézia elítéli a gyáva támadást

Tunézia "határozottan elítélte a gyáva támadást", amit ráadásul egy tunéziai állampolgár követett el. Az elnök szolidaritásra szólított fel a terrorizmus elleni küzdelembenm és részvétét fejezte ki Franciaország felé.

Origo
12:09

Félárbócon a Union Jack

A londoni parlamenten, a nizzai áldozatok emlékére.

A brit zászló a törvényhozás épületénForrás: AFP/Daniel Leal-Olivas
Origo
12:08

Az arab országok is elítélték

A leghatározottabban elítélték az arab és muzulmán országok – köztük Szaúd-Arábia, Afganisztán és Pakisztán – is a nizzai merényletet, és támogatásukról biztosították Franciaországot a terrorellenes küzdelemben. A közelmúltban szintén véres terrortámadásokat megélt Szaúd-Arábia és az Egyesült Arab Emírségek szolidaritásáról és támogatásáról biztosította Franciaországot, legyen szó bármilyen intézkedésről.  A két arab ország Franciaországgal együtt tagja annak az Egyesült Államok vezette nemzetközi koalíciónak, amely az Iszlám Állam szíriai és iraki felszámolására szerveződött. 

Bár a támadás elkövetését még egyetlen csoport sem vállalta magára, Francois Hollande francia elnök leszögezte, hogy egész Franciaországot az iszlamista terrorizmus fenyegeti.

A szunnita iszlám világ szellemi központjának számító kairói al-Azhar mecset és egyetem is elítélte közleményében a történteket, és egységre szólított fel annak érdekében, hogy a világ megszabaduljon a terrorizmustól. "Ezek az irtózatos támadások ellentmondanak az iszlám tanításainak."

MTI
12:07

Londonban átnézik a biztonsági intézkedéseket

A nizzai terrortámadás nyomán a hatóságok áttekintik a Londonban érvényes biztonsági intézkedéseket - mondta a londoni polgármester. Sadiq Khan azt mondta: szeretné biztosítani a londoniakat arról, hogy ő és a Scotland Yard főparancsnoka, Bernard Hogan-Howe mindent megtesznek a főváros lakóinak biztonsága érdekében.

Origo
12:04

A BL-sorsolás előtt is megemlékeztek

A Bajnokok Ligája harmadik selejtezőkörének a sorsolása előtt Nizzában egyperces néma csenddel emlékeztek a 84 halálos áldozattal járó terrortámadás áldozataira. 

Origo
11:59

A terror másfél évtizede

2001. szeptember 11., vagyis az amerikai WTC elleni terrortámadás óta tizennyolc nagyobb merénylet történt Európában, ezeket ebben a cikkben szedtük össze.

Origo
11:55

Izrael kész segíteni Franciaországnak

Izrael határozottan elítéli a borzalmas nizzai terrortámadást – áll Benjámin Netanjahu miniszterelnök pénteken kiadott közleményében. Az izraeli kormányfő szerint a csütörtök esti nizzai merénylet "ismét arra emlékeztet minket, hogy a terror bárhol lecsaphat, és mindenütt harcolni kell ellene". 

Benjámin Netanjahu is elítélte a merényletetForrás: AFP/DPA/Jens Buttner

"Az izraeliek egységesen a francia nép mellett állnak. Osztozunk gyászukban, és mielőbbi gyógyulást kívánunk a sebesülteknek" - áll a hivatalos közleményben. Netanjahu azt is hangsúlyozta, hogy Izrael kész segíteni a francia kormánynak a gonosz elleni harcában a győzelem kivívásában.

MTI
11:43

Az áldozatok nemzetisége

Az ABC amerikai hírtelevízió értesülései szerint két amerikai - apja és fia - vesztette életét a terrortámadásban, illetve egy ukrán és egy orosz állampolgár haláláról tájékoztatott a kijevi és a moszkvai külügyminisztérium.

MTI
11:43

Húsz belgát is elsodorhatott a merénylő

Az RTBF belga közszolgálati televízió a külügyre hivatkozva arról számolt be, hogy húsz, a dél-franciaországi városban tartózkodó belga állampolgár csütörtök este óta nem lép kapcsolatba országa hatóságaival. Didier Reynders belga külügyminiszter azonban, aki jelenleg a mongol fővárosban, Ulánbátorban részt vesz az Ázsia–Európa-csúcstalálkozón, közleményben tudatta: egyelőre nincs hitelt érdemlő értesülésük a nizzai terrormerénylet belga áldozatairól. Nizzai és marseille-i konzulátusaik ellenőrzik az ezzel kapcsolatos adatokat.

Origo
11:23

Orbán: Megdöbbentő, ami Nizzában történt

A magyar miniszterelnök szerint megdöbbentő és elfogadhatatlan, ami az előző éjjel Nizzában történt. Orbán Viktor a terrorcselekmény miatt táviratban fejezte ki részvétét Francois Hollande francia köztársasági elnöknek. „A magyar emberek és a magam nevében ezúton szeretném kifejezni részvétemet és együttérzésemet Önnek, a francia népnek és az elhunytak hozzátartozóinak. Gondolatban Önökkel vagyunk ezekben a nehéz órákban” – írta Orbán Viktor a francia államfőnek. 

Orbán Viktor miniszterelnök is elítélte a nizzai merényletetForrás: MTI/Máthé Zoltán
MTI
11:23

Rendőrök jártak a merénylő lakásán

A Nice-Matin című lap szerint a rendőrség házkutatást tartott a merénylő lakásán. A tömeggyilkossághoz használt bérelt teherautóban a jogosítványa mellett találtak egy mobiltelefont és egy bankkártyát is. A rendőrség több akcióba kezdett pénteken,  egyebek között magában a dél-franciaországi városban is. Az AFP-nek nyilatkozó rendőrségi forrás megerősítette, hogy a férfi - miközben a tengerparti sétányon végigtarolta az embereket - "legalább egyszer irányt változtatott", nyilvánvalóan a lehető legtöbb embert el akarta ütni.

Origo
11:20

NATO: A terrorizmus nem győzheti le a demokráciát

A terrorizmus soha nem győzheti le a demokráciát, a szabadságot és a nyitott társadalmakat – jelentette ki Jens Stoltenberg NATO-főtitkár a nizzai terrortámadással kapcsolatban Brüsszelben kiadott nyilatkozatában pénteken. 

Jens Stoltenberg NATO-főtitkár is elítélte a nizzai merényletetForrás: MTI/PAP/Pawel Supernak

A nizzai támadás ártatlan embereket és a NATO alapvető értékeit célozta – fogalmazott a főtitkár, aki szomorúnak és felháborítónak nevezte a 84 halálos áldozatot követelő terrortámadást. Jens Stoltenberg együttérzését fejezte ki az áldozatok hozzátartozóival, és szolidaritásáról biztosította a francia népet. 

MTI
11:12

A testi és lelki sebek lassan gyógyulnak

Továbbra is elkötelezettek vagyunk a terrorizmus elleni harcban. Az ilyen cselekmények sem riasztanak el bennünket elhatározásunktól sem Franciaországban, sem Európa vagy a világ más részein - hangsúlyozta Martin Schulz, az Európai Parlament elnöke. A testi és a lelki sebek lassan gyógyulnak - mondta az elnök, aki arra kérte a francia népet, hogy maradjon erős és egységes a gyűlölet vezette cselekedet ellenére.

Origo
11:11

Kósa: Mindenkit megdöbbentett a brutális terrorakció

Kósa Lajos, a Fidesz frakcióvezetője szerint a csütörtök esti nizzai terrortámadás nem egyszerűen az emberi élet kioltására irányult, hanem az európai kultúra, szokások és norma elleni merénylet volt. A kormánypárti politikus részvétét fejezte ki az áldozatok hozzátartozóinak és az egész francia népnek, hangsúlyozva, hogy mindenkit megdöbbentett az embertelen, esztelen, brutális terrorakció. 

Kósa Lajos szerint lesznek még támadásokForrás: MTI/Koszticsák Szilárd

Sajnos vélhetően nem ez volt az utolsó hasonló merénylet – fogalmazott, majd azt kérdezte, „minek kell még történnie ahhoz, hogy Brüsszelben a politikus urak észrevegyék, a bevándorlással, migrációval és terrorizmussal kapcsolatos álláspontjuk tarthatatlan, most már európai életek százaiba került, és ki tudja, hol van még a vége?”. Kósa Lajos megjegyezte, információk szerint magyar érintettje is van a támadásnak, de részleteket még nem tudnak.

A Fidesz frakcióvezetője elmondta, a magyar kormány mindent megtesz a magyar emberek biztonsága érdekében, egyebek mellett ezt a célt szolgálja a déli határzár is. Kósa Lajos emlékeztetett továbbá, hogy az Országgyűlés honvédelmi és rendvédelmi bizottsága hétfőn kihelyezett ülést tart a röszkei határátkelőnél.

Origo
11:09

A gyász akvarelljei

Origo
11:06

Néma vigyázzban Lavrov és Kerry

Moszkvában egyeztettek a világ dolgairól. De csak a gyászszünet után.

Origo
11:02

Sokkoló videók a támadásról

Egyre több videó kerül elő a terrortámadásról, összeállításunkat itt találja.

Origo
10:58

Szolidaritási hullám a közösségi oldalakon

A teherautós terrortámadás áldozatait gyászolják a felhasználók. Külön hashtagek készültek az elveszettek megkereséséhez, sokan szállást és fuvart nyújtanak a neten. A Facebook bekapcsolta biztonsági funkcióját, a Google ingyenes hívásokat ad a franciáknak. Részleteket itt olvashat.

MTI
10:57

Nem lesznek tömegrendezvények

Az Alpes-Maritimes megyei prefektúra reggel azonnali intézkedéseket hozott, így a következő napokban minden tömegrendezvényt - koncertet, fesztivált, vásárt - töröltek, a Promenade des Anglais-t meghatározatlan időre lezárták, a környező városrészekben a közlekedést leállították, megtiltották a fürdőzést és a part menti közlekedést Carras és Beau Rivag között.

Origo
10:56

Még az el nem ismert terület is gyászol

Hegyi-Karabah fővárosában, Sztyepanakertben félárbócra eresztették az "ország" zászlaját a "külügyminisztériumon", és mélyen elítélték, ami történt.

SztyepanakertForrás: Origo
MTI
10:55

Figyelmeztetést adott ki a külügy

A Külgazdasági és Külügyminisztérium konzuli szolgálata a Franciaországba induló magyar állampolgárokat arra figyelmeztette, hogy kerüljék a tömegrendezvényeket és a kiemelten forgalmas helyeket, tartsák be a hatóságok útmutatásait, továbbá regisztráljanak a konzuli szolgálat honlapján. Az illetékes külképviselet a kérdésekkel és bejelentésekkel kapcsolatban a 00 33 683 254 362-es ügyeleti telefonszámon érhető el. A konzuli szolgálat azt kéri, hogy a terrortámadás idején Nizzában tartózkodók jelentkezzenek be a párizsi magyar nagykövetség konzuli osztályán, és hozzátartozóikkal is tudassák a helyzetüket.

Origo
10:50

Megkezdték a holttestek elszállítását

A bűnügyi helyszínelők megkezdték a holttestek elszállítását a sétányról.

Forrás: AFP/Boris Horvat
Origo
10:48

Két magyar már biztos nem megy Nizzába

Egy magát megnevezni nem kívánó olvasónk két hét múlva ment volna Nizzába a feleségével, de a csütörtöki terrortámadás miatt lemondták az útjukat, és inkább itthon maradnak. 

MTI
10:44

Azonosították a merénylőt

A francia hatóságok azonosították a nizzai terrorcselekmény elkövetőjét. A férfi az a 31 éves, tunéziai születésű, Nizzában élő ember volt, akinek az iratait már korábban megtalálták a tömeggyilkossághoz használ teherautóban. A korábbi információkhoz képest annyit pontosítottak a hatóságok, hogy a férfinak nem volt francia állampolgársága, csak tunéziai.

Origo
10:42

A Wizz Air nemrég indított járatot Nizzába

A francia Riviéra fővárosa a turizmus fellegvára, a terrortámadás helyszíne pedig a fő látványosságnak számít. Nemrég a Wizz Air is közvetlen járatot indított ide. Részleteket ebben a cikkben olvashat.

Origo
10:41

Egy étteremben húzódtak meg

Teljes volt a káosz a támadás utáni pillanatokban, nem lehetett tudni, mi jöhet még. Az alábbi videó egy étteremben készült, ahová bemenekültek a sétányról az emberek. 

Origo
10:41

Nemzeti gyász

Francois Hollande francia köztársasági elnök szombat, vasárnap, hétfőre háromnapos nemzeti gyászt rendelt el.

Francois Hollande távozik az elnöki palotábólForrás: AFP/Thomas Samson
Origo
10:37

Már készülnek a rajzok

Ezt posztolta a nizzai támadás után Plantu, a Le Monde karikaturistája:

MTI
10:29

Fokozott készültség Belgiumban

Belgium fokozza biztonsági készültségét a közelgő nemzeti ünnep alkalmából - írta internetes oldalán a La Libre Belgique francia nyelvű belga napilap pénteken a Nizzában előző este történt gázolásos terrortámadással kapcsolatban.

Origo
10:24

Nem lehet magyarázat

"Nincs és nem is lehet magyarázat arra az aljas tettre, amelyet a Nizzában ünneplő tömegben követtek el. Az értelmetlen vérengzés amellett, hogy ártatlan emberek, köztük gyermekek életét követelte, egyben a szabad és egységes Európa elleni támadás is volt. Ezért Európának ma egységre és összetartásra van szüksége. Osztozunk az áldozatok családjainak és a francia nép fájdalmában, a terrortámadás sérültjeinek - köztük egy magyar nőnek - pedig mielőbbi gyógyulást kívánunk" - írta részvétnyilvánításában a Magyar Szocialista Párt.

Origo
10:19

Nem áll le a Tour de France

A csütörtöki terrorcselekmény ellenére a tervek szerint rajtol ma el a 13. szakasz. Christian Prudhomme versenyigazgató tájékoztatása szerint a befutó után, az eredményhirdetésnél egyperces néma tisztelgéssel emlékeznek a 84 áldozatra.

Origo
10:17

A PM-et sokkolta a merénylet

"A Párbeszéd Magyarországért közösségét sokkolta a tegnap éjjeli franciaországi merénylet. Értetlenül állunk az emberi gonoszság újabb megnyilvánulása felett, és minden együttérzésünk az áldozatoké, hozzátartozóiké, Nizzáé és a francia népé" - írta közleményében a párt.

Origo
10:15

Spanyol-francia határszigor

Spanyolországban félárbócra eresztik a zászlókat, délben egyperces néma főhajtással emlékeznek az áldozatokra, és megerősítik a francia határ ellenőrzését - jelentette be az ügyvezető spanyol kormányfő. Mariano Rajoy barbárságnak, őrült bűncselekménynek nevezte a nizzai támadást, és a spanyolok együttérzését tolmácsolta Franciaország felé. Egyelőre nincs tudomásuk spanyol áldozatokról.

Origo
10:10

Csődöt mondott az okosriasztó

A francia kormány a november 13-i párizsi terrortámadások után kezdett hozzá egy olyan alkalmazás fejlesztéséhez, ami vészhelyzet esetén azonnal jelez a felhasználóknak, hogy hol és mi történt, illetve mi a teendő – emlékeztet a Le Monde. Az SAIP (Lakossági Védelmi és Figyelmeztető Rendszer) nevű applikáció végül a futball Európa-bajnokság előtt néhány nappal, június 8-án vált elérhetővé, de az éjjel csúfosan leszerepelt: 2,5 órával a nizzai tragédia után, 1 óra 34 perckor sikerült riasztania.

Origo
10:05

Ankara keményen bírálta

Törökország éles hangon ítélte el a nizzai teherautós ámokfutást:

A támadást elkövető modern barbároknak semmi közük a hithez vagy az emberiességhez" - mondta Ibrahim Kalin, a török elnök, Recep Tayyip Erdogan szóvivője. "Számukra nincs hely ezen a világon." Kalin úgy vélte, hogy az események tükrében a "terrorizmus elleni közös fellépés globális kötelezettség és szükségszerűség".

Törökországban június végén három öngyilkos merénylő hajtott végre támadást az isztambuli Atatürk Nemzetközi Repülőtéren, és 45 embert rántott magával a halálba.

Origo
09:52

Ferenc pápa is elítélte a gyilkos őrületet

A Vatikán mélységes aggodalommal követte a dél-franciaországi Nizzában zajló eseményeket, és „a legerőteljesebben” elítélte a legalább 84 halálos áldozatot követelő gázolásos merényletet – írta francia nyelvű közleményében Federico Lombardi vatikáni szóvivő pénteken. 

Ferenc pápa is megdöbbent a nizzai merényletenForrás: MTI/EPA-ANSA/Giuseppe Lami

„Ferenc pápa részvétét és együttérzését fejezi ki az áldozatoknak és az egész francia népnek” a támadás miatt, amely egy olyan napon történt, amelynek „ünnepnapnak kellett volna lennie” – mondta a szóvivő. „A legerőteljesebben elítéljük a gyilkos őrület, a gyűlölet, a terrorizmus és a béke elleni támadás minden formáját” – zárta gondolatait Lombardi.

Origo
09:51

Gyurcsány: Nincs igazolás a terrorra

Részvétét nyilvánította a támadás után Gyurcsány Ferenc is. A volt kormányfő azt írta a Facebookon: "Te jó Ég! Nehéz őrizni a hitet, hogy minden ember jónak születik. Pedig hiszem. De akkor mi kell ahhoz, hogy valaki vagy valakik érdemtelen halálba taszítsanak ártatlan, ünneplő embereket?Semmilyen igazolást nem találok a gyilkos terrorra."

Origo
09:51

Hónapok óta számítottak terrortámadásra

A hatóságok hónapok óta kalkuláltak azzal, hogy terrortámadás történhet Nizzában, de elsősorban a cannes-i filmfesztivál, illetve a labdarúgó-Eb kapcsán számítottak merényletre. Még márciusban szimuláltak egy olyan támadást, aminek a labdarúgó-stadion lett volna a célpontja. Akkor felkészítették Cannes és Monaco kórházait is az esetlegesen nagy számban érkező sérültek fogadására.

Origo
09:43

Francia zászló Sydney-ben

Origo
09:43

Összeült a francia nemzetbiztonsági tanács

Mindenki ott van, aki számít: Francois Hollande államfő, Manuel Valls miniszterelnök, Jean-Yves Le Drian védelmi miniszter, Peter Villiers vezérkari főnök, Bernard Cazeneuve belügyminiszter pedig videón jelentkezik Nizzából.

MTI
09:42

Nyugtalanság lesz hónapokig

Nemcsak Európát, hanem az egész világot hónapokon át nyugtalanságban fogja tartani a nizzai terrortámadás - jelentette ki pénteken Robert Fico szlovák miniszterelnök, és felhívta a figyelmet arra, hogy terrortámadások manapság már a világ minden sarkában előfordulnak.

Origo
09:40

A szomszédban bérelte a teherautót

A Le Figaro információi szerint az elkövető a Nizzával szomszédos Saint-Laurent-du-Var településen bérelte a merényletnél használt teherautót.

Origo
09:40

Merkel: Végül megnyerjük a terrorizmus elleni háborút

Große Trauer um die Opfer des entsetzlichen Anschlags von #nizza !

Angela Merkel (@bundeskanzlerin) által közzétett fénykép,

Angela Merkel a mongóliai Ulánbátorban, az Ázsia–Európa-csúcstalálkozó helyszínén német hírportálok beszámolói szerint arról beszélt, hogy "Németország kiáll Franciaország mellett a terrorizmus ellen folytatott harcban".  Meg vagyok győződve arról, hogy minden nehézség ellenére végül megnyerjük a terrorizmus elleni háborút."

Origo
09:37

Sarkozy: Háborúban állunk

Ezt mondta a múlt éjjeli terrortámadások után a volt francia államfő, a jobboldali ellenzéki párt, a Köztársaságiak elnöke.

Sarkozy borúlátóForrás: AFP/Frederick Florin

Szerinte elkerülhetetlen a rendkívüli állapot további negyedéves meghosszabbítása: „A háború tovább tart majd, és folyamatosan újjáéled. Az iszlám szélsőségek elleni küzdelem továbbra is a legfőbb prioritás. (...) Semmi nem maradhat úgy, ahogy eddig."

Origo
09:33

"A kamion jött és elgázolt mindenkit"

Egy szemtanú beszámolója. Azt mondja, 25-30 perc kellett a tűzoltóknak, hogy megérkezzenek.

Origo
09:23

A Zöldek nem szavazzák meg a rendkívüli állapotot

A franciaországi zöldek valószínűleg nem szavazzák majd meg a rendkívüli állapot újabb meghosszabbítását. Úgy érzik, az intézkedésre szükség volt a november 13-i terrortámadások után, elsősorban azért, hogy megtalálják az elkövetőket, de a csütörtöki nizzai események bizonyítják, hogy az intézkedés önmagában nem akadályozott meg egy újabb merényletet.

Origo
09:18

Marseille-ben nem lesz tűzijáték

A marseille-i önkormányzat bejelentette, hogy elmarad a városban ma estére tervezett tűzijáték.

Origo
09:11

Ismerte a rendőrség a merénylőt

Az Evening Standard értesülése szerint a francia-tunéziai kettős állampolgárságú férfit ismerte a rendőrség, erőszakos bűncselekmények és tiltott fegyverviselés miatt is volt már dolguk a férfival, de mint terroristát nem jegyezték. 

Origo
09:08

40-50 km-es sebességgel hajtott a tömegbe

Egy amerikai szemtanú szerint nagyjából ennyivel száguldhatott a kamion, amikor a tömegbe hajtott. A felvételeken jól látszik, hogy egy motoros megpróbál a kamion elé kerülni, de a jármű elsodorja, majd gyorsítani kezd. 

Origo
09:05

Érintetlen holttestek

A holttestek egy része letakarva még mindig a Promenade des Anglais sétányon fekszik. Amíg nem végeznek a bűnügyi helyszínelők, nem lehet elvinni a halottakat. 70-en dolgoznak a helyszínelésen.

Origo
09:00

Repülő emberi testek

Ahogy közéjük hajtott a kamion, úgy repültek szét az emberi testek, mint a tekebábuk. Ezt mondta a BBC beszámolója szerint az egyik szemtanú. 

Origo
08:58

Magányos volt a merénylő

A Le Figaro információi szerint magányos terrorista követte el a nizzai merényletet, de még nem zárható ki teljesen annak lehetősége, hogy esetleg voltak bűntársai.

Origo
08:55

Bérelt volt a teherautó

Az AFP információi szerint a merénylethez használt kamiont néhány nappal korábban bérelték.

Rendőrök lőtték ki a kamion sofőrjétForrás: MTI/AP/Luca Bruno
Origo
08:42

Gyermek az áldozatok között

Origo
08:32

Medvegyev: Csak az erőből értenek

Egységre és erő alkalmazására szólított fel az orosz kormányfő a nizzai teherautós terrortámadásra reagálva. Dmitrij Medvegyev a Mongóliában zajló Ázsia–Európa-csúcstalálkozón úgy fogalmazott, "a terroristák és támogatóik csak az erőből értenek, ezért kötelességünk is alkalmazni". 

Dmitrij Medvegyev szerint a terroristák csak az erőből értenekForrás: AFP//Christof Stache

"Muszáj közös választ találnunk ezekre a kihívásokra, szolidaritást kell mutatnunk, és be kell vetnünk a rendelkezésünkre álló összes eszközt, hogy harcoljunk a terrorizmus ellen" - jelentette ki. 

Origo
08:30

Iohannis: A terrorizmust vissza kell verni

Klaus Iohannis romániai államfő szerint a terrorizmust vissza kell verni, és ezt csak összefogással lehet megtenni. A román elnök az elnöki hivatal honlapján közölt üzenetében határozottan elítélte a Franciaország nemzeti ünnepén történt nizzai merényletet, és Románia szolidaritását fejezte ki. „A terrorizmust vissza kell verni, a kegyetlen megnyilvánulásokat le kell állítani, és ezt csakis összefogva tehetjük meg azok ellen, akiknek semmilyen magyarázatuk nincsen tetteikre” – fogalmazott az elnök.

Az egyik közösségi hálón közölt román és francia nyelvű bejegyzésében fejezte ki Románia együttérzését Dacian Ciolos miniszterelnök is, aki azt hangsúlyozta, hogy a csütörtök esti embertelen megnyilvánulásnak olyan emberek estek áldozatául, akik a szabadság, egyenlőség és testvériség jelszavával ünnepeltek Nizzában. 

Klaus Ioannis is kifejezte a részvététForrás: AFP/Daniel Mihailescu

A román külügyminisztérium péntek reggeli közleményében tudatta: a nizzai merénylet kórházba szállított sebesültjei között két román állampolgár is van.  Lazar Comanescu külügyminiszter a Digi 24 hírcsatornán elmondta: huzamosabb ideje Franciaországban élő román állampolgárok sebesültek meg. 

Origo
08:26

Videón a fejvesztve menekülő emberek

Origo
08:22

Áder: Úrrá kell lennünk az öldöklés megszállottjain

Mély megrendüléssel fogadtam a tragikus hírt a tegnap este Nizza városában elkövetett kegyetlen terroristatámadásról, amely közel száz ártatlan áldozatot követelt – olvasható Áder János köztársasági elnök részvéttáviratában.

„Engedje meg, hogy Magyarország népe és a magam nevében ezúton fejezzem ki őszinte részvétünket az áldozatok rokonainak és hozzátartozóinak." A megpróbáltatásnak ezekben a nehéz óráiban őszintén együttérzünk mindnyájukkal, és szívből osztozunk nagy fájdalmukban.  A brutális merénylet sebesültjeinek mielőbbi teljes felgyógyulást kívánunk – írta Áder János.

Áder János köztársasági elnök részvéttáviratot küldött a francia elnöknekForrás: MTI/Koszticsák Szilárd

A köztársasági elnök levelében azt írta, a Francia Köztársaságot ez alkalommal éppen a nemzeti ünnepén érte a terror gyilkos csapása. Az alattomos merénylet azonban megerősíti közös meggyőződésünket: úrrá kell lennünk az öldöklés megszállottjain, és mindent meg kell tennünk, hogy a békés emberek életét sehol se fenyegethessék a terror és a pusztítás erői. E küzdelemben Franciaország a továbbiakban is számíthat barátai, köztük Magyarország támogatására és a közös erőfeszítésekhez való hozzájárulására – zárul a levél. 

MTI
08:19

Támadás érte a szabad világot

A szabad világ elleni támadásnak minősítette a nizzai tömeges gázolást a német államfő. A Chilében tartózkodó Joachim Gauck részvéttáviratot küldött a francia elnöknek, amelyben kiemelte, hogy július 14., a francia nemzeti ünnep napja a francia forradalom eszméinek ünnepe, és ezek az eszmék "a mi értékeink is. Ezért egy támadás Franciaország ellen az egész szabad világ elleni támadás".

Origo
08:17

Virágok a moszkvai francia követségen

A BBC moszkvai tudósítója arról számolt be, hogy Franciaország ottani nagykövetsége előtt gyertyákat és virágokat helyeztek el.  

Origo
08:13

Kovács: A magyar kormány követi az eseményeket

A magyar kormány legmélyebb részvétét és együttérzését fejezte ki Franciaország népének és kormányának a nizzai terrortámadás miatt a kormányszóvivő az M1 aktuális csatorna péntek reggeli műsorában. Kovács Zoltán elmondta: követik az eseményeket, és minden fórumon tájékoztatást adnak „erről a borzalmas, barbár cselekedetről és következményeiről”.

Kovács Zoltán a kormány nevében fejezte ki a részvététFotó: Polyák Attila - Origo
Origo
08:11

Így fejezik ki a részvétüket

A közösségi média felhasználói már reagáltak is a 84 halálos áldozatot követelő nizzai terrortámadásra. Az alábbi kifejezésekkel fejezik ki a részvétüket az áldozatok iránt: hashtags #Nice06, #prayforNice and #porteouverte (door open). 

MTI
08:10

Csillogás és rémület egyetlen képen

84 áldozata van a merényletnekForrás: MTI/EPA/Olivier Anrigo
Origo
08:06

Az Együtt elítélte a támadást

Az Együtt elítéli a nizzai terrortámadást, és részvétükről biztosítják az ártatlan áldozatok hozzátartozóit. A párt szerint a terrortámadással nem csak a franciákat, nem csak Nizzát, egész Európát érte támadás. 

A Jobbik megrendülten értesült az újabb terrortámadás híréről: "Őszinte együttérzésünket fejezzük ki az áldozatok hozzátartozói felé, és mielőbbi felépülést kívánunk a merénylet sérültjeinek."

MTI
08:02

Több az áldozat

Nyolcvannégy halottja, tizennyolc, válságos állapotban lévő és ötven könnyebb sebesültje van a Nizzában történt teherautós terrortámadásnak - közölte pénteken hajnalban a francia belügyminisztérium.

Origo
08:01

Ezen az úton ment a kamion

MTI
07:57

Háborúban állunk a terroristákkal

A legnagyobb fokú éberségre van most szükség, mert "háborúban állunk a terroristákkal, akik mindenáron, szélsőségesen erőszakos módon le akarnak sújtani ránk" - mondta Bernard Cazeneuve, francia belügyminiszter.

Origo
07:50

Nizza zokog

Új háttérkép terjed a közösségi oldalakon:

MTI
07:46

Gyászol a világ

A világ minden részéről érkeznek a részvétnyilvánítások, az USA-tól Kínáig. A mexikói szenátus épülete a francia zászló színeiben: 

Forrás: AFP/Yuri Cortez

A terrorizmus minden formáját elítélte Li Ko-csiang kínai kormányfő, és együttérzését fejezte ki a nizzai teherautós tömeggyilkosság áldozatai hozzátartozóinak Ulánbátorban, az Ázsia–Európa-csúcstalálkozón.

Origo
07:40

Videó a gyorsító kamionról

Egy erkélyről lefilmezték az emberek közé hajtó kamiont. Jól látszik, hogy a tömeghez érve hogy kezdett gyorsítani a sofőr.

MTI
07:35

Nyilvántartotta a rendőrség a merénylőt

Egy rendőrségi forrás szerint a tettest nyilvántartották különböző köztörvényes bűncselekmények elkövetése miatt, de a hírszerzési szolgálatok nem ismerték.

MTI
07:27

Meghosszabbítják a rendkívüli állapotot

Francois Hollande francia elnök jelezte, hogy további három hónappal meghosszabbítják a tavaly november 13-i párizsi merényleteket követően életbe léptett rendkívüli állapotot. Előző nap még azt mondta, hogy július 26-tól feloldják a rendelkezést. Magas készültségi fokon tartják a Sentinelle (Őrszem) hadművelet keretében létrehozott tízezer fős különleges katonai erőt. Az elnök a tartalékosokat is felszólította, hogy segítsék a rendőrség és más rendfenntartó szervek munkáját, elsősorban a határellenőrzésben. 

Francois HollandeForrás: AFP/Tf1
Origo
07:24

Trump: Mikor tanulunk?

Részvétét nyilvánította Donald Trump amerikai elnökjelölt is, hozzátéve, hogy a helyzet szerinte csak rosszabb lesz.

 

MTI
07:20

A nemzeti ünnep napján mértek ránk csapást

Terrortámadásnak nevezte a nizzai tömeges gázolást Francois Hollande francia elnök a francia nemzethez intézett beszédében.

"Július 14-én, a nemzeti ünnep napján mértek ránk csapást, azon a napon, amely a szabadság jelképe számunkra" - mondta. "A nizzai támadás terrorista jellegét nem lehet vitatni" - hangsúlyozta az államfő.

Origo
07:17

Holttestek mindenütt

A tömeges gázolás után elhagyott cipők, strandpapucsok, táskák hevertek az aszfalton, az üvegszilánkok valóságos szőnyeget alkottak különféle tárgyak darabjaival együtt. Ennél is borzalmasabb látványról számolt be a sajtónak egy hatvanéves férfi, aki egy méterre volt, amikor a teherautó éppen "végigpásztázott" a tömegben. Azt látta, hogy a jármű cikcakkban gázolt az emberek között, hogy minél többet sodorjon el közülük. 

A holttestek begyűjtése is sokáig tartottForrás: AFP/Valery Hache
MTI
07:15

Az ENSZ is elítélte a támadást

Az ENSZ Biztonsági Tanácsa pénteken "barbár és gyáva terrortámadásnak" minősítette a nizzai tömeges gázolást, és határozottan elítélte. A testület 15 tagországa közös nyilatkozatot adott ki a francia tengerparton elkövetett támadásról. A BT teljes együttérzéséről és részvétéről biztosította az áldozatok hozzátartozóit és a francia kormányt. 

Origo
07:12

Gyilkos teherautó

Ezzel a teherautóval hajtott a tűzijátékot nézők közé a 31 éves merénylő csütörtök este Nizzában. 

Az embertömegbe gázoló teherautó sofőrjét lelőtték. (MTI/EPA/Franck Fernandes)Forrás: MTI/EPA/Franck Fernandes
Még több bejegyzés

Kapcsolódó anyagok: