Élő közvetítésünk az orosz-ukrán háború 30. napjáról.

05:04
Vége a pénteki közvetítésünknek

Ez a közvetítésünk véget ért, a legfrisebb információkat itt találja: Új szakaszához érkezett az orosz-ukrán háború, az oroszok szerint minden a tervek szerint halad

23:25
Több mint 7300 embert evakuáltak ma Ukrajnából

Több mint 7300 embert evakuáltak ma Ukrajnából – közölte egy magas rangú tisztviselő, írja a sky news.
Összesen 7331 embert evakuáltak ma Ukrajna városaiból humanitárius folyosókon keresztül, ez a szám pedig több mint kétszerese annak a 3343-nak, akiknek tegnap sikerült megszökniük.

A kép illusztráció- BeregsurányForrás: MTI/Balázs Attila

Irina Verescsuk miniszterelnök-helyettes egy internetes bejegyzésben elmondta, hogy 2800 ember hagyta el az ostromlott Mariupol városát magánszállítással.

22:11
Már nem az oroszok ellenőrzik Herszon egyes részeit - állítja egy szakértő

Az ukrán csapatok ellentámadása után az oroszok már nem tartják teljes ellenőrzésük alatt a dél-ukrajnai Herszon városát – közölte egy magas rangú amerikai védelmi tisztviselő.

A várost a háború első hetében sikerült az orosz haderőnek elfoglalni, most azonban úgy tűnik, hogy fokozatosan kiszorulnak Herszonból. 

Nem tudjuk pontosan megerősíteni, hogy jelenleg ki irányítja Herszont, de a lényeg az, hogy nem tűnik olyan szilárdnak az orosz irányítás, mint korábban. Az ukránok megpróbálják visszavenni Herszont - mondta a védelmi tisztviselő újságíróknak. Ha Oroszország elvesztené Herszont, az nagy visszalépést jelentene és megnehezítené a fekete-tengeri odeszai kikötő elfoglalására irányuló kísérleteket.

21:57
Franciaország, Törökország és Görögország próbál megegyezni az evakuálásról

A francia kormány nemzetközi koalíciót próbál összehozni egy „humanitárius hadművelet" megtárgyalására a civilek evakuálására az ostromlott és megtépázott dél-ukrajnai Mariupol kikötőből – írja az Agence France-Presse. 

Emmanuel MacronForrás: Origo

Emmanuel Macron, Franciaország elnöke pénteken az Európai Unió csúcstalálkozója után bejelentette, hogy a következő három napon belül ismét tárgyalni fog Vlagyimir Putyin orosz elnökkel, hogy megvitassák a kérdést.

Az AFP szerint Macron pénteken azt állította:

„Együtt fogunk dolgozni Törökországgal és Görögországgal, hogy humanitárius hadműveletet indítsunk el mindazok evakuálására, akik el akarják hagyni Mariupolt" –  fogalmazott a francia elnök egy brüsszeli EU-csúcstalálkozó után.

„A következő 48-72 órában új megbeszélést folytatok Vlagyimir Putyin elnökkel, hogy kidolgozzuk a részleteket és biztosítsuk a módozatokat" – mondta.

A francia vezető reméli, hogy „a lehető legtöbb érintettet sikerül bevonni ebbe a műveletbe". Elmondta, hogy „olyan helyzetben akar lenni", hogy „a következő napokban" levezényelje az evakuálást. Francia tisztviselők pénteken beszéltek Mariupol polgármesterével, és a megmaradt 150 000 lakos „drámai körülmények" csapdájában maradt. A város hatóságai több mint 2000-re teszik a halálos áldozatok számát a városban, és pénteken azt mondták, hogy a múlt héten egy olyan sztrájk, amely egy színházat ért, ahol civilek mendegéltek, félő, hogy 300 ember halálát okozta.

 Oroszország a kikötővárost az Ukrajna elleni brutális támadások középpontjába helyezte, amikor megpróbálja összekapcsolni az annektált Krím-félszigetet a Moszkva által ellenőrzött keleti területekkel.A Kreml Mariupol elleni pusztító támadása párhuzamot vont az orosz erők bombázásaival, amelyek ellapították a csecsen fővárost, Groznijt és a szíriai Aleppót.

21:25
Oroszország cáfolja, hogy foszforbombákat vetett volna be Ukrajnában

Volodimir Zelenszkij azt állította, hogy az orosz csapatok foszforbombákat használtak az országa elleni támadások során.

Ma reggel foszforbombákat használtak. Orosz foszforbombákat. Felnőtteket és ismét gyerekeket öltek meg

- nyilatkozta az ukrán elnök. Ezt az orosz külügyminisztérium kategórikusan cáfolta. A foszforbombák rendkívül mérgezőek, ugyanis a foszfor oxigénnel érintkezve súlyos égési sérüléseket tud okozni.

20:02
Az ukrán külügyminiszter szerint semmiben sem egyeztek meg Moszkvával

Dmitro Kuleba ukrán külügyminiszter pénteken cáfolta, hogy a Moszkvával folytatott béketárgyalásokon bármiféle konszenzusra is jutottak volna a felek, mint ahogy azt Recep Tayyip Erdogan török államfő állította egy aznapi nyilatkozatban.

 

Az Anadolu hivatalos török hírügynökség idézte pénteken Erdogant, aki azt mondta, hogy szerinte már a tárgyalások négy pontjában konszenzusra jutott az ukrán oldal az orosz féllel. Ezek között említette Ukrajna NATO-csatlakozásának kérdését, rámutatva, hogy Volodimir Zelenszkij ukrán elnöknek az utóbbi időben tett kijelentései szerint erről Kijev lemondana. Erdogan szerint emellett Kijev kész beleegyezni abba, hogy az orosz legyen második hivatalos nyelv Ukrajnában. 

Kuleba az Ukrajinszka Pravda hírportálnak adott kommentárjában leszögezte, hogy Ukrajnában egyetlen hivatalos nyelv van és lesz, ez pedig az ukrán.A külügyminiszter kiemelte, hogy az ukrán delegáció határozott álláspontot képvisel, és nem mond le a követeléseiről. Hangsúlyozta, hogy Ukrajna mindenekelőtt ragaszkodik a tűzszünet életbe léptetéséhez, valamint biztonságának és területi egységének garantálásához.

19:59
25 ezer ukrán menekültet regisztráltak Belgiumban

Belgiumban 24 369 ukrán menekültet regisztráltak Oroszország ukrajnai háborújának kezdete óta - közölte Sammy Mahdi belga menekültügyi államtitkár pénteken.

 

A La Libre Belgique című, francia nyelvű napilap beszámolója szerint az Ukrajnából Belgiumba érkező menekültek száma napról napra növekszik. Amíg március elején naponta mintegy száz, a hónap közepén pedig közel hatszáz ukrán állampolgárt vettek jegyzékbe, addig csütörtökön már 1756 embert regisztráltak Belgiumban. Az ukrajnai menekülteket a brüsszeli Heysel stadion közelében található központban fogadják. A befogadóközpontban szállás és élelmiszerek mellett orvosi ellátást is nyújtanak a háború elől menekültek számára. A szálláshelyeken játszószoba működik, az édesanyáknak elkülönített helyiségek állnak rendelkezésükre a szoptatáshoz és a csecsemők tisztába tételéhez.

19:37
Ukrajnával szolidáris Kiriákosz Micotákisz görög miniszterelnök

A március 25-i ünnepen beszélve Micotákisz úgy fogalmazott: "évfordulónkat idén a háború egyetlen bizonyosságával, a bizonytalansággal üdvözöljük". Hozzátette:"Európában ismét felgyúlt egy tűz, amely az országhatárokat vérrel festi át, és milliókat kényszerít menekülésre". Az Ukrajnában zajló háború kapcsán Micotákisz a függetlenséghez vezető, 1821-es görög felkelésre utalt, amelynek "univerzális eszméi országhatárokon és évszázadokon túlmutatóak. Ennélfogva az akkori, szabadság iránti szenvedély mára az Ukrajnát védő harcosok iránti szolidaritássá alakul át."
A görög miniszterelnöki hivatal szerint Volodimir Zelenszkij, Ukrajna elnöke pénteken telefonon gratulált a görög miniszterelnöknek a nemzeti ünnep alkalmából. Micotákisz a hivatal közlése szerint meghívta Zelenszkijt, hogy a közeljövőben videóhívás útján vegyen részt a görög parlament ülésén.
Görögország idén az oszmán birodalom alóli felszabadulásának 201. évfordulóját ünnepli. Két év kihagyás után először tartották meg nyílt közönség előtt az ekkor szokásos katonai felvonulást és légiparádét Athénban.

19:29
Fefüggeszti szolgáltatásait a Spotify Oroszországban

Az elmúlt hetekben sorra függesztették fel működésüket a nagy tech cégek Oroszországban. Most a streaming óriás Spotify is megtette a lépést, válaszul az ország új médiatörvényére - írja a Skynews.

 

Oroszország új médiatörvénye jogellenesnek tekint minden olyan eseményt, amely hiteltelenné teheti az orosz hadsereget. 

19:24
420 ezer embert evakuáltak Oroszországba

Oroszországba az ukrajnai háború kezdete óta közel 420 ezer embert evakuáltak "a Donyec-medencéből és Ukrajnából" - jelentette ki Mihail Mizincev orosz vezérezredes, a humanitárius reagálásért felelős tárcaközi koordinációs parancsnokság és az orosz Nemzeti Védelmi Irányítási Központ vezetője Moszkvában pénteken. 

A kép illusztrációForrás: NurPhoto via AFP/Dmytro Smolyenko/NurPhoto/Dmytro Smolyenko

Mizincev elmondta, hogy az Oroszország által "különleges hadműveletnek" nevezett háború kezdete óta Moszkva 9 ezer külföldi állampolgárt menekített ki Kijev részvétele nélkül.A tábornok szerint az orosz fél március 4. óta naponta két-két humanitárius folyosót nyit a körülzárt városokból, hogy a civilek elhagyhassák a veszélyes területeket: az egyiket Oroszország, a másikat Ukrajna nyugati határának irányába. Hibáztatta az ukrán felet, amiért egyetlen alkalommal sem volt hajlandó megállapodni a kelet felé vezető evakuálási útvonalról."Az ukrán oldalról folytatódnak a humanitárius konvojok elleni szisztematikus támadások, valamint a próbálkozások, hogy a saját embertelen cselekedeteik miatti felelősséget az orosz hadsereg alegységeire hárítsák át. Csak ezen a héten például 17 támadás érte a humanitárius folyosókon haladó civileket, köztük egy Mariupolból távozó menekültkonvojra nyitottak cinikusan tüzet" - mondta a tábornok.
Szergej Rudszkoj, az orosz fegyveres erők vezérkari főnökének első helyettese, a vezérkar operatív főcsoportfőnökségének vezetője azt állította, hogy az orosz hadsereg nem mér csapást a polgári infrastruktúrára, szemben az ukránnal. Azt mondta, hogy az Ukrajnában lerombolt 127 hidat mind a "nacionalisták" robbantották fel, hogy feltartóztassák az orosz előrenyomulást. Odessza, Ocsakov, Csermorszk és Juzsnij kikötői bejáratának elaknásítását "a felelőtlenség újabb példájának" nevezte. Mint mondta, tucatnyi, a horgonyáról leszakadt akna sodródik a Fekete-tenger nyugati vizein, ami nemcsak a hadihajókra, hanem a polgári hajókra is komoly veszélyt jelent.

18:44
Valótlan behívókat terjesztenek

Hamis, valótlanságokat állító behívóparancsokat terjesztenek ismeretlenek postai és elektronikus úton a Magyar Honvédség Parancsoksága nevében, amelyben egy "életbe lépett rendkívüli és hadi állapotra" és a nem létező "tartalékos hadkötelezettségre" hivatkozva szólítanak fel.

Nincs mozgósítás hazánkban, nincs bejelentve hadiállapot, ezért az álhírektől és a magyar emberek félrevezetésétől a Honvédelmi Minisztérium és a Magyar Honvédség is elzárkózik.

A Honvédelmi Minisztérium és Magyar Honvédség nem küld ki Ruszin-Szendi Romulusz altábornagy, a Magyar Honvédség parancsnokának aláírásával ilyen behívóleveleket. Szeretnénk megnyugtatni a közvéleményt, ezért mindenkit arra kérünk, hogy a minden alapot nélkülöző, valótlan híreszeléseket ne higgyék el.
Magyarországon béke van, amelynek megőrzéséért a Magyar Honvédség valamennyi katonája dolgozik. A Magyar Honvédségnek vannak önkéntes tartalékosai, akik saját elhatározásukból jelentkeztek tartalékos katonának. Kizárólag ezek az önkéntesek kapnak értesítést egyes feladatokra a Honvédségtől.
A hamis levelek kapcsán a Honvédelmi Minisztérium megteszi a szükséges jogi lépéseket.

18:34
Saját emberei ölhettek meg egy orosz tábornokot - állítja egy szakértő

Az elmúlt napokban két magasrangú orosz tiszt halt meg, akik közül az egyikkel saját katonái végezhettek - állítja egy nyugati szakértő.

 

A 37. Motoros Lövészdandár parancsnokát szándékosan elgázolták a saját csapatai a dandár által elszenvedett veszteségek miatt - közölte a tisztviselő. Más jelentések szerint azonban Jurij Medvegyev ezredes lábsérülést szenvedett és Fehéroroszországba szállították.

17:44
Oroszország rendkívüli bejelentést tett a háborúról

A mai naptól elsősorban kelet-ukrajnára koncentrál az orosz hadsereg, azt is elmondták, miért.

A teljes hírt itt olvashatja.

17:22
Erdogan az Ukrajnából való "tiszteletet érdemlő kivonulásra" szólította fel Putyint

Recep Tayyip Erdogan török államfő "tiszteletet érdemlő kivonulásra" szólította fel Vlagyimir Putyin orosz elnököt Ukrajnából - közölte a török elnöki hivatal pénteken.

Szavait Putyinhoz címezve Erdogan azt mondta, az orosz elnöknek kell megtennie az első lépést a béke felé az orosz katonai támadás alatt álló Ukrajnában.

Kijelentette, hogy Törökország továbbra sem tervez szankciókat bevezetni Oroszország ellen, hiszen nem engedheti, hogy a nép a téli hidegben magára maradjon, és szerinte az ország iparának működését sem lehet teljesen átalakítani.

Törökország nagymértékben függ az orosz gáz- és energiaellátástól, emellett az ország déli részén orosz vezetés alatt épül Törökország első atomerőműve, amely várhatóan a török energiaszükséglet tíz százalékát - körülbelül a milliós lakosságú Isztambul energiafogyasztását- fedezi majd.
Erdogan és a török vezetés közvetítői szerepet tölt be az ukrán-orosz konfliktusban, Ankara ugyanis Kijevvel és Moszkvával is szoros kapcsolatot ápol. A török elnök szerint a két fél közti megállapodás továbbra is lehetséges, a tárgyalások egyes pontjait illetően azonban még mindig súlyos nézeteltérések vannak. Ilyen kulcskérdés szerinte például a Krím és a Donyec-medencei szakadár térségek sorsa, illetve Ukrajna NATO-hoz fűződő viszonya.

Erdogan az Oroszország indította háború kezdetét megelőző napon, február 23-án közölte Putyinnal, hogy nem fogadja el a szakadár területek orosz elismerését, mivel az szembemegy Ukrajna szuverenitásával. A török és az orosz államfő a háború kezdete óta többször is tárgyalt telefonon, továbbá az ukrán és orosz külügyminiszter találkozójára is a törökországi Antalyában került sor március 10-én.

17:00
Lettország feketelistára helyezett 31 orosz művészt

A listán szereplő személyek meghatározatlan ideig nem léphetnek Lettország területére - közölte pénteken a rigai külügyminisztérium.

Tiltólistára tették Lettországban az Oscar-díjas rendezőt isForrás: Origo

A tiltólistára főleg olyan előadóművészek kerültek fel, akik Vlagyimir Putyin orosz elnök beszéde előtt felléptek a moszkvai Luzsnyiki-stadionban március 18-án az ukrajnai háború dicsőítésére tartott monumentális showműsorban. A résztvevők kitiltását a lett kulturális minisztérium javasolta. A háborúpárti show résztvevőin kívül beutazási tilalommal sújtott Lettország további olyan kulturális személyiségeket, akik nyilvánosan támogatásukról biztosították az Ukrajna elleni agressziót.A Lettországból kitiltott orosz művészek között szerepel Nyikita Mihalkov Oscar-díjas filmrendező és -színész, Valerij Gergijev sztárkarmester, Gyenyisz Macujev zongoraművész, Vlagyimir Maskov filmszínész, Nyikolaj Rasztorgujev, az úgynevezett "hazafias" dalairól ismert rockzenész és Polina Gagarina énekesnő, a 2015-ös Eurovíziós Dalverseny második helyezettje.A művészek többségének kitiltásáról már szerdán meghozták a döntést, további hat szermély - köztük a rapper Timati és A három testőr szovjet változatában D'Artagnant alakító Mihail Bojarszkij színész - pénteken került fel a feketelistára.

16:56
Saját emberei ölhettek meg egy orosz parancsnokot

Saját emberi ölhettek meg egy orosz dandárparancsnok nyugati források szerint. Medvecsek ezredest szerintük szándékosan ütötték el az emberei, miután túl sok katonát veszített az egység - írja a Sky News.

16:43
Ukrajna szerint most több harckocsijuk van, mint a háború elején

Petro Kuzik, a kijevi területvédelem vezetője ukrán televíziók egy időben sugárzott műsorában megerősítette, hogy az ukrán fegyveres erők felszabadították a fővárostól északnyugatra fekvő Lukjanyivka települést.

Szavai szerint a falu az orosz erők egy fontos megerősített állása volt, több száz katonát, harckocsikat és más haditechnikai eszközöket csoportosítottak oda. Mintegy negyven orosz katona halt meg a település visszavétele közben, a többi elmenekült, egy részük a környező erdőkben bujkál. Hozzátette, hogy az ukrán katonák megindultak a felkutatásukra és "likvidálásukra". Azt is mondta, hogy az ukrán erőknek most több harckocsijuk és más páncélozott járművük van, mint a háború kezdetén volt, mert az orosz csapatoktól zsákmányoltakat is saját hadrendjükbe állítják.

16:34
Újabb orosz ezredes haláláról számoltak be az ukránok

Az ukránok szerint egy orosz ezredes, Jakov Rezancev is meghalt egy Herszontól északra történt összecsapásban - írja a Sky News. 

Ő a hatodik orosz ezredes, aki meghalt a háború kezdete óta.

16:16
Az EU egészségügyi felszerelést, mentőautókat küld Ukrajnának

Az Európai Unió sürgősségi segélyszállítmányt, benne egészségügyi felszereléseket és mentőautókat juttat Ukrajnának és az ukrajnai menekülteket befogadó szomszédos országoknak - közölte az Európai Bizottság pénteken.

A segélyszállítmány több millió alapvető egészségügyi eszközt, köztük gyógyszereket, menedékhely kialakítására alkalmas felszereléseket és élelmiszereket, továbbá 21 mentőautót és 16 rohammentőt, 11 tűzoltóautót és 23 olyan teherautót biztosít, melyek 49 tonnányi elsősegély- és más egészségügyi felszerelést tartalmaznak.

A szállítmányhoz az uniós tagállamok mindegyike, valamint Norvégia és Törökország járult hozzá az EU polgári védelmi mechanizmusán keresztül. Ez a valaha végrehajtott legnagyobb segélyművelet az unió mechanizmus keretében - közötlék.

A bizottsági közlemény Janez Lenarcic válságkezelésért felelős biztost idézte, aki elmondta: az európai országok rendkívüli szolidaritása töretlen Ukrajna támogatására. Az EU szüntelenül azon dolgozik, hogy összehangolja az Európa-szerte felajánlott, Ukrajnába és szomszédos országaiba szánt sürgősségi segélyszállítmányokat.

Az EU a polgári védelmi mechanizmusán keresztül koordinálja az egészségügyi célú evakuálási műveleteket a menekülteket befogadó országokból, hogy a betegeket uniós kórházakba szállíthassák megfelelő ellátás reményében. Nyolc beteget már átszállítottak Lengyelországból Németországba, Írországba, Olaszországba és Norvégiába - közölte az uniós biztos.

15:49
Oroszország összegezte a hadsereg eredményeit

Szergej Ruckoj, az orosz fegyveres erők vezérkara fő operatív főcsoportfőnökségének vezetője pénteken sajtótájékoztatót tartott Moszkvában. Itt összegezte az orosz hadsereg eredményeit egy hónap után.

A teljes hírt itt olvashatja.

13