Élő közvetítésünk az orosz-ukrán háború 62. napjáról.

04:48
Ez a közvetítésünk véget ért

A háború eseményeiről ITT ÍRUNK a továbbiakban.

23:15
Súlyos ukrán emberveszteségekről számoltak be az oroszok

Súlyos ukrán emberveszteségek okozásáról számolt be keddi hadijelentéseiben Igor Konasenkov vezérőrnagy, az orosz védelmi minisztérium szóvivője.

A tábornok még kedd reggel azt mondta, hogy az orosz légierő az éjszaka folyamán 87 ukrán katonai objektumra mért csapást és mintegy 500 "nacionalistát" semmisített meg, köztük a Donbasz alakulat 60 tagját.

Este arról számolt be, hogy a légierő 33 célpontot és mintegy 200 "nacionalistát" pusztított el.
Konasenkov összesítése szerint az ukrán fegyveres erők a háború kezdete óta 141 repülőgépet, 110 helikoptert, 589 drónt, 272 légvédelmi rakétarendszert, 2588 harckocsit és egyéb páncélozott harcjárművet, 292 rakéta-sorozatvetőt, 1124 tüzérségi löveget és aknavetőt, valamint 2403 különleges katonai járművet veszítettek.

Mihail Mizincev vezérezredes, a humanitárius reagálásért felelős orosz tárcaközi koordinációs parancsnokság és a Nemzeti Védelmi Irányító Központ vezetője kedden arra figyelmeztetett, hogy ukrán "nacionalisták" újabb, számos áldozattal járó "provokációt" készítettek elő Mikolajiv városban. A tábornok szerint a Znamenszka utcai repülőgép-javító üzem közelében rádióvezérlésű, roncsoló elemekkel megtöltött robbanószerkezeteket helyeztek el, amelyet egy tömeggyűlés mellett szándékoznak felrobbantani, az orosz katonákra terelve a gyanút.

Nyikolaj Patrusev, az orosz biztonsági tanács titkára a Rosszijszkaja Gazeta kormánylapban megjelent keddi interjújában azt hangoztatta, hogy a Nyugat és az általa irányított "kijevi rezsim" politikájának végeredménye csakis Ukrajna több államra való szétszakadása lehet.

A tisztségviselő megfogalmazása szerint "az Oroszország elfojtására irányuló kísérletük során az amerikaiak kijevi védenceiket felhasználva úgy döntöttek, hogy megteremtik országunk antipódusát, cinikus módon Ukrajnát választva ki ehhez, és megpróbálva megosztani azt, ami lényegében egy egységes nemzet".

Miután nem talált pozitív alapot arra, hogy az ukránokat maga mellé állítsa, Washington már jóval a 2014-es államcsíny előtt a nemzetük kizárólagosságát és a minden orosz iránti gyűlölet sugalmazta számukra" - mondta Patrusev.

23:12
A Gazprom leállítja a bulgáriai gázszállítást

Az orosz Gazprom szerdától leállítja a gázszállítást Bulgáriába - közölte kedden a bolgár energiaügyi minisztérium.

A tárca szerint erről az orosz gázipari óriásvállalat tájékoztatta a Bulgargaz bolgár állami földgázvállalatot.

A minisztérium közölte, hogy az állami energetikai cégekkel közösen lépéseket tettek a helyzet kezelésére és arra, hogy az ország alternatív forrásokból fedezze a kieső gázszállítmányokat.
A szófiai vezetés egyelőre nem korlátozza a bolgár fogyasztók gázellátását.

A szófiai kormány az év végén lejáró földgázvásárlási szerződés rendelkezéseibe ütközőnek és jelentős kockázattal járónak. minősítette az orosz fél által javasolt kétlépcsős fizetési mechanizmust
Bulgária a földgáz több mint 90 százalékát a Gazpromtól vásárolja.

Oroszország arra figyelmeztette Európát, hogy amennyiben nem hajlandó rubelben fizetni az orosz földgázért, a szállítások felfüggesztését vagy teljes leállítását kockáztatja.
A Kreml márciusban kiadott egy határozatot, amelyben azt javasolta, hogy az energiahordozókat vásárló vállalatok közvetlenül a Gazprombanknál nyissanak bankszámlát, fizessenek euróban vagy dollárban, amelyet Moszkvában rubelre váltanak át..

17:45
Orosz figyelmeztetés Nagy Britanniának

Oroszország védelmi minisztériuma azonnali "arányos válaszlépésre" figyelmeztetett, ha Nagy-Britannia folytatja Ukrajna provokációját, hogy az oroszországi célpontokat támadjon - írja a Reuters nyomán a The Guardian.

A minisztérium idézte a brit fegyveres erők miniszterének, James Heappeynek a nyilatkozatait, ami szerint "nem feltétlenül jelent problémát", ha Ukrajna Nagy-Britannia által adományozott fegyvereket használ.

17:24
Moldova biztonsági intézkedéseket hoz a robbanások miatt

Biztonsági intézkedéseket hoz Moldova a mai robbanások miatt, ami a moldovai szakadár Dnyeszteren túli régióban történt, ahol két megrongálódott rádióantennát találtak.

Maia Sandu moldovai elnök kedden összehívta az ország legfelsőbb biztonsági tanácsának ülését – számolt be a Sky News.

Ezen úgy döntöttek, hogy fokozzák a járőrözést a Dnyeszteren túli pufferzóna közelében, valamint a kritikus infrastruktúrák biztonsági ellenőrzését.

16:53
Verescsuk: Nincs értelme az ENSZ-nek, ha nincs mariupoli folyosó

"Antonio Guterres ENSZ-főtitkárnak arra kellene felhasználnia moszkvai látogatását, hogy megmentse az ostromlott ukrán Mariupol város lakosságát, és valódi humanitárius folyosókat garantáljon - idézte Irina Verescsuk ukrán miniszterelnök-helyettest a The Guardian. "

Ha ez nem történik meg, akkor nincs értelme az ENSZ-nek." - mondta a politikus.

Mariupol alpolgármestere, Szerhij Orlov szerint továbbra is támadják az oroszok az Azovsztal acélgyárat, annak ellenére, hogy Putyin ma azt nyilatkozta, hogy a városban nem folynak katonai műveletek. 

16:26
Lebontják Kijevben az orosz-ukrán barátságot jelképező szobrot

A döntést Kijev polgármestere, Vitalij Klicsko jelentette be - írta a BBC. Mint mondta Oroszország tette tönkre a két ország kapcsolatát, így a szovjet korabeli szobornak nincs helye a városban.

A szobrot 40 éve emelték.

16:14
Légelhárító tankokat küldenek a németek Ukrajnának

Mintegy 50 Gepard Flakpanzer légvédelmi harckocsi szállítását engedélyezte a német kormány - írta a BBC. A tankokat eddig raktárakban tartották, korszerűsitik a szállítás előtt. 

Németország eddig nem szállított nehézfegyvereket konfliktusövezetekbe, de a kormányra nehezedő nyomás miatt ezen változtattak - írta a portál.

Forrás: BBC
15:33
Hidakat ért orosz rakétatámadás - fotó

Rakétacsapás érte az odesszai régiót, az oroszok egy dnyeszteri hidat támadtak - írta a Kyev Independent. 

A román határ közelében lévő Bilhorod-Dnyisztrovszkij régiót és Odessza régiót összekötő Zatoka-híd gyakorlatilag megsemmisült..

 

15:20
Szakértők figyelik Csernobilt

Elsősorban biztonsági-és megfigyelőrendszereket, valamint a sugárszint ellenőrzését szolgáló eszközöket vitt a Csernobilba a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség missziója - írta a BBC.

Dronfelvétel CsernobilrólForrás: EyePress via AFP

Rafael Grossi az ügynökség főigazgatója azt mondta, az oroszok tevékenysége hozzájárult a sugárzási szint "abnormális" megemelkedéséhez, de ezt napról napra követik. 

Az orosz csapatok február 24-én, az ukrajnai invázió első napján foglalták el az egykori erőművet, és több hétig ott maradtak.

A dolgozók a BBC-nek elmondták, hogy kénytelenek voltak üzemanyagot lopni, hogy a generátorokat működésben tartsák, és megakadályozzák a radioaktív anyagok szivárgását.

14:59
Lavrov: Korai még a béketárgyalás közvetítőiről beszélni

Szergej Lavrov orosz külügyminiszter szerint még túl korai arról beszélni, hogy ki közvetítsen egy béketárgyaláson, de hozzátette, Moszkva elkötelezett a diplomáciai megoldás mellett.

Ugyanakkor hozzátette, Oroszország elutasította Ukrajna azon javaslatát, hogy a béketárgyalások helyszíne Mariupolban legyen - írja a Guardian.

14:37
Eloltották a lángoló kremencsuki erőművet

Tűz ütött ki kedden délelőtt a kremencsuki villamosenergia fejlesztésére szolgáló erőműben. A Poltavai Regionális Katonai Igazgatóság vezetője elmondta, hogy a tüzet mostanra eloltották.

Vasárnap kilenc orosz rakéta csapódott be a közép-ukrajnai Kremencsuk városában.

14:13
Az ENSZ kész segíteni a Mariupolban rekedt civilek mentésében

A Szergej Lavrov orosz külügyminiszterrel folytatott megbeszélés után António Guterres ENSZ-főtitkár sajtótájékoztatót tartott.

Azt mondta, az ENSZ "készen áll humán- és logisztikai erőforrásainak teljes mozgósítására, hogy életeket menthessen Mariupolban". A városban kialakult helyzetet válságosnak nevezte, és azt javasolta, hogy az ENSZ és a Vöröskereszt - együttműködve az orosz és az ukrán erőkkel - szervezze meg a humanitárius folyosókat annak érdekében, hogy az emberek "bármelyik irányban távozhassanak".

Azt mondta, Ukrajnának sürgősen humanitárius folyosókra van szüksége, amelyek "valóban biztonságosak", és amelyeket "mindkét fél tiszteletben tart".

Guterres elmondta, hogy "nagyon őszinte megbeszélést" folytatott Lavrovval és meggyőződése, hogy a háborúnak a lehető leghamarabb véget kell érnie - idézte őt a Sky News.

14:01
Offshore-botrányban bukott le Zelenszkij

A Guardian baloldali lap még tavaly ősszel fedte fel a Pandora Papers offshore-botrányban kiszivárgó adatok alapján az elvileg korrupció és oligarchaellenes ukrán elnök furcsa üzleteit. Megdöbbentő részletek derültek ki Zelenszkij botrányos cégügyeiről és offshore-birodalmáról.

13:42
Továbbra is támadják az Azovstal acélgyárat

A Sky News ukrán forrásokra hivatkozva azt írja, az orosz csapatok továbbra is blokád alatt tartják Mariupol utolsó ukrán védelmét, az Azovstal acélgyárat, ahol nemcsak katonák, hanem civilek is tartózkodnak.

A kikötőváros többi része már orosz ellenőrzés alatt áll, miután heteken át bombázták a települést.

13:21
Szumiban lövéseket lehet hallani

A Szumiban és a környező falvakban hallható lövések és robbanások nem jelentenek veszélyt a civilekre – jelentette a Szumi Regionális Katonai Igazgatóság elnöke.

12:56
Mielőbbi békés megoldást sürgetett Moszkvában az ENSZ-főtitkár

António Guterres ENSZ-főtitkár ma Moszkvába utazott, ahol Szergej Lavrov orosz külügyminiszterrel is találkozott. 

Guterres azt mondta: Érdekeltek vagyunk abban, hogy megtaláljuk a lehetőségeket a hatékony párbeszéd, a mielőbbi tűzszünet és a békés megoldás feltételeinek megteremtésére.

Majd úgy folytatta:

Tudom, hogy különbözőképpen értelmezzük azt, ami Ukrajnában történik. Ez viszont nem lehet akadálya annak, hogy párbeszédet folytassunk arról, hogy az embereknek minél kevesebbet kellett elszenvedniük. 

Szergej Lavrov orosz külügyminiszter fogadja António Guterres ENSZ-főtitkárt MoszkvábanForrás: MTI/EPA pool/Makszim Sipenkov
12:34
8 millió menekülttel számol az ENSZ

Genfi sajtótájékoztatóján az ENSZ Menekültügyi Főbiztosságának szóvivője, Shabia Mantoo azt mondta, a háború kezdete óta több mint 12,7 millióan menekültek el otthonukból, közülük 7,7 millióan Ukrajna más részein találtak menedékre, több mint ötmillióan pedig más országokba mentek. Akár nyolcmillió fölé is nőhet idén az ukrajnai háború menekültjeinek száma.

Hozzátette, hogy a menekültek elsősorban az Ukrajnával szomszédos országokba - Lengyelországba, Magyarországra, Moldovába, Romániába és Szlovákiába - igyekeznek, ahol a számuk vélhetően tovább fog nőni. 

12:14
A romokat takarítják a földig bombázott mariupoli színháznál - kép
Alig maradt valami a lebombázott színházépületből MariupolbanForrás: Sputnik via AFP/Ilya Pitalev

 A törmelékek eltakarításáról itt találnak még több fotót.

11:56
Biztonsági ülést hívott össze Moldova

Mint arról reggeli bejegyzései között az Origo is beszámolt, robbanások hallatszottak a moldovai szakadár Dnyeszteren túli régióban, ahol két megrongálódott rádióantennát találtak. 

Maia Sandu moldovai elnök kedden összehívta az ország legfelsőbb biztonsági tanácsának ülését – számolt be a Sky News

13