Élő közvetítésünk az orosz-ukrán háború 163. napjáról.

06:17
Orosz rakétacsapás érte Zaporizzsja megyét

Zaporizzsja megye kormányzója, Olekszandr Sztarukh azt mondta, hogy augusztus 5-én hajnali 3 óra 5 körül rakétatalálat érte Zaporizzsja külterületét. Az első információk szerint áldozatok nem voltak.

05:55
Az orosz erők lövik Nikopolt

Jevhen Jevtusenko, Nikopol kerületi katonai adminisztrációjának vezetője szerint az orosz erők augusztus 5-én hajnalban lőtték a Dnyipropetrovszk megyei Nikopolt. Arra kérte a lakosokat, hogy maradjanak a menedékekben.

05:40
Az Amnesty International ukrán vezetője bírálja a központi jelentést

Okszana Pokalcsuk, az Amnesty International Ukrajna vezetője elmondta, hogy az ukrán munkatársak nem vettek részt az Amnesty jelentésének elkészítésében, amely az ukrán hadsereget civilek veszélyeztetésével vádolta. Elmondása szerint az Amnesty elutasította az ukrán iroda minden érvét a jelentés hiányosságaival kapcsolatban. Arról sikerült meggyőzniük a szerzőket, hogy kérjenek hivatalos észrevételt az ukrán védelmi minisztériumtól, ugyanakkor nem várták meg a választ, így egyoldalú álláspontjukat publikálták.

Az Amnesty ukrán irodájának vezetője szerint munkatársaival együtt hisznek az emberi jogokban, Ukrajna győzelmében, és abban, hogy minden háborús bűnöst bíróság elé kell állítani.

05:21
Ukrajna elutasítja az Amnesty International jelentését

Az ukrán kormány elutasítja az Amnesty International jelentését, amely az ukrán erőket vádolja civilek veszélyeztetésével. Az AI szerint az ukrán hadsereg veszélyeztette az ukrán civileket azzal, hogy bázisait és fegyverrendszereit lakónegyedekben helyezte el, beleértve az iskolákat és a kórházakat. Mihajlo Podoljak, az elnöki hivatal tanácsadója azzal vádolta meg az Amnesty Internationalt, hogy részt vett az ukrán hadsereg lejáratását célzó orosz dezinformációs és propagandakampányban. Dmitro Kuleba külügyminisztert "felháborította" a jelentés. "Ne teremts hamis valóságot, ahol mindenki egy kicsit bűnös valamiben" - mondta Kuleba.

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök videóüzenetében bírálta a jelentést, ami szerinte összemossa az agresszort és az áldozatot. "Ma láttunk egy Amnesty International-jelentést, amely egy terrorista állam amnesztiáját kísérli meg, és a felelősséget az agresszorról az áldozatra hárítja".

05:00
Orosz offenzíva indulhat

Oroszország offenzívát indíthat a dél-ukrajnai Herszon régióban, hogy megpróbálja visszavenni Kijevtől a lendületet, és láthatóan erősíti az erőit - mondta Hromov csütörtökön. A térség nagy részét már Oroszország megszállta, miután inváziója kezdetén elfoglalt területeket, de az ukrán erők ellentámadást dolgoztak ki a terület visszaszerzésére.

04:42
Ideiglenes üzletnyitások

Megrohamozták az orosz vásárlók a hónapok óta zárva lévő H&M-üzleteket. A társaság, hogy kiürítse készleteit, ideiglenesen újra megnyitotta oroszországi boltjait. A világ második legnagyobb divatkereskedése 170 üzletet bérel Oroszországban, amely számára a hatodik legnagyobb piac. A H&M kivonulása a vállalatnak 2 milliárd svéd koronába (mintegy 80 milliárd forintba) kerül, és 6000 alkalmazottat érint. A társaság márciusban állította le az orosz üzletágat, és júliusban döntöttek úgy, hogy végleg kivonulnak Oroszországból. 

04:25
Bűncselekmény vagy hiba

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök éjszakai videóüzenetében emlékeztetett: minden nap felhívja az Európai Unió vezetőinek figyelmét, hogy Ukrajna számára létszükséglet annak a 8 milliárd eurós uniós támogatásnak a kiutalása, amelyet jelenleg felfüggesztettek. Úgy fogalmazott: az ukrán nyugdíjasokat, lakóhelyüket elhagyni kényszerült embereket, tanárokat és más, költségvetési kifizetésektől függő embereket nem lehet az EU határozatlansága vagy bürokráciája túszaként tartani. "Az államunknak nyújtott makroszintű pénzügyi támogatás ilyen mesterséges késleltetése vagy bűncselekmény, vagy hiba, és nehéz megmondani, melyik a rosszabb egy teljes körű háború ilyen körülményei között" - mondta az ukrán elnök. 

04:10
Ez történt csütörtökön

Előző tudósításunkat ITT TALÁLJA.

22