Élő közvetítésünk az orosz-ukrán háború 459. napjáról.
Légiriadót rendeltek el Kijevben és Kijev térségében, valamint Ukrajna Csernyihiv, Szumi, Kirovograd és Mikolajiv régiójában – derül ki az ukrán digitális átalakítási minisztérium online térképadataiból.
Az ukrán katonák két Storm Shadow rakétát lőttek ki Jurjevka településre – jelentette a Donyecki Népköztársaság képviselete az Ukrajnai Háborús Bűnökkel kapcsolatos Ügyek Ellenőrzési és Koordinációs Központjában (JCCC).
Légiriadót rendeltek el Ukrajna Harkov, Dnyipropetrovszk és Poltava régiójában, valamint Zaporozsje Kijev ellenőrzése alatt álló részén – derül ki az ukrán digitális átalakítási minisztérium online térképéből.
Vasárnap korábban a dnyipropetrovszki és harkovi régiókban, valamint a Kijev által ellenőrzött Herszonban jelentették be a riasztást, később törölték.
„Hét, korábban fogoly orosz katona fegyverrel megszökött egy katonai egységből az ukrajnai Soledarban” – közölte a Tass orosz állami hírügynökség.
Három katonát elfogtak az orosz erők, miután italozáson kapták őket a megszállt keleti Luhanszk városában lévő kávézóban
– tette hozzá.
„Egy másik dezertőrt maguk a menekülők lőtték le, mivel fel akarta adni magát" – jelentette a híradó.
A hírek szerint további két férfit őrizetbe vettek, a másik katonát pedig keresik.
Olekszij Reznyikov ukrán védelmi miniszter közölte, hogy az ukrán hadsereg által eddig indított brit Storm Shadow nagy hatótávolságú cirkálórakéták közül mindegyik eltalálta a célját; a találati arányuk 100 százalékos - írja a Kyiv Independent.
Igor Konasenkov altábornagy, az orosz védelmi minisztérium szóvivője a vasárnapi hadijelentést ismertetve az ukrán fegyveres erőknek az elmúlt nap során elszenvedett emberveszteségét több mint 540 főben nevezte meg.
Mint mondta, elérte a 340-et azoknak a katonáknak a száma, akik a Donyeck körzetében vívott harcokban estek el.
A megsemmisített ukrán katonai célpontok között nevezte meg a külföldi "zsoldosok" egy ideiglenes szállását a Harkov megyei Bohoduhivban, valamint két vezetési- és megfigyelőpontot, továbbá négy lőszerraktárt.
Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője szerint a nyugati országok "tágabb értelemben" háborút folytatnak Oroszország ellen.
"Minden fronton háború folyik ellenünk: legyen szó a gazdaságról, az államközi kapcsolatokról, a tulajdonviszonyokról" - fogalmazott, hozzátéve, hogy a nyugati államok szerinte "semmitől sem riadnak vissza".
Úgy vélekedett, hogy Oroszország ennek ellenére nem engedhet az indulatainak, összeszedettnek és erősnek kell maradnia, a saját érdekei szerint kell cselekednie és álláspontját világossá kell tennie a Nyugat számára.
Leszögezte, hogy az ukrajnai "különleges hadművelet" céljai továbbra sem változtak.
Hét orosz katona "fegyvereiket megtartva dezertált egy katonai egységből" az ukrajnai Szoledarban - jelentette az orosz állami Tass hírügynökség.
A katonák közül hármat az orosz erők fogtak el, miután a kelet-ukrajnai Luhanszk városának egyik kávézójában italozás közben ütöttek rajtuk - tette hozzá.
"Egy másik dezertőrt maguk a szökevények lőttek le, mivel megakarta adni magát" - jelentette a hírügynökség.
A jelentések szerint még két férfit őrizetbe vettek, és keresik az utolsó szökésben lévő katonát is.
A hét dezertált katonát korábban orosz börtönökből toborozták - írja a Sky News.
A kanadai hadsereg katonái ukrán katonákat képeznek ki Lengyelországban aknamentesítésre - jelentette az ukrán hadsereg vezérkara. A kiképzésről képeket is megosztott az ukrán vezetés.
? General Staff: Canadian sappers training Ukrainian soldiers in Poland.
— The Kyiv Independent (@KyivIndependent) May 28, 2023
Canadian military sappers have been training Ukrainian soldiers on mine safety in Poland, the General Staff reported on May 28.
Photos: General Staff of Ukraine's Armed Forces pic.twitter.com/cdDOQ6kgzz
Az ukrajnai konfliktus elfogadhatatlan eszkalációjának nevezte Szergej Lavrov orosz külügyminiszter vasárnap a nyugati országoknak azt a tervét, hogy F-16-os vadászgépeket szállítanak Ukrajnának.
"Természetesen ez elfogadhatatlan eszkaláció. Úgy gondolom ennek ellenére, hogy vannak még értelmes emberek Nyugaton, akik ezt megértik, ám mindent Washington, London és az ő Európai Unión belüli szatellitjeik, elsősorban a balti államok, Lengyelország diktálnak, akik közvetlenül a terepen hajtják végre az Egyesült Államok által kitűzött feladatot: Oroszország meggyengítését, azt, hogy stratégiai vereséget okozzanak neki" - mondta az orosz külügyminiszter a Rosszija 1 televízió Moszkva. Kreml. Putyin című heti magazinműsorában.
Lavrov felhívta a figyelmet arra, hogy nyugati politológuskörökben már Oroszország "dekolonizációjáról" beszélnek. "Országunk feldarabolását értik ez alatt. A tűzzel játszanak. Efelől nem lehet kétség" - tette hozzá.
Dél-Afrika elnöke bizottságot nevezett ki annak kivizsgálására, hogy az Egyesült Államok szerint egy orosz hajó tavaly fegyvereket szállított egy Fokváros melletti haditengerészeti bázisról.
Az állítások a hónap elején diplomáciai vitát váltottak ki a két ország között: Reuben Brigety, az Egyesült Államok dél-afrikai nagykövete azt mondta, biztos benne, hogy a hajó fegyvereket vitt a fedélzetre, az ország kormánya pedig teljes mértékben tagadta ezt.
A dél-afrikai kormány számos alkalommal kijelentette, hogy semleges álláspontot képvisel az ukrajnai háborúval kapcsolatban, de az állítások miatt az országot azzal vádolják, hogy gyakorlatilag Moszkva oldalára állt.
"Az elnök az állítások súlyossága, a közérdeklődés mértéke és az ügynek Dél-Afrika nemzetközi kapcsolataira gyakorolt hatása miatt döntött a vizsgálat elrendelése mellett" - áll az elnökség közleményében.
Volodomir Zelenszkij elnök arra kéri az ukrán parlamentet, hogy hagyja jóvá az 50 évre szóló szankciókat Iránnal szemben, mert szerepet játszott abban, hogy Oroszországot drónokkal és haditechnikai eszközökkel látta el a háborúhoz.
Ez magában foglalná az Iránnal folytatott kereskedelem, a befektetések és a technológiák átadásának teljes tilalmát - írja a Kyiv Independent.
A szavazást még nem tűzték ki. A bejelentés órákkal azután történt, hogy Oroszország tömeges dróntámadást hajtott végre az éjszaka Kijev ellen iráni gyártmányú Shahed drónokat használva.
Oroszország londoni nagykövete szerint Moszkva békét szeretne Ukrajnában, de ennek több feltétele van.
Andrej Kelin a BBC brit közszolgálati televízió vasárnapi politikai magazinműsorában kijelentette: az orosz kormány legfontosabb elvárásai közé tartozik, hogy Ukrajna ne fenyegesse Oroszországot, valamint az, hogy az Ukrajnában élő oroszok olyan bánásmódban részesüljenek, mint bármely más nemzetiség a világon, például "ahogy a francia emberek élhetnek Belgiumban".
A nagykövet szerint Ukrajna az elmúlt években "a szélsőséges nacionalizmus legrondább formáját" alkalmazta: megtiltotta az orosz nyelv használatát és az orosz nyelvű oktatást, az oroszokat kiszorították a társadalmi életből.
Andrej Kelin "nagy, idealista tévedésnek" nevezte, hogy Ukrajna felülkerekedhet a konfliktusban. Oroszország tizenhatszor nagyobb Ukrajnánál, hatalmas erőforrásai vannak, és még csak hozzá sem kezdtünk a komolyabb cselekvéshez - fogalmazott a londoni orosz nagykövet. (MTI)
Egy ember meghalt, nyolcan megsebesültek a Herszon, Donyeck, Zaporizzsja megyéket ért orosz támadásokban. A csapások lakóházakat, infrastruktúrát és az elektromos hálózatot is megrongálták - jelentették a regionális hatóságok.
?? Russian attacks kill 1, injure 8 civilians across Kherson, Donetsk, Zaporizhzhia oblasts.
— The Kyiv Independent (@KyivIndependent) May 28, 2023
Russian attacks in Kherson, Donetsk, and Zaporizhzhia oblast have also damaged housing, infrastructure, and power grid, regional authorities reported on May 28.
Egy volt orosz tiszt azzal vádolta meg Jevgenyij Prigozsin Wagner-főnököt, hogy puccsot tervez az ország vezetése ellen – írta a Sky News. Igor Girkin azzal is megvádolta Prigozsint hogy "folyamatosan megsérti az orosz cenzúratörvényeket" a hadsereg lejáratása ellen.
Girkin felhozta azt is, hogy Prigozsin az ukrán ellentámadás előestéjén elrendelte, hogy a Wagner-erők vonuljanak vissza a mélyen Oroszország belsejében lévő Wagner-bázisokra, valamint azt, hogy a Wagner személyzete soha nem tette le az esküt, miszerint nem vesz részt harcban Oroszország vagy annak hadserege ellen – írta a portál.
Az orosz állam által támogatott média és üzleti csoportok petíciót nyújtottak be a Kremlhez, hogy engedélyezzék a hatnapos munkahetet a munkavállalók számára a háborús erőfeszítések támogatása érdekében - közölte a brit védelmi minisztérium.
Az oroszokat arra ösztönzik, hogy aktívan hozzanak áldozatot a háború támogatására - tette hozzá a tárca, rámutatva egy vezető propagandista üzenetére, aki szerint a polgároknak naponta két plusz órát kellene dolgozniuk a lőszergyárakban.
Latest Defence Intelligence update on the situation in Ukraine - 28 May 2023.
— Ministry of Defence (@DefenceHQ) May 28, 2023
Find out more about Defence Intelligence's use of language: https://t.co/CwAYcslaAj
#StandWithUkraine pic.twitter.com/Q82bO2toUG
Vlagyimir Putyin orosz elnök megerősített biztonsági intézkedéseket rendelt el a határ körül, miután az országon belül megszaporodtak a támadások – írta a Sky News.
Tegnap tisztviselők közölték, hogy három ember megsérült egy ukrán támadás után Belgorodban - egy olyan régióban, amely a hét elején is ukránbarát harcosok célpontja volt. Az Ukrajnával határos Kurszk és Belgorod orosz régiók voltak a leggyakoribb célpontjai a támadásoknak – írta a portál.
Az orosz elnök szerint a biztonság megerősítésére tett lépés célja a gyors katonai és polgári mozgások biztosítása az immár Moszkva ellenőrzése alá került ukrajnai régiókba.
Ahogy korábbi bejegyzésünkben írtuk, Oroszország az éjszaka folyamán több hullámban támadta az ukrán fővárost, - a háború kezdete óta ez volt a legnagyobb dróntámadás.
Korábbi jelentések szerint negyven orosz drónt lőttek le, de ez a szám most megnőtt, az ukrán légierő azerint Oroszország összesen 54 drónt lőtt ki - közülük 52-t sikeresen lelőttek.
Az iráni gyártmányú kamikaze drónok katonai és kritikus infrastrukturális létesítményeket vettek célba Közép-Ukrajnában, különösen Kijev térségében.
Az orosz légvédelem lelőtt több, az Ilszkij olajfinomító felé tartó drónt a Fekete-tenger melletti Krasznodar régióban - közölték helyi tisztviselők.
Mindegyiket semlegesítették, az üzem infrastruktúrája nem sérült meg. A ma reggeli támadásra azután került sor, hogy Moszkva szerint Ukrajna tegnap mélyen Oroszország belsejében lévő olajvezeték-berendezésekre mért csapást. (Sky News)
Az orosz erők újabb éjszakai támadást intéztek Kijev ellen, egy ember meghalt a masszív támadásban - jelentette be vasárnap Vitalij Klicsko, az ukrán főváros polgármestere.
A Telegram üzenetküldő alkalmazásán az írta, hogy a főváros Szolomjanszkij kerületében, egy benzinkút közelében becsapódó dróntörmelék miatt egy 35 éves nő kórházba került, egy 41 éves férfi pedig meghalt. A polgármester korábban arról számolt be, hogy a kijevi légvédelem "több mint 20, a város felé tartó drónt" megsemmisített.
Klicsko "tömegesnek" nevezte a mostani támadást, és felszólította a lakosságot, hogy maradjon védett helyen, egyben figyelmeztetett a Kijevre "egyszerre több irányból" érkező újabb drónhullámokra. Hozzátette, hogy tűz ütött ki egy vállalat telephelyén a Holoszijivszkij kerületben. (MTI)