Colin Farrell ír színész, a Nagy Sándor című film főszereplője nemrég meglepően nyíltan beszélt egy interjúban a kisfia, James genetikai betegségéről. A négyéves fiú Angelman-szindrómában szenved, amely tanulási nehézségekkel, a mozgás lelassult fejlődésével, figyelem- és alvászavarokkal jár együtt.
"Csak akkor lehet észrevenni, hogy más mint a többi gyerek, amikor más négyévesekkel van együtt" - mondta Farrell az Irish Independent című lapnak. "De úgy érzem, James pontosan olyan, amilyennek lennie kell, nagyon vidám, bátor és végtelenül szórakoztató kisfiú. Áldás, hogy az apja lehetek."
A 31 éves színész azt is elárulta az interjúban, hogy nagyon nehéz volt az első néhány éve, mert a gyerek nem fejlődött úgy, ahogyan kellett volna.
"Alig hat hete tette meg az első lépéseit egyedül. Ez igazán nagy áttörés volt az életünkben" - folytatta Farrell. "Nagyon mélyen megérintette ez az egész családot."
Farrell szerint a gyereke nem fogyatékos, csupán speciális igényei vannak, és egy kicsit jobban oda kell rá figyelni: ezt azonban megkapja a szüleitől, annak ellenére, hogy Farrell és volt barátnője, Kim Bordenave már nem élnek együtt.