Szinglinek lenni jó!

Vágólapra másolva!
Vágólapra másolva!

Miért van az, hogy a legjobb barátaid a pokolba kívánják a kapcsolataikat, az ismerőseid egy eseménytelen, és végtelenül unalmas házasságban élnek, mégis, az emberek sajnálni kezdenek, amint megtudják, hogy szingli vagy? Ez csupán nagyanyáink korából hozott előítélet - életünk legizgalmasabb eseményei akkor történnek, amikor éppen nincs párunk. Ha kétségeid lennének efelől, akkor most olvashatsz 43 érvet, miért is jó egyedül. A érvek között találhatjátok a szingli-pályázatra jelentkezettek érveit is, és természetesen Éváéit sem hagytuk ki a felsorolásból.

Forrás: ORIGOÉva szerint ezért jó szinglinek lenni:

1. Tanulom magam, ismerkedem a tűrőképességem határaival, az erőmmel.

2. Lett egy nagyon jó barátnőm, aki szintén szingli, vele izgalmas programjaink vannak.

3. A magam ura vagyok, nem kell senkit sem "körbeugrálni", nem kell a szülők butaságából és gonoszkodásaiból fakadó napi konfliktusoktól szenvedni.

4. Több időm jut magamra.

5. Több időm jut a szüleimre és a tesvérem családjára, többek közt a kilenc hónapos kis keresztlányomra. Rengeteget beszélgetünk, és őket is más oldalukról ismertem meg.

Az egzotikus, Fülöp-szigeteki születésű sminkművész és imázstanácsadó, Lyn de Gara egyenesen a napfényes Kaliforniából érkezett Magyarországra, és hétről hétre sminkelési, öltözködési, stílustanácsokkal látja el olvasóinkat. Ismerkedjen meg Lyn de Gara "Harmónia a megjelenésben" tanfolyamaival!

A többiek szerint:

1. A borotvád éle soha nem fog elkopni attól, hogy folyton a szakállát vágja vele. Meg különben is: minek egyáltalán lábat borotválni?

2. Nyugodtan széthagyhatod a lakásban a melltartóidat és minden más fehérneműdet.

3. Nem kell olyan dolgokat a fejedben tartani, mint pl. születésnapok, vagy nem kell vezetned a naptárban, mikor fogsz menstruálni. Vér Néni akkor jön, amikor csak akar.

4. Halál a ruha-, cipő-, illatszer-, fehérneműboltokra! Szabadon garázdálkodhatsz a fizetéseddel, ha úgy tetszik, megveheted magadnak a 25. bugyit is akár vagy a 10. pár cipőt, és egyéb haszontalan "kütyüket". (Zsuzsanna)

5. Annyit flörtölhetsz, amennyit csak szíved diktál, anélkül, hogy bármi lelkiismeret-furdalást éreznél.

6. Ingyen átitalozhatod az éjszakát! Ha a pasik látják rajtad, hogy szingli vagy, akkor hajlamosak nagylelkűen fizetni a köröket.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!