Új lakások, régi gondok

Vágólapra másolva!
A Vaszati tudománya egyaránt segítségünkre lehet akkor is, ha új albérletbe költözünk, de akkor is ha meglévő lakásunk energiáit szeretnénk felfrissíteni, hogy sikeresebbek lehessünk a munkában. Természetesen legtöbbször érzelmi szálak is kötnek minket az otthonunkhoz, de mit leht tenni, ha valamiért nem érezzük jól magunkat a választott új lakásban. Olvasóink leveleire Lakatos Edit, Vaszati-tanácsadó válaszol. 
Vágólapra másolva!

Szia!

Szeretném a segítséged kérni. Új albérletbe költözünk, ahol a bejárati ajtóból nyilik az előszoba és ezzel szemben a fürdő van a wc-vel egyben. Jobbra van az előszobából a hálószoba, balra a konyhával egybenyitott nappali.
Engem leginkább annak a hatása érdekel, hogy a fürdőszoba középen található a háló és a konyha között az előszobában. Ez pozitív vagy negatív befolyással lehet az életünkre? Mit lehet tenni?

Segítséged előre is köszönöm!

Tisztelettel: Edina

Kedves Edina!

Köszönöm a leveledet és a bizalmadat!

Általában az szokott problémát okozni, ha a konyha (Mars) és a hálószoba (Vénusz) közé egy raktár (Szaturnusz) ékelődik be. A Szaturnusz egy igazi "aszkéta" bolygó hírében áll, és igen gyakran segít minket megszabadítani a ragaszkodásainktól, a ragaszkodásunk tárgyától. A ragaszkodás "tárgya" egy nő (Vénusz) számára lehet a férje (Mars). Emiatt veszélyes a hálószoba és a konyha közé kamrát, raktárt tervezni.
A két helyiség között levő fürdőszoba elvileg nem okoz ilyen gondokat. Ha a fürdőben nincs vécé, akkor az a Hold uralma alá tartozik és a Hold "nem bántja" a házastársakat. Más kérdés, ha a fürdő közvetlenül a hálószobából nyílik.
Ha a fürdőben a vécé is benne van, akkor ott már megjelenik Ketu hatása is. Ketu hajlamos konfliktusokat, problémákat okozni, de ezek általában gyors lefolyásúak, és gyakran a lelki élet felé terelnek bennünket.
A kérdésedre visszatérve: A konyha és háló közötti fürdőszoba nem jelent különösebb veszélyt, hacsak nincsenek a lakásnak egyéb Vaszati problémái is.

Minden jót kívánok!

Üdvözlettel:
Lakatos Edit

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!