Már a Kilimandzsáróról is telefonálhatunk

Vágólapra másolva!
Vágólapra másolva!

A Vodacom cég acéltornya az 5895 méter magas csúcson nemcsak a földkerekség legmagasabban felállított távközlési antennája, hanem egyúttal jelképe is a Kelet-Afrikában kitört mobiltelefon-őrületnek. Kenya északi részében, a Baringo-tó partján, a vízilovak melletti vadőrök kezében maroktelefonok is láthatók, és a szavannában is rövidesen az ég felé emelkednek majd az egymással versengő telefontársaságok vörös és fehér színű antennái.

Kenya vadon élő állataihttp://www.kws.org/default.htmBarangolás Kenyában: a Baringo tóhttp://www.kws.org/default.htm

A mobiltelefon-tulajdonosok ma még csak a lakosság 0,5 százalékát képviselik Kenyában, és ezzel az ország még mindig az utolsó helyet foglalja el a világ országainak sorában. A már beszerzett készülékek azonban olyan gyakran szólalnak meg, hogy a kenyai parlament 2000 októberében betiltotta használatukat az üléseken.