Kirsten Dunst és Jake Gyllenhaal kibékültek

Vágólapra másolva!
Sokáig Hollywood álompárjaként emlegették a Pókemberből ismert Kirsten Dunst színésznőt és a Holnapután egyik főszereplőjét, Jake Gyllenhaalt. A két fiatal sztár azonban néhány hete szakított egymással. 
Vágólapra másolva!

Dunst a vele készült interjúk során elmondta, hogy azért szakított a jóképű fiúval, mert otthonülő típus volt.

"Még fiatal vagyok, és szeretném minél jobban élvezni az életet. Ez Jake-kel nem volt egyszerű, hiszen nagyon ritkán tudtam csak elrángatni bulizni. Ő inkább otthon töltötte az estéit" - mesélte néhány hete a színésznő, amikor a kapcsolatuk kudarcáról kérdezték.

A jelek szerint azonban Kirsten nem tud elszakadni Gllyenhaaltól: a napokban ugyanis ismét együtt látták a két fiatalt. A szemtanúk beszámolója szerint egy kocsiban ülve lettek figyelmesek a két sztárra, amint szenvedélyesen csókolóztak.