Vágólapra másolva!
David és Victoria Beckham inasa és felesége már nem bírták tovább az egykori Spice-girl rigolyás természetét, úgyhogy felmondtak. John Giles-Larkin és a felesége, Nikki a két híresség angliai házára vigyázott gazdáik távollétében, illetve inasként dolgoztak Beckhaméknek. 
Vágólapra másolva!

A lap információi szerint elsősorban John volt az, aki nem bírta idegileg a megterhelést. Sokat nem találkozott ugyan Victoriával, hiszen a család napjai nagy részét Spanyolországban tölti, de az a néhány nap igencsak megviselte.
"John Davidnek még szívesen dolgozott volna, de Victoria allűrjeit már nem bírta tolerálni" - mondta egy közeli ismerős.

Az inas korábban az elhunyt angol királynőnek is dolgozott, és állítólag akkor sokkal könnyebb dolga volt, mint a Beckhamékkel. II. Erzsébet édesanyja állítólag szintén nem volt egyszerű eset, de még így sem sem lehetett összehasonlítani Victoriával.

A világhírű házaspár nem kívánta különösebben kommentálni a történteket, és csak annyit említettek a közleményükben, hogy jó barátságban váltak el Giles-Larkinéktól.