Halle Berry egyedül alapít családot

Vágólapra másolva!
Az utóbbi időben egyre ellentmondásosabb hírek keringenek Halle Berry magánéletéről, aki köztudottan hadilábon áll a házasság intézményével, mióta Eric Benettel tönkrement a kapcsolata. Most azonban valami készül, mivel a színésznő tekintélyes házat vásárolt.
Vágólapra másolva!

Családi méretű házat vásárolt a napokban Halle Berry Hollywood Hillsben, és a helyi sajtó máris találgatni kezdte a nagy beruházás okait. Az ugyanis biztos, hogy egy hatmillió dollárt érő birtok, négyszobás házzal, vendégházzal, tíz férőhelyes garázzsal, uszodával és jacuzzival nem feltétlenül a magányos remeteélet létfontosságú velejárója.

Az köztudott, hogy a lassan 39 éves színésznő nem járt szerencsével a kapcsolatok terén, mindkét házassága igen csúnyán ért véget - legutóbb éppen Eric Benet törte össze szívét. Halle ekkor a nyilvánosság előtt is kijelentette, hogy soha többé nem szeretne senkinek a felesége lenni. Június elején állítólag a Birkanyírás (Barbershop) sztárjával, Michael Ealyvel vigasztalódott, de azt nem tudni, hogy az új ház közös birtok lesz-e.

A bulvárlapok szerint Halle saját gyerekeinek szeretne megfelelő otthont alapítani. Az előző házasságában volt egy mostohalánya, de saját babát is szeretne, még a mesterséges megtermékenyítésen is gondolkozott, de azóta erről nem érkezett hír. Mindenesetre egy év alatt két hatalmas házat is vásárolt (2004 októberében vett egy 8 milliós malibui luxusvillát is), ami mindenképpen arra utal, hogy Halle Berry akár egyedül is kész családot alapítani.