Monica Bellucci Velence legszebbje

Vágólapra másolva!
A Hello magazin felmérést tartott olvasói körében, ahol arra volt kíváncsi, hogy melyik hölgy volt a legszebb a Velencei Filmfesztivál vörös szőnyegén. Az olvasók persze lelkesen küldték a szavazatokat, amelyek szerint egyértelműen az olasz Monica Bellucci Velence legszebb színésznője.
Vágólapra másolva!

A Hello magazin beszámolója szerint a Velencei Filmfesztivál egyben a divat estéje is volt, mert minden meghívott gyönyörű ruhákban jelent meg, a divatszakma most nehezen osztotta volna ki a rosszul öltözött sztároknak járó citrom díjakat.

Forrás: EPA

A gyönyörű Monica Bellucci fekete ruhájában elbűvölte a közönséget

Persze az újság inkább olvasóira bízta, hogy megnevezzék a fesztivál legszebbjét, és a közönség egyértelműen Monica Belluccit tartotta érdemesnek erre a címre.

Forrás: EPA

Sienna Miller, Jude Law kedvese többször is vezetett a versenyben

The Brothers Grimm

Őt nem sokkal lemaradva a brit Sienna Miller követte, aki a Casanova című filmben látható hamarosan a hazai mozikban.

A szavazás során egyébként Sienna többször is vezetett, de végül az olasz szépség győzedelmeskedett egy százalékkal.

A harmadik helyre Kirsten Dunst került, aztán egy igazi holtverseny alakult ki a listán, ugyanis negyedikként Rachel Weisz, Renée Zellweger és Patricia Clarkson futott be, az utolsó helyet pedig szintét egyszerre kapta Susan Sarandon és Björk.