Jennifer Aniston kibékült édesanyjával

Vágólapra másolva!
A Jóbarátok sztárja életében ahogy bezáródott egy ajtó, azonnal kinyílt egy másik. Éppen a napokban mondták ki Jennifer Aniston válást Brad Pittel, és szinte aznap felhívta őt az anyja, akivel már kilenc éve nem állt szóba.
Vágólapra másolva!

Jennifer Aniston a válás után - amely a közel 200 millió dollár értékű közös vagyon elosztásával végződött - láthatóan nagyon megkönnyebbült, de később az Elle magazinnak elárulta, hogy nem a pénz, vagy az új barátok (például Vince Vaughn, akivel az utóbbi időben folyamatosan hírbe hozzák) okozták a legnagyobb örömöt, hanem az tény, hogy kilenc év harag után végre sikerült kibékülnie édesanyjával, Nancyvel.

1996-ban vesztek össze, mert a lelkes mama túl sokat pletykált lányáról, akinek éppen felfelé ívelt karrierje a Jóbarátok egyre nagyobb sikere miatt. Egy televíziós show vendégeként Nancy kipletykálta lánya egész addigi magánéletét, amiért Jennifer nagyon dühös lett anyjára, és nem beszélt vele. 1999-ben a sértődött mama From Mother And Daughter To Friends címmel egy könyvet is kiadott, amelyben a színésznő nehéz gyermekkoráról mesél. Ezek után Jennifer végképp nem akart találkozni anyjával, de úgy tűnik, a válás után változott a helyzet, mert Nancy és lánya végül mégis csak kibékültek.

"El sem hiszem, hogy ez végül tényleg megtörtént" - mondta Jennifer az eset kapcsán. "Ez annyira csodálatos. Azt hiszem, az élet így kárpótol a válás miatt. Végre újra megismerhetjük egymást anyámmal, és büszke vagyok rá, hogy még mindig itt van velem. Most már nem ítélkezni szeretnék felette azért, amiket csinált, hanem változtatni a kapcsolatunkon. Mert mégis csak egy család vagyunk!"