Kishírek a sztárok világából

Vágólapra másolva!
Családi öröm és bánat tölti ki most több híresség életét, Gillian Anderson például két év után elhagyja férjét, Rod Stewart viszont hirtelen mintaapa lett, Carmen Electra pedig még nem mer gyereket szülni.
Vágólapra másolva!

Ismét egy rövid házasság ér véget, az X-Akták sztárja, Gillian Anderson döntött úgy, hogy elhagyja férjét, Julian Ozanne-t. A pár alig két évig volt együtt, és ez idő alatt a színésznő nem is nagyon vállalt munkát, egyetlen mozifilm forgatásán vett csak részt, amelyet hamarosan bemutatnak a tengerentúlon. Ennek egyetlen érdekessége, hogy Gillian meztelen jeleneteket is vállalt ebben a produkcióban, bár talán ez még nem lehet válóok. A találgatáson kívül sajnos nem tehetünk mást, a színésznő ugyanis szóvivőjén keresztül üzent a sajtónak, hogy a válást békésen szeretné elintézni. Magánéletéről a nyilvánosság előtt nem fog nyilatkozni, elég ha annyit tudnak, hogy igencsak nehezen viseli ezeket a napokat.

Sokkal jobb kedvében van viszont Rod Stewart, aki hirtelen jó útra tért. A már nem is olyan fiatal kispapa végre nem futott el otthonról, amikor barátnője gyermeket szült neki, így elmondható, hogy a nagy nőcsábász végre megnyugodni látszik. Barátnője, Penny Lancaster azt nyilatkozta a Mirror magazinnak, hogy a sztár arra kérte őt, ajándékozza meg még egy babával. "Az anyák napi kártyán, amelyet tőle kaptam, az állt, hogy egy második gyermeket is összehozhatnánk" - mesélte Penny. "Egyelőre most annak örülök, hogy vissza tudtam nyerni a szülés előtti alakomat, de persze készen állok a folytatásra, hiszen szeretem Rodot."

Penny Lancaster tehát újabb gyermekre készül, Carmen Electra viszont még az elsőre is képtelen rávenni magát. A modell egyre jobban érzi, hogy itt lenne az ideje a családalapításnak, de még szeretné kicsit húzni az időt. Férje, Dave Navarro is jelezte már, hogy nem lenne gond a babakocsi tologatása a parkban, de Carmen nem biztos magában. "Tudom, hogy már itt lenne az ideje, de még nem tudom, hogy készen állok-e erre" - nyilatkozta a Horrorra akadva sztárja. "Biztos akarok lenni abban, hogy végig tudom csinálni, és a legjobbat adom majd a gyermekemnek, ehhez pedig magammal is egyensúlyba kell kerülnöm."