Túlságosan boldog a Krokodilvadász lánya?

Vágólapra másolva!
Bindi Irwin, a nemrég tragikus körülmények között elhunyt Steve Irwin lánya "túlságosan boldog" ahhoz képest, hogy meghalt az édesapja - legalábbis így gondolja Bindi édesanyja, Terri.
Vágólapra másolva!

Terri Irwin, a néhány hónapja forgatás közben elhunyt természetfilmes, Steve Irwin özvegye attól fél, hogy lányát, a nyolcéves Bindit sokkal mélyebben érintette az apja halála, mint ahogyan az elsőre tűnik. Terri azért gondolja, hogy baj van a gyerekkel, mert Bindi "túlságosan boldog", és "túl könnyen viseli a gyászt".

"Találkoztam egy pszichológussal, mert nem tartom normálisnak, hogy Bindi ennyire boldog. De ő megnyugtatott, hogy nincs semmi baj azzal, hogy a lányom így látja. Azt mondta, minden szülő azt akarja, hogy a gyereke úgy fogja fel a halált, mint az élet részét" - mondta Terri Irwin.

Egyes kritikusok szerint azonban a nyolcéves gyereknek egyáltalán nem tesz jót, hogy az apja szeptemberi halála óta folyamatosan a figyelem középpontjában áll: gyerekeknek szóló fitnesz-dvd-t készít, természetfilm-sorozatot forgat és fotózásokon vesz részt.

"Nem én vagyok az egyetlen, aki úgy gondolja, hogy időt kellene adni ennek a gyereknek, hogy gyászoljon, és feldolgozza magában az őt ért veszteséget" - mondta Michael Carr-Gregg pszichológus a Stuff magazinnak. - "De ugyanakkor Bindi mindkét szülője nagyon erős személyiség, és a kislány olyan környezetben nőtt fel, ami komoly lelki tartást adott neki. Bárki bármit gondol, Bindi jól van, és nagyszerűen csinálja. Terri pedig felelősségteljesen és helyesen viselkedett, amikor egy szakembertől kért segítséget."

"Terri és a gyerekek megpróbálják feldolgozni az őket ért tragédiát, de ez évekig tart majd" - John Stanton, a néhai Steve Irwin menedzsere, aki most Bindi karrierjét irányítja. - "Most az a legfontosabb, hogy ezt a rendkívül időszakot viszonylag jól átvészeljék, s ez nagyszerűen megy nekik: minden nappal erősebbek és vidámabbak lesznek. Úgy gondolom, Bindinek kifejezetten jót tesz, hogy ő lett az apja munkájának örököse."