Elvált Whitney Houston

Vágólapra másolva!
Hivatalosan is véget ért Whitney Houston és Bobby Brown házassága. A pár 14 éves lányának felügyeleti jogát az énekesnő kapta, aki a tartásdíjra viszont nem tart igényt.
Vágólapra másolva!

Whitney Houston amerikai énekesnő és Bobby Brown zenész 14 éves házassága hivatalosan április 24-én ér véget, bár a bíró, Franz E. Miller tegnap mondta ki a végső döntést. Az Orange megyei Legfelsőbb Bíróság úgy ítélkezett, hogy Houston nevelheti tovább kamasz lányukat, Bobbi Kristinát.

Bobby Brown nem vett részt a szerdai meghallgatáson. Houston azt mondta, hogy eddig sem volt szüksége tartásdíjra, s 14 éves lányuk egyébként sem számíthat az édesapjára.

"Megbízhatatlan. Ha azt mondja, jön, akkor többnyire nem érkezik meg" - mondta Bobby Brownról az énekesnő.

Brown ügyvédje közölte az újságírókkal: mindenképpen fellebbeznek a bírói döntés ellen.

A válást Whitney Houston kezdeményezte októberben, feloldhatatlan ellentétekre hivatkozva. A pár 1992-ben kötött házasságot, amikor az énekesnő Grammy-díjas sztárként éppen a pályája csúcsán volt , és mint színésznő is ebben az évben debütált, a Bodyguard című film főszereplőjeként, Kevin Costnerrel az oldalán.

A két művész zaklatott házassága alatt Brown egyszer drog- és alkoholfogyasztás miatt rendőri őrizetbe is került, Houston pedig kétszer vett részt drogelvonó kúrán.