Már két éve kész Lopezék gyerekszobája

Vágólapra másolva!
Bár Jennifer Lopez és Marc Anthony csak jövő tavaszra várják első gyermekük megszületését, bennfentesek tudni vélik: a pár Glen Head-i otthonában már két éve áll üresen egy teljesen berendezett babaszoba.
Vágólapra másolva!

Bár Jennifer Lopez amerikai énekesnő és férje, Marc Anthony csak 2008 tavaszára várják első gyermeküket, bennfentesek tudni vélik, hogy a pár már jó ideje készült a családalapításra - olyannyira, hogy Glen Head-i házukban teljesen készen van egy bebútorozott gyermekszoba.

"Jenniferék mindent megvettek, még 2005-ben, a házasságkötésük után: egy fehér mózeskosarat, bölcsőt, járókát" - állítja egy szemtanú, aki nem egyszer járt a New York államban található, közel négymillió dollár értékű birtokon.

"A hatalmas, világoskékre festett szobához külön fürdőszoba is tartozik, és egy folyosó, ami a dada lakosztályához vezet."

A magát megnevezni nem kívánó forrás azt is elmondta, Lopez és Anthony elképesztő összegeket költött babaholmira, már jóval azelőtt, hogy az énekesnő teherbe esett volna.

"Az egész szoba, és az odavezető folyosó tele volt játékokkal és plüssfigurákkal, tíz doboz gyerekruhával, és öt hatalmas ládával, amelyben újszülötteknek és csecsemőknek való holmik voltak" - mesélte a szemtanú a PageSix magazinnak.