Amy Winehouse az exével nyaralt

Vágólapra másolva!
Amy Winehouse brit énekesnő nemrég tért haza a nyaralásból, ahol a volt barátjával töltött néhány napot - de ez nem akadályozta meg abban, hogy kijelentse: gyereket akarnak a férjével, a börtönbütetését töltő Blake Fielder-Civillel.
Vágólapra másolva!

A napokban tért haza karibi vakációjáról Amy Winehouse brit énekesnő, ahová volt barátjával, George Roberts zenei producerrel utazott. Winehouse barátai szerint "imádják egymást", és annak ellenére igyekeznek megőrizni a jó kapcsolatukat, hogy Winehouse férje, Blake Fielder-Civil "utálja" Roberts-et.

"Amy jól érezte magát, de már előre fél Blake dühkitöréseitől, és attól, hogy mindenről be kell számolnia, amit tett a nyaraláson" - árulta el a Daily Mail című brit napilapnak az énekesnő egyik ismerőse. "Blake nagyon magányos a börtönben, és rettenetesen rosszul esik neki, hogy amíg ő szenved, a felesége a tengerparton sütteti magát."

Az énekesnő - akit múlt héten mentettek fel a bűnrészesség vádja alól - új terve, hogy családot alapít a férjével, amint az kiszabadul a börtönből.

"Amy gyereket szeretne, mert úgy gondolja, az végre segítene neki és Blake-nek kijönni a gödörből" - mondta Winehouse közeli barátja. "Megmondta a férjének, hogy olyan hamar teherbe akar esni, amennyire csak lehetséges. Egy kisbaba, legalábbis Amy azt reméli, biztosan rendbe tenné az életüket."