Britney Spearst megfosztották láthatási jogától

Vágólapra másolva!
Miután Britney Spears ismételten kihagyott egy meghallagatást a hónapok óta húzódó gyermekelhelyezési perben, az énekesnőt a Los Angeles- i bíróság megfosztotta láthatási jogától. A tegnapi tárgyalás középpontjában a két héttel ezelőtti családi botrány állt, amikor is Spears csak háromórás veszekedés után adta át fiait az apjuknak.
Vágólapra másolva!

Britney Spearst a Los Angeles- i bíróság megfosztotta láthatási jogától, miután az amerikai énekesnő ismételten kihagyott egy meghallagatást a hónapok óta húzódó gyermekelhelyezési perben. A tegnapi tárgyalás középpontjában a két héttel ezelőtti családi botrány állt, amikor is Spears csak háromórás veszekedés után volt hajlandó a gyerekeket átadni exférje, Kevin Federline testőrének, mert meg volt győződve arról, hogy bátották őket.

A kisfiúk - a kétéves Jayden James és az egyéves Sean Preston - kizárólagos gyámja Kevin Federline, aki ügyvédjével, Vincent Kaplannal együtt időben megjelent a bíróságon.

"Bár igazságos döntés született,nem vagyunk igazán elégdetettek - mondta Kaplan. "Ügyfelemnek, mint apának ugyanis az a célja, hogy végül volt feleségével közösen neveljék fel a gyerekeket - bár tisztában van azzal, hogy Spears kisasszony, jelen állapotában erre nem alkalmas."

Spears a bíróságra négyórás késéssel érkezett meg - fehér csipkeruhában és új barátja, Adnan Ghalib fotós társaságában -, azonban annyira megrémült az épület előtt összegyűlt paparazzo-tömegtől, hogy visszaszállt a kocsijába, és elhajtott - annak ellenére, hogy az ügyvédei figyelmeztették: ha nem megy be a tárgyalásra, elveszítheti a gyermekeit.

Az énekesnő innen egyenesen egy szülőhelyéhez közeli kis templomhoz, a Little Brown Chuch-höz ment, ahová betért pár percre: elmondott egy imát, meggyújtott egy gyertyát, majd távozott. A templom segédlelkésze, Michael Kosik elmondta, az énekesnő nem tartózkodott bent sokáig, és - bár fehér ruhában és új kedvesével volt - nem ment férjhez.

Tegnap, a Scott Gordon bíró vezette fellebbviteli bíróság kihallgatott két rendőrt, akik január harmadikán jelen voltak a Spears-rezidenciánál történt incidenskor, a családsegítő szolgálat emberét, valamint Kevin Federline testőrét és a bíróság által kirendelt megfigyelőt is. A tanúvallomásokból azonban semmi sem szivárgott ki, ugyanis Gordon bíró kirekesztette a sajtót a tárgyalásról.

A következő meghallgatás február tizenkilencedikén esedékes, a gyerekek sorsáról véglegesen döntő tárgyalás pedig áprilisban lesz.