Lopez fogyókúra helyett babázik

Vágólapra másolva!
Jennifer Lopez amerikai énekes-színésznő egy interjúban elmondta: egyáltalán nem érdekli, hogy komoly súlyfelesleg maradt rajta a szülés után - inkább a gyerekeivel foglalkozik, nem pedig a kritikusokkal.
Vágólapra másolva!

Jennifer Lopez amerikai énekes-színésznő nemrég interjút adott a People magazinnak - ahol ikergyermekeinek az első fotói is megjelentek - melyben többek között a gyerekek nevéről és az új, anyai kötelességeiről is beszélt, de hangsúlyozta: nem érdekli, hogy a terhessége során közel 25 kilót hízott.

"Tudom, hogy sokat híztam, de nem akartam, hogy az ikrek túl kis súllyal szülessenek meg" - mondta Lopez. "Kifejezetten büszke vagyok a szülés utáni alakomra, mert a megmaradt kis pocak arra emlékeztet, hogy anya vagyok. Nem akarok minden áron visszafogyni, mert a gyerekeim fontosabbak, mint azok, akik esetleg kritizálnak a súlyom miatt. Inkább a babákkal foglalkozok."

Forrás: [origo]


Lopezék már most elkényeztetik az alig egy hónapos gyerekeket: korábban már kiszivárogtak információk a luxus-babaszobáról, most pedig újabb részletek derültek ki - ezeket "természetesen" nem erősítették meg hivatalosan. Állítólag a két kicsinek saját testőre van, a szobákat pedig kasmírral és selyemmel rendezték be. A két híresség barátai is különleges ajándékokat küldtek a babáknak: Eva Longoria színésznő régies babakocsikat választott (3000 dollár darabja), a Tom Cruise-Katie Holmes házaspár francia babaruhákat vásárolt; a Lopezzel baráti kapcsolatban lévő Dolce&Gabanna tervezőpáros pedig valódi szőrméből készült, egyedi takarókkal lepte meg az ikreket.