Ricky Martin apa lett

Vágólapra másolva!
Ikerfiai születtek Ricky Martin Puerto Ricó-i énekesnek: a híresség gyermekeit egy béranya hordta ki.
Vágólapra másolva!

Ricky Martin Puerto Ricó-i énekes nemrég apa lett: néhány héttel ezelőtt ikerfiai születtek. A 36 éves híresség gyermekeit egy béranya hordta ki, akit mesterségesen termékenyítettek meg - közölte a hírt az énekes szóvivője egy közleményben.

"A babák jól vannak, tökéletesen egészségesek, és már egy jó ideje Ricky gondozza őket" - így a közlemény. "Ricky új fejezetet kezdett az életében, nagyon boldog, hogy végre apa lehet, és a következő hónapokban csak a családjával szeretne foglalkozni."

Sem a terhesség körülményeiről, sem a gyerekek anyjáról nem közöltek információt, mint ahogy azt is titokban tartják, hogy pontosan mikor születtek a babák, és Martin hogyan nevezte el őket.

A latin énekesről régóta pletykálják, hogy homoszexuális, de ő ezeket a kérdéseket mindig kikerüli. Egy interjúban azt mondta, hogy "a szexualitás mindenki magánügye"; egy másik újságíró kérdésére pedig azt válaszolta: "már megtanult együtt élni azzal, hogy mindenki azt firtatja, kivel bújik ágyba és kivel nem".