Madonnáék megújították a fogadalmukat

Vágólapra másolva!
Madonna amerikai énekesnő és férje, Guy Ritchie filmrendező megújították a házassági esküjüket. Egy Kabbalah-szertartás során újra összekötötték az életüket, ezzel erősítve meg a közöttük lévő szerelmet - egyben véget is vetettek a válásukról szóló pletykáknak.
Vágólapra másolva!

Madonna amerikai énekesnő és férje, Guy Ritchie filmrendező néhány napja, egy Kabbalah-szertartáson megújították a házassági esküjüket. A londoni ceremónián csak a pár vett részt.

"Madonna és Guy edzőruhában érkeztek a központba, és ott öltöztek át hófehérbe. Nagyon meghitt és bensőséges volt az egész ceremónia, több, mint egy órát tartott" - árulta el a Daily Mail című brit lapnak egy magát megnevezni nem kívánó forrás. "Újra megesküdtek egymásnak, és megerősítették a közöttük lévő köteléket. Azt is megígérték a másiknak, hogy minden felmerülő problémát közösen próbálnak megoldani."

Madonna - aki a hétvégén indult el legújabb, Sweet&Sticky nevet viselő turnéjára - és Ritchie ezzel a lépéssel azoknak a pletykáknak is véget akarnak vetni, melyek szerint a házasságuk válságban van, és hamarason el is válnak.

A házaspárnak több közös terve is van az elkövetkező évre: nemcsak közös, gyerekeknek szóló filmet szeretnének forgatni, de egy újabb afrikai árvát (ezúttal egy kislányt) is szeretnének örökbe fogadni.

Madonna és Guy Ritchie 2000-ben kötöttek házasságot, három gyermeket nevelnek.